Hol kellene elkezdeni a szoclib beállítottságú, nem reál értelmiségnek a “Hol vesztettünk utat?” kérdésre való válaszok keresését

Ez a rövid FB diszkusszió szolgált nekem apropóul:

2 hours ago   Varga Papi László

Válasz Lengyel Lászlónak
(http://www.hocipo.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=4338&Itemid=30) [ld. másolatban jelen bejegyzés végén is]

http://www.hirhatar.hu/blogok/Par_szo_a_kertrol [ld. másolatban jelen bejegyzés végén is]

Éva Kádárné "És mi vagyunk, akik három év alatt nem tudtunk létrehozni egy tisztességes és kormányképes ellenzéket. Akik nem tudták megszólítani a társadalmat. Akik Orbán és emberei óriás hibái és bűnei közepette egymással versengünk és harcolunk. Nézzünk magunkba. Minden okosságunkkal, minden tudásunkkal rossz helyre jutottunk, rossz időben."

Judit Mezei Egész véletlen éppen képben vagyok. Olvastam a LL cikket, képzeld. De hát ismered a véleményem.

József Fortuna Ebben az országban Magyar magyarkodik magyaron. Ilyen a virtus. soha semmi nem lesz ebből az országból. hangzatos szavakat mindenki tud momdani. a birkák és a reménykedők pedig hisznek.

Varga Papi László Judit, általában ismerni vélem. Az én felkészültségemmel Lengyellel nehéz vitatkozni, legfeljebb néha megérzem, hogy szaga van, hogy csúsztat, hogy technikázik. Van ilyen. Amit most csinál, arra az én ifjú koromban azt mondtuk, hogy egy jó poénért leinná a halott nagymamáról a formalint.

Miközben a valódi válasz mind Lengyel Lászlónak, mind Szabó Zoltánnak, mind a négy Facebook társalgónak valahol itt kezdődik:
CHF hitelek Magyarországon kontra CHF hitelek Lengyelországban

 

image

Az ábrához kapcsolódó közvetlen hátteret, ahogyan magát az ábrát is, lásd az alábbi videófelvétel [19:40]-től kezdődő, befejező részében:
08-01 Háttér-kép 2. rész -A devizahitelek kivezetéséről. (Csaba Szilagyi YouTube csatorna, 2013. augusztus 2.)

A devizahitelek kivezetéséről. Egyszer s mindenkorra sikerül-e rendezni a devizahitelesek ügyét? Mit is jelent pontosan a adósok számára a devizahitelek kivezetése és forintosítása? Mekkorák is lehetnének a banki veszteségek?

Indíttatási háttér:

image

image

Dátum: 2013-07-10
Lapszám: 2013/14

A szárszói kert

Akartátok volna hallani, amit mondani szándékoztam? Nem hiszem. 1985-ben egy másik katonai sátor alatt, Monoron, az ellenzék csúcstalálkozóján még reménykedtem. Egy hanyatló és érelmeszesedéssel küzdő országnak volt egy emelkedő és élettel teli ellenzéke. Igaz, csak negyven – öten egy tízmilliós országban. Igaz, rendőrökkel körülvéve. Igaz, a társadalom némasága közben. De volt miben hinni, volt cél: egy szabad, európai Magyarország. 1987-ben egy megint másik katonai sátorban már azt kellett kérdeznem: hol az ellenzék másik fele? Hol vannak azok, akikkel együtt terveztünk egy új Magyarországot? De még megtapsoltak, de még beválasztottak a lakiteleki alapító nyilatkozat szerkesztői közé. És a kilencvenes években, ebben a változatlan kertben tíz éven át úgy gyűltünk össze, hogy már egy szabad és emelkedő ország vitázó, örök elégedetlen, civil értelmiségijei voltunk. Mindenki magáért felelt. Nem pártok, nem politikusok, nem kormányok osztották ránk, hogy kik vagyunk. Kosáry Domokos és Fejtő Ferenc, Göncz Árpád és Méray Tibor, de Novák Ferenc és Korniss Péter, Kállai Ferenc és Halász Judit, Gombár Csaba és Hankiss Elemér és a nagyjából száz-százötven jóarcú, tisztességes cselekvésű és párbeszédben gondolkodó értelmiségi mind-mind saját teljesítménye jogán sétált, beszélgetett, tréfált, szavalt a szárszói kertben. Politikus és bankár, államtitkár és főszerkesztő nemigen kapott szót. Meg voltak tisztelve, hogy itt lehettek. Tudták, hogy ennek a kertnek se hatalommal, se pénzzel nem parancsolhatnak. Igaz, kisiklás volt már, amikor 1994-ben az egyik meggyfa alatt kis miniszterek, a másik alatt kicsiny államtitkárok születtek tisztátalan koalíciós aktusokból. De még gúnyolódtunk ezen.

