Meddig lehet még hazugságban tartani a világ nyugati média által uralt és manipulált részét? Mariupol május 9-i igazsága is homlokegyenest másként jött át!

A teljesen helyi, ráadásul mariupoli lakosok által készített felvételekből álló, “Pacifikáció” tankokkal Mariupolban 2014. május 9-én, a hagyományos Győzelem napján című, május 9-én du. 2 óra 47 perckor megjelentetett bejegyzésem a valóságról egészen másként számolt be az történtekről, mint amiket az esti TV csatornákon hallhattam, legyenek azok bármilyen oldaliak.

Az alábbi euronews videó minden szöveg alámondása homlokegyenest az ellenkezőjét állítja annak, amit a képeken látni, ahogyan a cím is teljesen mást állít:

 

Huszan haltak meg a mariupoli rendőrség ostromában [euronews (magyarul) YouTube channel, May 9, 2014]

Halálos áldozatai is vannak a mariupoli rendőrség pénteki ostromának. A kelet-ukrajnai kikötőváros rendőrségi központjára oroszbarát felkelők támadtak, hogy elfoglalják az épületet. Az ukrán biztonsági erők határozottan léptek fel ellenük, és a belügyminiszter, Arszen Avakov nyilatkozata szerint megöltek körülbelül húsz oroszbarát, fegyveres felkelőt. BŐVEBBEN: http://hu.euronews.com/2014/05/09/huszan-haltak-meg-a-mariupoli-rendorseg-ostromaban

A nyitókép ráadásul többszörösen árulkodó. Vették ugyanis az Abkhazian Network News Agency (ANNA-news) által közzétett, ráadásul a mariupoli lakosságtól kapott egyik rövid felvételt:

Мариуполь – стрельба из РПГ. [newsanna YouTube channel, May 9, 2014], mely ott a В Мариуполе в людей стреляют из противотанковых гранатомётов [anna-news.info, 09/05/2014 – 16:29], azaz Mariupolban tankelhárító gárnátvetőkkel lövik az embereket [anna-news.info, 09/05/2014 – 16:29] híradás keretében jelent meg a következő szöveggel:

A Nemzeti Gárda harcosai Mariupolban célzott fegyveres tüzet nyitottak a békés lakosokra, járókelőkre. Halottak vannak, sok a sebesült. Az aszfalton vértócsák és az emberek lábaitól származó véres nyomok vannak a lövöldözések színhelyein.
A városban tankok és páncélozott szállító járművek száguldoznak, az embereket nagykaliberű géppuskával lövik. Az emberek mutatják a 14,5×114 mm-es patronok után talált töltényhüvelyeket [az ezután látható videóban:] Mariupol, MIVEL lőtték a békés lakosokat! [newsanna YouTube channel, May 9, 2014].

9 мая в Мариуполе бойцы Национальной Гвардии открыли огонь на поражение в мирных жителей, прохожих. Есть убитые, множество раненых. На асфальте на местах расстрелов лужи крови и кровавые следы от ног людей.
По городу ездят танки и БТР, в людей стреляют из крупнокалиберных пулемётов (КПВТ). Люди демонстрируют найденные гильзы от 14,5×114мм патрона.

Мариуполь. ЧЕМ стреляли в мирных жителей! [newsanna YouTube channel, May 9, 2014]

image
és azt a következő alámondással látták el:

Halálos áldozatai is vannak a mariupoli rendőrség pénteki ostromának.

Ebből világosan látszik, hogy a magát—sok minden más mellett—pártatlannak (impartial) hírdető euronews teljesen tisztában van a hiteles helyi forrásokkal dolgozó ANNA híradásaival, mégis teljesen az ellenkezőjét állítja annak, ami ezekben a videófelvételekkel is alátámasztott híradásokban van.

Bár az euronews tulajdonosi körét Európa és a Mediterrán térség 21 közszolgálati adója alkotja, igazi befolyást az Európai Únió gyakorol. Egyedül 2008 és 2010 között nem kevesebb, mint 15 millió eurót juttatott az EU az euronews-nak, ami háromszorosa volt az előző három évinek. Jellemző, hogy ezt az Európai Parlamenten keresztül kipattant hírt azóta törölték annak webhelyéről (és ahonnan még csak lehetett). Arról, hogy 2011 és 2013 között mennyit kapott az euronews az EU-tól nincsen információ, pedig 3 újabb nyelven (ukrán, görög és magyar) is van azóta szolgáltatása, hogy mást ne is említsünk.

