Tag Archives: nagy Orbán-váltó elszánás

A szoclib oldal meghasonlása

(Köszönöm Varga Papi László barátomnak, hogy az FB keresztül felhívta erre figyelmemet.)

Ennek bizonyítékai:

ami elemezte a

levélváltást. Ezt a levélváltást pedig elindította a

féle “szösszenet”, amit—lakonikussága következtében—érdemes ide bemásolni:

Hosszas kerülőutak, reményfelkeltések, rossz osztozkodások, megalkuvások, kiszorítások, majd egy nagy horderejűnek szánt (hétfői) bejelentés után eljuttatott bennünket az út végére, oda, ahol 2010-ben voltunk. Bajnai Gordon egyoldalúan hátralépett, a semmibe, megszűnt ellensúlynak lenni, még ha minimálisnak is, és teljhatalommal ruházta fel Mesterházy Attilát és a pártját a választási szövetségről szóló minden kérdés eldöntésében.

Minden választót, minden pártot, beleértve a sajátját, és minden politikust, beleértve önmagát, kiszolgáltatott annak a pártnak, amely maradt, ami volt, ennek megfelelően az 54 százaléknyi elégedetlen szavazó közül hétszázezret sikerült teljes erőbedobás mellett megnyernie. Egy Orbán-kormányzás idején! Hogy mást ne is mondjak róla.

Szavazhatunk Mesterházy Attila miniszterelnökségére és a pártja teljes dominanciájára. Ennél csúfosabb véget nem érhetett volna mindannyiunk nagy Orbán-váltó elszánása.

Ez van. A rosszabb meg a rossz.