Akartátok volna hallani? Nem. Mert 2002-ben már látszottak a bajok, amikor a kert egy olyan miniszterelnököt kezdett ünnepelni, aki éppen belekezdett, hogy gazdaságpolitikájával tartósan a víz alá rántsa az országot. Alig néhányan szóltunk az elkövetkező hónapokban, években is, hogy végzetes úton járunk. Bizony, itt ülnek most is azok, akik hiúságból, hatalomszeretetből, anyagi vágyaktól irányítva nem néztek költségvetési hiányra, adósságra, nem követték szakmai és emberi múltjuk parancsait, hanem egy országot zsákutcába vezettek. Mondjátok, Orbán Viktor kezdte. Igaz. De ti folytattátok. Itt ülnek azok is, akik 2004-ben októberi forradalomnak mondták Gyurcsány Ferenc miniszterelnökké válását. S akiknek ugyan világosan tudtára adta, hogy tizennyolc hónapig nemhogy reformokat, de semmit se fog tenni, csak a választásokra összpontosít, és akinek egész stábja tudta, hogy üres dossziékat lóbál a kamerák előtt, és aki mindannyiunk, az egész ország, Európa és a világ arcába hazudta, hogy 4,5% a költségvetés hiánya, miközben 10,5% volt, és nem szóltatok, nem szóltunk. Igen, bűnös vagyok én is, aki jobban féltem Orbán győzelmétől, mint Gyurcsányétól, s ezért nem, vagy keveset szóltam.

Akartátok volna hallani? Nem. Vajon nem a sátor alatt ülők vallották-e nyilvánosan, hogy „a legrosszabb Gyurcsány is jobb, mint a legjobb Orbán”? Tudom, tudom, most nézzem meg Orbánt és rendszerét! De vajon nem a hazugságok, a mellébeszélések és főként a hiteltelen országvesztő politika hozta-e nyakunkra a kétharmadot? Nem Orbán volt zseni, Gyurcsány és csapata volt ennyire tehetséges! Csodálhatjuk-e, hogy egy nép, amelynek magabiztosan állítják, hogy minden rendben van, és szebb jövője következik, csalódik, ha végrehajtanak rajta egy 1200 milliárdos brutális megszorítást? Nem volt-e mindegy a becsapott népnek, hogy a miniszterelnök hazudozott a pártért, vagy a párt a miniszterelnökért, netán együtt hazudoztak önmagukért, a hatalomért? S vajon nem azzal követte-e el a szellemi és a médiaelit a legnagyobb hibát, amikor e hazug politikát próbálta erkölcsösnek és tisztességesnek beállítani? Nem az itt ülők hitették el magukkal, hogy a balhazugság különb, mint a jobbhazugság, a ballopás becsületesebb, mint a jobblopás, a balpopulizmus jobb ügyet szolgál, mint a jobbpopulizmus, balcenzornak lenni szent feladat, a jobbcenzorság a sajtószabadság sérelme? Ha mi csapjuk be a világot és egymást az Ügyért – a baloldalért, a reformokért, a demokráciáért, a köztársaságért –, azzal dicsekedhetünk, ha ők csapják be a világot és egymást az Ügyért – a jobboldalért, a nemzetért, Magyarországért, a centrális erőtérért –, az szégyen és gyalázat. Ha mi zárjuk ki őket a demokráciából, az helyes és szükséges, ha ők zárnak ki a nemzetből, az helytelen és égre kiált. Ha mi kiáltozzuk, hogy Feri, Feri, az megható és természetes, ha ők ordítják, hogy Viktor, Viktor, az tragikomikus és természetellenes.