Ezért különösen érdemes megismerkedni az alábbi, valós információkkal:

Az egyes videók címei:

  • Az Interneten új felvételek látnak napvilágot arról, hogy tüzelnek Mariupol fegyvertelen lakóira
  • Mariupolban ég a városi tanács épülete, a halottak és a sebesültek száma már több tucatra tehetó
  • Mariupolba az ünneplés tetőfokán jöttek be a páncélosok
  • 09.05.2014 Mariupol. Katonai alakulat a Nahimov sugárúton
  • Mariupol ma. A városi tanács kifüstölése és kegyetlen lövöldözés (cenzúrázatlan beszéd)
  • Mariupol békés lakosai egy sebesültet mentenek
  • Mariupol HALÁLOS KIMENET. Lövöldözés május 9-én a PUMB banknál
  • Mariupol május 9-én Életben lévőnek bizonyult
  • Önkéntesek Mariupol fasisztáktól való védelmére utaztak. Donyeck május 9-én
  • Mariupol 09.05.14. A fasiszták menekülnek a városból/Ukrajna, Mariupol

Az Interneten új felvételek látnak napvilágot arról, hogy tüzelnek Mariupol fegyvertelen lakóira В Интернете появляются новые кадры расстрела безоружных жителей Мариуполя Первый канал [НОВОСТИ. ОРТ. ПЕРВЫЙ КАНАЛ. РОССИЯ YouTube channel, May 10, 2014]

Mariupolban ég a városi tanács épülete, a halottak és a sebesültek száma már több tucatra tehetó В Мариуполе горит здание горсовета, счет погибших и раненых идет уже на десятки Первый канал [НОВОСТИ. ОРТ. ПЕРВЫЙ КАНАЛ. РОССИЯ YouTube channel, May 10, 2014]

 

Mariupolba az ünneplés tetőfokán jöttek be a páncélosok В Мариуполь в разгар торжеств вошла бронетехника Первый канал [НОВОСТИ. ОРТ. ПЕРВЫЙ КАНАЛ. РОССИЯ YouTube channel, May 9, 2014]

09.05.2014 Mariupol. Katonai alakulat a Nahimov sugárúton 09.05.2014 Мариуполь. Воинская часть на пр. Нахимова [Artem Vasiliev YouTube channel, May 9, 2014]

Как только прошёл парад, посвящённый 9 мая, из части собрались выезжать боевики в полном обмундировании. По мирным гражданам, пытавшимся остановить автобус с боевиками был открыт огонь. Пострадавших нет.

Mariupol ma. A városi tanács kifüstölése és kegyetlen lövöldözés (cenzúrázatlan beszéd) Мариуполь СЕГОДНЯ Зачистка горсовета и жесткая стрельба (нецензура речи) [Украинский кризис Юго-Восток Украины YouTube channel, May 9, 2014]

VID 20140509 115951 [мариуполь YouTube channel, May 9, 2014]

Mariupol békés lakosai egy sebesültet mentenek Мирные жители Мариуполя спасают раненого VID 20140509 122322 [мариуполь YouTube channel, May 9, 2014]

Mariupol HALÁLOS KIMENET. Lövöldözés május 9-én a PUMB banknál Мариуполь СМЕРТЕЛЬНЫЙ ИСХОД. 9 мая перестрелка возле ПУМБ [Перший Український Міжнародний банк] [Александр Петров YouTube channel, May 9, 2014]

Mariupol május 9-én Életben lévőnek bizonyult 9 мая Мариуполь Оказался живой… [мариуполь YouTube channel, May 9, 2014]

Мариуполь 09.05.14. Лица фашистов крупным планом/Ukraine, Mariupol [Saponkov YouTube channel, May 9, 2014]

Убит как минимум один человек. В центре Мариуполя войска хунты открыли огонь на поражение по мирным жителям. Много раненых и убитых.

Önkéntesek Mariupol fasisztáktól való védelmére utaztak. Donyeck május 9-én Добровольцы уехали защищать Мариуполь от фашистов. 9 мая Донецк. [В Макеевке – vmakeevke.com YouTube channel, May 9, 2014]

Сформированный из добровольцев Донбасса батальон “Восток” выдвинулся на защиту Мариуполя от карателей киевской хунты. Машины выехали с пл. Ленина в Донецке. Видеоканал сайта vmakeevke.com – видео сайта вмакеевке.com

Mariupol 09.05.14. A fasiszták menekülnek a városból/Ukrajna, Mariupol Мариуполь 09.05.14. Фашисты бегут изгорода/Ukraine, Mariupol [Saponkov YouTube channel, May 9, 2014]

Reklámok
Post a comment or leave a trackback: Trackback URL.

Trackbacks

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: