Tag Archives: ATV Start

Szanyi Tibor a (magyar) pártrendszer “császár új ruhája” típusú kritikusa—a kritika tárgya az oligarchák mindenható uralma

Miről is van szó?

Ukrajnában a nép látszólag fellázadt az oligarchák hatalma ellen, majd nagy többséggel megválasztotta elnöknek az egyik fő oligarchát, aki egyébként a lázongásokat döntően szervezte és finanszírozta. … Ma a magyar politika egyik jelentősebb ágában sem a népakarat érvényesül, hanem az oligarcháké, ugyanúgy, ahogy Ukrajnában. Csak itt ezt nem vesszük észre, miközben Ukrajnán jót röhögünk – mondta. … Szerinte ugyanez zajlik majdnem minden országban, az európai politika lényegében gazdasági-pénzügyi körök foglya.

Mindez Szanyinál következesen visszamegy a 2 évvel ezelőtti MSZP elnökválasztásra, amikor a következőket hangoztatta:

… az MSZP-ben nem a választóik érdekei, hanem a saját érdekcsoportok diktálta érdekek érvényesülnek. Mint elmondja, az MSZP most is az őket pénzelő háttér-csoportokat képviseli, azok akaratát cselekszi. … a Hagyó-jelenség Egy eleme azonban ma is él pártunkban, amelyet ő fejlesztett profi szintre. Erről a nyilvánosság előtt kevesebbet beszélünk, és aki párton belül szót emel ellene, arra furcsán néznek. Ez pedig a politikai mutyi – gorombábban fogalmazva: a politika puszta üzletté züllesztése.

Részletek:

olvasásának folytatása

Reklámok

Marx segítségével hírdetik a pénzhatalom “kiválthatatlanságát” hazánkban–no ezt sem hittem volna

Miközben a pénzhatalom “kiválthatatlanságáról” szónokolnak az elmúlt hónapokban egy, ma már 29 országban sugárzott, igazán globális “ismeretterjesztő” csatornán (“Da Vinci Learning”) aközben egy csomó dologról mélyen hallgatnak. Pedig a működő alternatívák a szemünk előtt vannak. Lásd korábbi bejegyzéseimet ugyanitt:
Spekulációs támadás és az igazi megoldás az oroszországi Sajmuratovóban (2014. január 30.)
Egypárti kapitalizmus Kínában: úgy az ismert kommunizmus, mint az ismert kapitalizmus 21. századi alternatívája (2013. július 25.) és más Kínával kapcsolatos bejegyzések

olvasásának folytatása