Akartátok volna hallani? Nem. Vajon nem ülnek-e itt azok is, akik a nagyobb párt nevében követelték maguknak a köztársasági elnökséget, mert az nekik jár? Akik dróton rángattak alkotmánybírákat, s akik azon igyekeztek, hogy a jó kormány nevében korlátozzák az alkotmányos intézményeket? Vajon nem az itt sétálgatók közül lépték-e át a jogállam határait egyetlen perc alatt, ha pártjuk és kormányuk, érdekcsoportjuk, nagycsaládjuk érdekei megkívánták? Vajon nincsenek-e közöttünk, akik elnézték a legdurvább korrupciós ügyeket, sőt részt vettek azokban? Vajon nem tréfálkoznak-e itt azok, akik kitiltották rádió- vagy televízióműsoraikból, lapjukból azokat, akik megpróbáltak ellentmondani, akik fölemelték szavukat egy tisztességes baloldal, liberalizmus vagy konzervativizmus nevében? És miféle baloldali és szabadelvű értékeket képviseltetek, amikor elfeledtétek a legfontosabbakat a szabadság és az egyenlőség értékeit?

Akartátok volna hallani? Nem. Tudtam előre, hogy nem lesz senki, aki kimenne a pódiumra, és elmondaná ezt a három- négy szót: „én juttattam ide az országot, sajnálom”, „én vagyok a felelős, ne haragudjatok”, „hibáztam, bocsánat”. Mauriac írja valahol, hogy amikor Péter három kakasszóra elárulja Mesterét és önmagát, az első áruláskor a düh és bosszúvágy van az arcán. A második árulás a rémület és a gonoszság sápadtsága. És a harmadiknál nincs, nem látszik az arca, mert elvesztette magát. Ebben a szörnyű évtizedben, a lefelé száguldó országban megszólalt nekünk háromszor a kakas. Kinek dühös, kinek rémülten gonosz, kinek nincs arca. Csoda-e, hogy ott tartunk, hogy utódaink csak az én, én, én szót ismerik, nincsenek hibáik, amelyeket szóvá tehetnénk? De kik vagyunk mi, akik szóvá tesszük őket?

Akartátok volna hallani? Nem. Felelősek vagyunk azért, ami történt. Mi is elrontottuk. Nemcsak ők nem demokraták, mi sem vagyunk azok. Nemcsak ők zárkóztak be egy provinciára, mi is bezárkóztunk. Nemcsak ők háborúznak mindenki ellen, hanem mi is. Együtt váltunk hiteltelenné. Együtt szültük ezt az elviselhetetlen, gúzsba kötő rendszert. És mi vagyunk, akik három év alatt nem tudtunk létrehozni egy tisztességes és kormányképes ellenzéket. Akik nem tudták megszólítani a társadalmat. Akik Orbán és emberei óriás hibái és bűnei közepette egymással versengünk és harcolunk. Nézzünk magunkba. Minden okosságunkkal, minden tudásunkkal rossz helyre jutottunk, rossz időben. Ha minden így megy tovább, rosszabb országot hagyunk magunk után, mint amiben felnőttünk. Amikor Assisi Ferenc visszatért a városába, és fölmehetett a szószékre, ahová addig soha, végignézett a polgárokon. Mindenkit ismert. Végignézett rajtuk, és így szólt: „Nincs mit mondanom nektek”. Azután keresztet vetett, és leszállt a szószékről. Nem vagyok Ferenc. Assisi polgárait nem lehet kicserélni. Mi vagyunk.

Farkasházy őszinte és tisztességes civil tette, hogy ismét van egy Kert, ahol helye van a párbeszédnek. Ha van előnyünk és fölényünk, akkor a kert és a sátor az, ahol már és még nincs vezér. Ahol az író író, a történész történész, az újságíró újságíró és az ember ember lehet. Az egyetlen állat, amelyik párbeszédet folytat, érvel, vitázik. A kert és a párbeszéd a reményünk. Dialógus az elhagyott, sokszor becsapott társadalommal. Dialógus egymással. Ha a Kádár-kor összes rossz tapasztalatából, gerinchajlító gyakorlatából végül jó születhetett, talán az elmúlt évtized elaljasító, embert taposó, gyilkos világából is megszülethet az új. Nincs más esélyünk.

image

image

Pár szó a kertről

2013-08-04 09:06:29

Tévedsz, Laci, én például akartam volna hallani, amit mondani szándékoztál. Azért akartam volna, hogy vitatkozzam azzal, amivel nem értek egyet és megfogadjam azt, amiben egyetértünk, vagy amiről meg tudsz győzni.

Igen, Orbán kezdte. És te ne tudnád, hogy vannak dolgok, amit ha egy kormány elkezd, a következő folytatni kényszerül? A köztisztviselői bérrendezést nem véletlenül kezdte el Orbán (nem mellesleg úgy, hogy a következő kormánynak kelljen állnia a számlát); a versenyszféra bérei elszaladtak, muszáj volt utánuk menni a köztisztviselőkével. És a közalkalmazottakéval talán nem? Hagyni kellett volna, hogy anyagi ösztönzés hiányában néhány szent őrültön kívül csak a leggyengébb középiskolai teljesítményt nyújtók válasszák a pedagóguspályát? Hogy a kórházakban ne legyen, aki kiveszi a vakbelünket, mert az orvosok elmennek Angliába és Norvégiába?

Medgyessy nem arra készült, hogy gazdaságpolitikájával víz alá rántsa az országot, csak éppen gyáva volt. A D-209-es botrány kirobbanása után tartania kellett volna magát ahhoz, hogy elhárító tisztként semmi szégyellnivalót nem tett, az ország érdekeit érvényesítette. Ehelyett bepánikolt, és megpróbált rokonszenvet vásárolni: az intézkedések népszerű felét végrehajtotta, a népszerűtlent nem. Emelte a pedagógusok bérét, de lelazsálta az oktatási létszám minőségi szelekcióval egybekötött csökkentését. Emelte az orvosok fizetését, de visszarettent a tervbe vett kórházi reformtól és a társadalombiztosítás rendbetételétől (ez utóbbit Gyurcsány csinálta meg, aki ugye „18 hónapig nemhogy reformokat, de semmit se” tett). Megduplázta a családi pótlékot, de az „árokbetemetés” jegyében nem szüntette meg a gazdagoknak kedvező családi adókedvezményt (ez is Gyurcsányra várt, aki tudjuk, 18 hónapig semmit se tett). A Fidesz fenntarthatatlan lakástámogatási rendszerét habozva és csak akkor számolta föl, amikor a költségvetés már a szó szoros értelmében összeroppant volna alatta.

Tény, Gyurcsány 2004 októberében nem kezdett nagyszabású reformokba. Megtehette volna? Nem, mert nem lett volna, aki megszavazza neki. A választások idejére a reformok összes terhe a társadalom nyakába zúdult volna anélkül, hogy az eredmények látszottak volna, vagyis a biztos bukás várt volna a két kormánypártra – márpedig nem ezért választottuk meg. És ha te jobban féltél Orbán győzelmétől, mint Gyurcsányétól, milyen alapon vitatod el ezt a jogot azoktól a képviselőktől, akiknek erre százszor több okuk volt?!

És ugyan mikor hazudta Gyurcsány a világ arcába, hogy 4,5 % a költségvetés hiánya, pedig 10,5% volt? 2005-re az Eurostat 7,9% hiányt jelzett, a 2006-os hiányt pedig a kormány 6,6%-ra tervezte – ezt már a januári és a februári adatok tükrében korrigálta az eredeti 6,1%-ról és így tarthatónak is tűnt. Márciusban „szaladt el” a hiány, az előre tervezettnél 80 milliárddal lett nagyobb, de a csaknem 1600 milliárdra tervezett éves hiányhoz képest ez sem volt kiugró. Minderről pedig a Pénzügyminisztérium – a havi deficit közlésére vonatkozó, még az előző év őszén a honlapján közzétett publikációs naptárnak megfelelően – április 10-én tájékoztatott is. Erre hivatkozva szokták azzal vádolni a Gyurcsány-kormányt, hogy ezt a tájékoztatót szándékosan a választás április 9-i első fordulója utánra időzítette, vagyis „eltitkolta a hiányadatot”, holott 2005 őszén, amikor ez a menetrend elkészült, még senki nem tudhatta, mikorra fogja Sólyom László kiírni a választást.

Igen, Laci, nézd meg Orbán rendszerét, aztán cáfold meg a sátor alatt ülők véleményét, hogy „a legrosszabb Gyurcsány is jobb, mint a legjobb Orbán”. És milyen hazugságról, milyen mellébeszélésről és milyen hiteltelen országvesztő politikáról beszélsz, ami Orbán kétharmadát eredményezte? Ha volt hiteltelen országvesztő politika, az 2006 előtt volt, annak eredményeként pedig Orbán csúfos vereséget szenvedett. És nem igaz, Gyurcsány a kampányban sem hazudott. Egyetlen dolgot ígért: azt, hogy egyetlen eurocent uniós támogatás sem fog kárba veszni amiatt, hogy nincs meg a szükséges önrész – azt, ha másképp nem megy, a költségvetés fogja biztosítani. És ezt be is tartotta.

Nem, nem állította magabiztosan, hogy minden rendben van, ellenkezőleg, világos utalásokat tett a kampány során, hogy szükség lesz korrekcióra. Viszont nem hazudott, amikor jobb jövőt ígért. Keserves volt a kiigazítás, de 2008 elejére túl voltunk rajta. Az EU Bizottsága 2008 eleji, 3 éves prognózisában Magyarországnak arra az évre 3, a következőre 4, 2010-re pedig 5 százalékos GDP-növekedést vetített előre, és 2008 tavaszán csakugyan megindult fölfelé a gazdaság. A jobb jövő ígérete benne volt a magyar gazdaság 2008-as alakulásában. Aztán ősszel bedőlt a Lehmann Brothers és kitört a világválság. Ez talán már mégsem Gyurcsány bűne. Hogy mindez az előző másfél év megszorításaiból éppen kikászálódni kezdő népnek csalódást okozott, nem csodálható. De az, hogy te a másfél éves korrekciós időszakot, ami minden várakozás szerint megalapozta a hátralévő két és fél év föllendülését, összemosod a ránk tört válsággal, és sommáson hazug politikának nevezed, a szellemi és médiaelit bűnéül róva föl, hogy erkölcsösnek és tisztességesnek nevezték a korábbi hazugságokkal való szakítás szándékát – ez a te részedről méltánytalan és igaztalan.

Nem, nem hitettük el magunkkal, hogy a balhazugság különb, mint a jobbhazugság – egyszerűen nem igaz, hogy hazudtunk, hogy becsaptunk bárkit is. Azt sem gondoltuk, hogy a ballopás becsületesebb, mint a jobblopás; így visszatekintve is legföljebb annyit mondhatunk, hogy a ballopás legalább két, ha nem három nagyságrenddel kisebb volt, mint a jobblopás, akkoriban pedig mi, a legtöbben, legalább szégyellnivalónak tartottuk, és nem röhögtünk a pofájába annak, aki szóvá tette. Mi nem cenzúráztunk – módunk sem igen volt rá – a Fidesz viszont fölszámolta a sajtószabadságot; és nem zártunk ki senkit a demokráciából, legföljebb a nácinak egy konzuli tisztséggel honorált bírói ítélet okán már nem nevezhető szélsőjobboldalt próbáltuk annyira korlátozni, mint Európa legtöbb demokratikus országában – sajnos, sikertelenül.

Igen, sokan voltak, akik úgy gondolták, hogy az MSZP-nek „jár” a köztársasági elnökség. Elég barmok voltak – én mondhatom, mert az utolsó pillanatig elleneztem ezt az önsorsrontó ámokfutást, sajnos hiába. De nem rángattunk dróton alkotmánybírákat; ha ezt meg tudtuk volna tenni, legalább a 2008 márciusi, nyilvánvalóan alkotmányellenes népszavazást megakadályoztuk volna, de azt sem tudtuk megtenni. És melyik alkotmányos intézményt korlátoztuk? Az igazságszolgáltatásét, amelynek abszolút függetlenségét és önkormányzatát mi teremtettük meg? Az ügyészségét, amely az első Orbán-kormány idején elkövetett minden disznóság ügyében megtagadta a vádemelést, és amely sorozatban emelt vádat szocialista és liberális önkormányzati politikusok ellen? Mi ültettünk országgyűlési képviselőt az ÁSZelnöki székébe? Mi sajátítottuk ki a teljes közszolgálati médiát? És mikor is feledtük el a szabadság és egyenlőség értékeit? Amikor eltöröltük a sorkatonaságot? Amikor mérsékeltük a Btk. helyenként esztelen szigorát? Vagy amikor 9.1-ről 6.7-re zártuk a fölső és az alsó jövedelmi decilis átlagjövedelmének arányát?

Igen, elnéztünk korrupciós ügyeket, főleg, mert nem tudtuk megakadályozni, sőt bizonyítékunk sem volt rá. Szégyelltük is magunkat miatta eléggé, és vereséget is szenvedtünk miatta. De vajon a mai, százszorta nagyobb korrupciós ügyek miatt is ugyanolyan vereséget fog szenvedni a Fidesz?És vajon mennyire segítik ezt elő az ehhez hasonló elkeseredett, de hamis vádaskodások?

Igen, akartam volna hallani, hogy mi éppúgy nem vagyunk demokraták, mint ők, hogy éppúgy háborúzunk mindenki ellen, mint ők. Akartam volna hallani, hogy ellentmondhassak. Mert ez egyszerűen nem igaz. Mi nem számoltuk föl az egész demokratikus intézményrendszert, akkor sem, amikor erre módunk lett volna, ellenkezőleg, megerősítettük. Meg is kaptuk érte tőlük cserébe: „elég hülyék voltatok!”. Mi még ellenük sem háborúztunk, akkor sem, amikor lett volna miért, mert Medgyessy „árokbetemetést” hirdetett. Meg is fizettünk érte később.

Igen, igazad van: három év alatt nem tudtunk létrehozni egy tisztességes és kormányképes ellenzéket.Megvolt a kegyelmi pillanat: 2012.január 2-án, az Opera előtt. Ha akkor, a demokratikus pártokat és a hívásukra összegyűlt százezres tömeget sikerült volna együtt tartani, ma nem itt tartanánk. De nem sikerült. Következik-e ebből, hogy akkor már a hátralévő egy évben meg se próbáljuk?!

Nem, Laci, én sosem vártam a ballib írástudóktól azt a kritikátlan azonosulást, aminek a jobboldali politikusok örülhetnek a maguk sajtómunkásai részéről. Szerintem nem is tenne jót nekünk, ahogy nem tesz jót a jobboldalnak sem. Sajnos, egy ideje már szolidaritást sem várok. Azt azonban igen, hogy még kiábrándultságból és elkeseredettségből (amire minden okuk megvan) se szórjanak ránk igaztalan vádakat, és ne segítsék ezzel a Fideszt akaratlanul is újabb négy évnyi rombolás lehetőségéhez.

Ezt sem magunk, hanem az ország érdekében várnám el.

Advertisements
Post a comment or leave a trackback: Trackback URL.

Trackbacks

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: