Kína egyetlen pártja: Mi történt tavaly október óta

A korábbi Kínai Népköztársaság: friss tanulságok párt–kormányzás–állami vállalatok–magánvállalatok–high-tech viszonylatban (ugyanez a blog, 2012. okt. 13) című bejegyzés párt specifikus frissítése az azóta történtekkel.

Avagy párt-specifikus friss adalékok a Kína, a sem tiszta liberális, sem tiszta konzervatív mércével nem érthető rendszer (hogy a kommunista, a szocialista, vagy netán a náci Németországéhoz hasonló mércéről ne is beszéjünk) (ugyanez a blog, 2013. júl. 27) c. bejegyzésemhez.

Az itt szereplő “Kína párt” MTI közlemény keresések főcímei (2012. október 15. és 2013. július 25. között):

 

  • Csaknem 670 ezer párttag és vezető kapott büntetést az elmúlt öt évben Kínában
  • Nyílt levélben szólalt fel 300 baloldali értelmiségi Po Hszi-laj volt csungkingi pártvezér mellett
  • Hongkongi lap: vagyonosodási vizsgálatot kért családja ügyében a kínai kormányfő
  • Kínai típusú demokráciáról ír a Zsenmin Zsipao
  • Hszinhua: a politikai rendszer reformjára és nagyobb demokráciára van szükség
  • Kínai őrségváltás – Mégsem igyekszik a felső vezetésbe Liang Veng-en
  • Kínai őrségváltás – Befejezte munkáját a pártkongresszus Pekingben
  • Kínai őrségváltás – Az új pártfőtitkár szerint Kína még mindig a szocializmus kezdeti szakaszában van
  • Korrupció elleni harcot sürgetnek a kínai kommunisták
  • Szakítana a formalitások nagy részével az új kínai pártvezetés
  • Kínai hírügynökség: csak a nyilvánosság lehet hatásos a korrupció ellen
  • Miniszteri szintű pártvezetőt váltottak le Kínában
  • Stílust vált a kínai legfelsőbb bíróság, nyitás a nyilvánosság felé
  • A hivatalos nyelvezetet gúnyolták a kínai pártlap honlapján
  • A rendőröket is megszorításokra kötelezik Kínában
  • Kínai sajtó: a háttérbe vonul Csiang Cö-min
  • A "szabályok ketrecébe" szorítaná a hatalom gyakorlóit a kínai pártfőtitkár
  • Pártjuk "megtisztítására" készülnek a kínai kommunisták
  • Hszi Csin-ping: Kína nem enged az alapvető érdekeit érintő ügyekben
  • Kiszivárgott beszéde szerint mégsem liberális reformer a leendő kínai elnök
  • Éhségsztrájkolt az egy éve fogva tartott Po Hszi-laj, volt csungkingi párttitkár
  • A bírósági rendszer reformját is sürgeti az új vezetés Kínában
  • Nyílt levélben kérik neves civilek egy nemzetközi emberi jogi dokumentum ratifikálását Kínában
  • A kormányzati intézményrendszer reformjára készülnek Kínában
  • Kínai pártvezető: a korrupció a pártot létében veszélyezteti
  • Hszi Csin-ping lett Kína új elnöke
  • Li Ko-csiang lett Kína új miniszterelnöke
  • Megalakult az új kínai kormány
  • Továbbra is kevés a női politikus Kínában
  • Tovább szigorítják a kommunista párt vezetőinek reprezentációját Kínában
  • A pártvezetők vagyonnyilatkozatait követelő aktivistákat vettek őrizetbe Pekingben
  • Megszabadítanák VIP-kártyáiktól a kínai pártfunkcionáriusokat
  • A fiatal egyetemi oktatók ideológiai nevelését tökéletesítené a kínai vezetés
  • Új kampány indult Kínában a kommunista vezetők megtisztulásáért
  • Súlyos börtönbünetést kapott a csungkingi szexvideós zsarolás főszereplője
  • FT: kínai pártutasítás tiltja a szűkös likviditás körüli "médiafelhajtást"
  • Újabb pártvezető bukott le korrupciós ügyek miatt Észak-Kínában
  • Felháborodás a kínai közterület-felügyelők egy újabb brutális fellépése miatt
  • Országos hivatalépítési stop Kínában
  • Ismét feltűnt Kína volt elnöke, Kissingerrel az oldalán

Csaknem 670 ezer párttag és vezető kapott büntetést az elmúlt öt évben Kínában

2012. október 15.

Peking, 2012. október 15., hétfő (MTI) – A Kínai Kommunista Párt(KKP) tagjai és kormányzati tisztviselők közül több mint 668 ezren részesültek büntetésben a "szabályok megsértése" miatt – olvasható a párt fegyelmi és ellenőrző bizottsága, valamint az ellenőrzési tárca hétfői pekingi közös közleményében.

    A dokumentumból kiderül, hogy 2007 novembere és 2012 júniusa
között összesen 6,6 millió bejelentés, illetve feljelentés érkezett
a "felsőbb szervekhez", szabálysértésekről.
    Az elmúlt öt évben az ügyekkel összefüggésben 1,58 milliárd jüan
(51,4 milliárd forint) értékű törvénytelenül szerzett pénzt, vagyont
koboztak el a hatóságok. Ezt kizárólag az állami tulajdonú
vállalatoknál, kormányzati felügyeletű intézményeknél és más állami
szervezeteknél dolgozók sikkasztották el. A büntetésben részesültek
külön kategóriájaként megemlítik a külföldre szökött hivatalnokok
eseteit is.
    A közlemény külön is kitér arra, hogy a bizottság több "nagy
ügyben" is eljárt. Első helyen név szerint említi a volt csungkingi
(Chongqing) párttitkár, Po Hszilaj (Bo Xilai) ügyét, majd Liu Cse-csün (Liu Zhijun) volt vasútügyi minisztert és Sencsen (Shenzhen)
város volt polgármesterét, Hszü Cung-henget (Xu Zongheng) nevezi meg.
    A KKP november elején tartja ötévente megrendezésre kerülő
kongresszusát, amelyen a pártfőtitkári beszámolóban minden bizonnyal
kritika éri majd a korrupt és más szempontból is kifogásolható
életmódot folytató párttagokat és vezetőket. Ez a korábbi
kongresszusokra is jellemző volt.

Nyílt levélben szólalt fel 300 baloldali értelmiségi Po Hszi-laj volt csungkingi pártvezér mellett

2012. október 22.

    Sanghaj, 2012. október 22., hétfő (MTI) – Nyílt levélben kérte 300 baloldali értelmiségi a kínai törvényhozást, hogy az ne fossza meg Po Hszi-laj (Bo Xilai) volt csungkingi pártvezért parlamenti tisztségeitől, azzal ugyanis a különböző bűncselekményekkel vádolt politikus elveszíti mentelmi jogát.

    A kínai törvényhozásnak címzett nyílt levél a Kínában blokkolt
szélsőbaloldali "Vörös Kína" honlapon jelent meg. Annak írói úgy
fogalmaznak, azzal, hogy Pót a nyilvánosság kizárásával akarják
elítélni, az ellene hozott vádak hitelességét kérdőjelezik meg.
"Miért kell Po Hszi-lajt kizárni? Kérjük a parlamentet, vizsgálja
meg a tényeket és a bizonyítékokat, s biztosítsa, hogy Po a
jogszabályoknak megfelelően védhesse magát" – áll az akadémikusok és
volt párthivatalnokok által is jegyzett levélben.
    Po Hszi-lajt egészen tavaszig arra is esélyesnek tartották, hogy
bekerüljön Kína legfelsőbb vezetésébe. A vele kapcsolatos botrány
február végén kezdődött, amikor Csungking egykori rendőrkapitánya,
Vang Li-csün (Wang Lijun) a csengtui (Chengdu) amerikai konzulátusra
menekült, hogy – mint utóbb kiderült – ott Po hitvesét gyilkossággal
gyanúsítsa. Az ügy kipattanása után Pot leváltották, s feleségével,
Ku Kaj-lajjal (Gu Kailai), valamint Vanggal együtt őrizetbe vették.
Ku augusztus végén a bíróság előtt ismerte be: egy üzleti vita miatt
tavaly novemberben megmérgezte Neil Heywood brit üzletembert. Ezért
felfüggesztett halálbüntetésre ítélték. Vangot szintén bűnösnek
találta a bíróság: a brit üzletember meggyilkolásának
eltitkolásáért, hatalommal való visszaélésért, kenőpénz
elfogadásáért és disszidálási kísérletért ő tizenöt év börtönt
kapott.
    Po Hszi-lajt szeptember végén a pártból, annak Központi
Bizottságából és döntéshozó szervéből, a Központi Bizottság
Politikai Bizottságából is kizárták, a volt pártvezér korrupció,
kenőpénzek elfogadása, fegyelemsértés, hivatali hatalommal való
visszaélés és több nővel folytatott "helytelen" nemi kapcsolat miatt
állhat bíróság elé. Po bukása óriási presztízsveszteség a kommunista
párt számára, "tettei súlyos következményekkel járnak, nem csak a
párt, de az egész ország hírnevét rombolták" – fogalmazott korábban
a Hszinhua hírgyünökség. A most közzétett nyílt levél támogatóinak
továbbra is magas számáról árulkodik, a Po-eset megítélése pedig
minden valószínűség szerint a párton belüli megosztottságot növeli.

Hongkongi lap: vagyonosodási vizsgálatot kért családja ügyében a kínai kormányfő

2012. november 5.

    Peking, 2012. november 5., hétfő (MTI) – Vizsgálatot kezdeményezett Ven Csia-pao kínai kormányfő azokkal a vádakkal kapcsolatban, amelyek a családját érték nemrégiben a The New York Times című lapban – jelentette megbízható forrásokra hivatkozva hétfőn a hongkongi South China Morning Post című napilap.

    Az amerikai újság azzal vádolta meg a miniszterelnök családját,
hogy az elmúlt tíz évben jelentős – 2,7 milliárd dolláros – vagyonra
tett szert. A hongongi lap úgy tudja, a tisztakezűséget hirdető, a
korrupció elleni kíméletlen fellépést szorgalmazó Ven a kommunista
párt csúcsszervénél, a politikai bizottság állandó bizottságánál
kezdeményezte írásban a vizsgálatot.
    Mivel a The New York Times szerint dokumentumokból arra lehet
következtetni, hogy a kormányfő hozzátartozóinak 2007-ben 2,2
milliárd dolláros részesedésük volt az ország egyik legnagyobb
biztosítótársaságában, a Ping Anban, a vizsgálat állítólag
elsősorban erre irányul.
    A Ven család október 27-én hatpontos közleményt tett közzé,
amelyben a The New York Times jelentéséről azt állította, hogy
valótlan, és cáfolta a "rejtett vagyon" létezését.
    Mivel Kínában – különösen egy amerikai sajtóorgánumnak –
meglehetősen nehéz belső, a politikai vezetőkre nézve terhelő
dokumentumokhoz jutni, feltételezhető, hogy a The New York Timest a
centrista reformerként ismert Ven kínai ellenlábasai segítették.

Kínai típusú demokráciáról ír a Zsenmin Zsipao

2012. november 6.

    Sanghaj, 2012. november 6., kedd (MTI) – A demokrácia nem csak kormányzás kérdése, Kína egy újfajta, nemzeti adottságainak megfelelő, gyakorlatias demokrácia útját követi – írja a Zsenmin Zsipao című kínai pártlap angol nyelvű internetes oldalán, két nappal a Kínai Kommunista Párt (KKP) kongresszusának kezdete előtt.

    A pártlap szerint az orosz "sokkterápia" vagy a latin-amerikai
"radikális reformok" következtében jelentkező társadalmi
elégedetlenség azt mutatja, a nyugati típusú demokrácia másolása és
utánzása felforduláshoz vezet. A demokrácia számos formában
jelentkezhet, a jó demokrácia pedig a nemzeti adottságok figyelembe
vételével alakul. Kína mindig nagy hangsúlyt helyezett az emberek
megélhetésére és a folyamatos reformra, a gyakorlatias demokrácia
útját követi – írja a lap.
     Az elmúlt évtizedben számos
változásnak volt tanúja az ország a cikk szerint, amely többek
között a városi és falusi lakosság igazságos parlamenti
képviseletét, a párton belüli, s a választói szintek demokráciáját
említi. A központi vezetés folyamatosan javít a közmeghallgatások
rendszerén, a kormányzati információk nyilvánosságra hozatalán,
felhívja a figyelmet a tények ismeretét, a szólásszabadságot és a
felügyeletet illető jogokra, bátorítja a lakosságot, hogy vegyen
részt a politikában és figyelembe veszi az emberek véleményét –
sorolja a Zsenmin Zsipao. A lap emlékeztet: a mikroblogok
bevezetésével lehetővé vált, hogy a közemberek is hangot adjanak
véleményüknek, s felügyeljék a vezetést, a kormányzati hivatalok
mára az interneten teszik közzé a működésüket illető információkat
és más hivatalos ügyeket, ami jelentős változás az előző évek
rendszeréhez képest.
    A lap úgy fogalmaz: talán a demokrácia még nem érte el azt a
szintet, amit sokan elvárnának, a vezetés ugyanakkor folytonosan
javítja a demokrácia fokát és mikéntjét. A lap Doris Naisbitt
Kína-szakértőt idézi, aki a nyugati demokráciát horizontálisként, a
kínait vertikálisként írja le, a cikkben hozzátéve: a kínai típusú
demokráciának ennél is szélesebb és gazdagabb a definíciója. A kínai
típusú demokrácia megfelel a kínai nemzeti adottságoknak és
kulturális háttérnek, így inkább hozzájárul majd az ország
modernizációjához – véli a Zsenmin Zsipao.

Hszinhua: a politikai rendszer reformjára és nagyobb demokráciára van szükség

2012. november 7.

    Peking, 2012. november 7., szerda (MTI) – A gazdasági növekedés egyedül nem elég, a politikai rendszer reformjára és nagyobb demokráciára ugyancsak szükség van – szögezte le szerdai kommentárjában, egy nappal a Kínai Kommunista Párt (KKP) 18. kongresszusa előtt az állami Hszinhua hírügynökség.

    Hosszas előkészületek és heves viták után csütörtökön kezdődik a
KKP kongresszusa, amelyen kiderül, hogy milyenre szabják át az
országot a következő öt évben. Meghatározzák a párt és az ország
fejlesztésének a programját, és megválasztják a vezetés új
generációját.
    A szerző utalt arra a kormányközeli kutatóintézetből származó
előrejelzésre, amely szerint a következő évtizedben évente átlagosan
8 százalékos gazdasági növekedésre lehet számítani. Megjegyezte
ugyanakkor: sokan tartanak attól, hogy a gazdasági nehézségek
gátolni fogják a pártot abban, hogy teljesítse küldetését, és
"2020-ra iparilag fejlett, virágzó országot" építsen fel.
    A kínai közvélemény számára sürgető az élelmiszer- és
gyógyszerbiztonsági problémák elleni fellépés, a hatalommal
visszaélés és a korrupció visszaszorítása az állami hivatalnokok és
üzletemberek körében. Ezek olyan ügyek, amelyek az elmúlt években
már tüntetések sorozatát váltották ki.
    Az új külső és belső kihívásokra a KKP-nak új stratégiával és
tervekkel kell válaszolnia, hogy megoldja a nehézségeket, igazolja
legitimitását, és ígéretes jövőt vázoljon fel a kínai embereknek.
Ezzel együtt a nemzetközi közösséget is biztosítani kell arról, hogy
egy sikeres Kína békét és nem konfliktusokat vagy háborút hoz a
világnak – szögezte le a szerző.
     Egy másik kommentárjában a Hszinhua arra mutatott rá, hogy a
kongresszuson megválasztandó új kínai kormányra egy nehéz feladatok
előtt álló, de gazdag ország vezetése vár.
    A hírügynökség dicsérte a párt elmúlt évtizedben elért sikereit,
kiemelve, hogy visszavezette az országot a világpolitika, a
világgazdaság vezető hatalmai közé, emellett a több mint 1,34
milliárdos lakosságot is hatékonyan irányította. Mára a kelet-ázsiai
ország a világ második legnagyobb gazdaságává, legnagyobb
termelőjévé és exportőrévé, valamint a legnagyobb
devizatartalékainak tulajdonosává vált. Kína a jelenlegihez hasonló
hatalommal csak az 1840-es ópiumháború előtt rendelkezett. A
politika sikerét mutatja a középosztály növekedése és a szegény
emberek számának csökkenése is – tette hozzá.
     A Hszinhua utalt a kínai mikroblogok társadalomformáló
szerepére is, és úgy fogalmazott: a leendő vezetőknek figyelniük
kell arra, hogy a közvélemény hallattathassa hangját ezeken a
platformokon, szavukat pedig nem szabad figyelmen kívül hagyniuk.

Kínai őrségváltás – Mégsem igyekszik a felső vezetésbe Liang Veng-en

2012. november 12.

    Sanghaj, 2012. november 12., hétfő (MTI) – Bár Liang Veng-en, a Sany nehézipari vállalat alapítója maga tagadja a pletykákat, hogy a kínai vezetésbe igyekezne, úgy véli, a magánszektornak a jelenleginél aktívabban kellene képviseltetnie magát az ország vezetésében – írja a South China Morning Post hongkongi napilap.

    A Hurun Kutatóintézet által a leggazdagabb kínainak kikiáltott
milliárdos üzletember
egy vasárnapi interjúban tagadta a tavaly ősz
óta keringő pletykákat, amelyek szerint a Kínai Kommunista Párt
(KKP) központi bizottságának tagja akar lenni. Az idén már csak
ötödik leggazdagabb kínainak számító
– kiterjedt pártkapcsolatai
miatt "vörös kapitalistaként" is emlegetett – Liang Veng-en 2004-ben
csatlakozott a párthoz
, és 2007-ben már a 17. pártkongresszus
delegáltja volt.
    A KKP negyedévente összeülő központi bizottsága a
kulcsfontosságú pártszervek egyikeként választja meg tagjai közül a
párt politikai bizottságának tagjait, amelynek állandó bizottsága az
ország legmagasabb szintű döntéshozó testülete. A testületbe a KKP
91 éves történelmében még sosem jutott be politikán kívülről érkező
párttag.
    Az üzletember a központi bizottság úgynevezett tartalékjelöltje
lehetne, vagyis szavazásra nem lenne joga. Egy magánszektorból
érkező jelölt esetleges megválasztása mindenképp jelképes értékkel
bírna, s a kínai politikai reform egyik fontos eleme lehetne, a
magánszektor bevonásával a KKP erősítené legitimációs bázisát, s
törekvésének megfelelően a társadalom szélesebb képviseletét
valósítaná meg.
    Az 56 éves Liang, aki a KKP jelenleg is zajló 18. kongresszusán
a magánszektorból érkezett 27 küldött egyike, úgy fogalmazott: maga
tíz éven belül visszavonulásra készül, magánszektorbeli társait
ugyanakkor fokozottabb részvételre sürgeti. Liang azt is
megjegyezte: bár az elmúlt tíz évben is jelentős reformokat hajtott
végre a vezetés, a jövőben ennél is nagyobb erőfeszítés lesz
szükséges ahhoz, hogy Kína egyenlőbb és igazságosabb jogállam
lehessen. Liang a strukturális reformok mélyítését és a
magánszektorba való beruházások központi ösztönzését szorgalmazta.

Kínai őrségváltás – Befejezte munkáját a pártkongresszus Pekingben

2012. november 14.

    Peking, 2012. november 14., szerda (MTI) – Pekingben befejezte munkáját a Kínai Kommunista Párt (KKP) XVIII. kongresszusa, miután megválasztották a párt új központi bizottságát és fegyelmi ellenőrzőbizottságát helyi idő szerint szerdán reggel.

    Hu Csin-tao eddigi pártfőtitkár, de hivatalban lévő államelnök
az országos Népi Gyűlés Házában, a záró plenáris ülésen több mint
2300 ember előtt utalt arra, a választással "az idősek helyére
fiatalabbak kerültek".
    Hu úgy vélte, a kongresszus eredményei történelmi jelentőségűek,
a jelenre vonatkozóan és hosszú távra szólóan is meghatározzák a
kínai sajátosságokkal épülő szocializmus fejlesztésének útját, a
pártépítést.
    A küldöttek elfogadták a korábbi központi bizottság jelentését,
a fegyelmi ellenőrzőbizottság munkabeszámolóját, és szavaztak a
pártalkotmány módosításáról.
    A hivatalos beszámolók szerint a világ legnagyobb – 82 milliós –
pártjának ötévente megrendezésre kerülő kongresszusát "a mérsékelten
virágzó társadalom építésének döntő szakaszában" tartották meg.
    A kongresszus kiállt a reform és nyitás politikájának folytatása
mellett, és hangsúlyozta, valamennyi párttagnak "ápolnia és
fáradságos közdelemmel minden időben folytatnia kell a sajátos kínai
szocializmus útját".
    A beszámolók külön is kiemelik: a pártalkotmányba beemelték a
környezetvédelem támogatását, s ezzel ezt a területet az ország
fejlesztési tervében kiemelt szerephez juttatták.
    A Hszinhua állami hírügynökség külön hírekben számolt be arról,
hogy az új központi bizottság tagjai közé választották Hszi
Csin-pinget, a főtitkári poszt várományosát és Li Ko-csiangot, aki
eddig is a párt politikai bizottsága állandó bizottságának tagja
volt, s jövőre a kormányfői székbe készül.
    Ugyancsak név szerint említettek olyan politikusokat, akiket
megfigyelők gyakran emlegettek a csúcsvezetésbe esélyesek között. Ők
Vang Csi-san miniszterelnök-helyettes, Liu Jün-san, a párt
propagandaosztályának vezetője, Liu Jan-tung államtanácsos, az
ország legmagasabb poszton lévő nő politikusa, Li Jüan-csao, a
szervezési osztály vezetője, Vang Jang, Kuangtung tartomány
párttitkára, Csang Kao-li, Tiencsin város párttitkára, Csang
Tö-Csiang miniszterelnök-helyettes, egyben Csungking város
párttitkára és Jü Cseng-seng, Sanghaj városvezetője.
    A KKP új központi bizottsága csütörtöki plenáris ülésén
választja meg politikai bizottságát, annak állandó bizottságát,
valamint a főtitkárt.

Kínai őrségváltás – Az új pártfőtitkár szerint Kína még mindig a szocializmus kezdeti szakaszában van

2012. november 19.

    Peking, 2012. november 19., hétfő (MTI) – Nyíltan figyelmeztetett az elharapózó korrupció veszélyeire Hszi Csin-ping, a kommunistapárt új főtitkára a 25 tagú politikai bizottság hétvégi ülésén, egyúttal hangoztatta, hogy Kína továbbra is a szocializmus kezdeti szakaszában van.

    A Kínai Kommunista Párt XVIII. kongresszusa után az emberek
Kínában és külföldön egyaránt kiemelt figyelemmel kísérik az új
vezetés kezdeti lépéseit – jelentette ki Hszi a kínai média hétfői
beszámolói szerint. Hozzátette, hogy az ülés, amelyen a
kongresszuson elfogadott irányelvek gyakorlatba történő
átültetésének módját vitatják meg, "az első lépés".
     A főtitkár arra hívta fel a figyelmet, hogy a pártnak javítania
kell irányítási, kormányzati képességét, a lehető legközelebbi
kapcsolatot kell fenntartania az emberekkel, a pártszervezeteket
hatékonyan kell működtetni, fel kell lépni a korrupció, az erkölcsi
torzulások ellen és tökéletesíteni kell a kockázatokkal szembeni
ellenálló-képességet.
    "A férgek rothadó közegben tenyésznek" – idézett a főtitkár egy
régi kínai mondást, amikor a korrupció elhatalmasodásáról beszélt.
    "Az elmúlt években egyes országokban a jó ideje halmozódó
problémák váltottak ki haragot a közvéleményben, okoztak
zavargásokat és idézték elő kormányok bukását" – állapította meg
Hszi. Hozzátette: mindezekben a korrupció fontos tényező volt.
    "Tények garmadája figyelmeztet arra, hogy a korrupció
elmélyülése a párt és az állam végéhez vezet. Ébernek kell lennünk!"
– figyelmeztetett a főtitkár, s utalt arra is, hogy az elmúlt
időszakban a pártban több olyan fegyelmi és jogi ügy volt, amelynek
politikai hatása volt és megdöbbentette az embereket.
    A párttagok, különösen pedig a vezetők nem élhetnek vissza a
beosztásukkal egyéni haszonszerzés céljából, tudniuk kell, hogy ők
nem állnak a törvények felett – húzta alá Hszi. Mint mondta, az ő
felelősségük a környezetük, a velük dolgozók ellenőrzése is.
    A kongresszus, illetve az ott elhangzott beszámoló olyan tervet
irányzott elő, amely egy mérsékelten virágzó társadalom építését és
a szocialista modernizáció "új szinten történő" folytatását tűzi ki
célul. Hszi az ülésen is ezeket hangsúlyozta, s azt, hogy a kínai
sajátosságokkal rendelkező szocializmus ügyét "győzelemre kell
vinni, meg kell valósítani a kínai nemzet megfiatalítását".

Korrupció elleni harcot sürgetnek a kínai kommunisták

2012. november 26.

    Peking, 2012. november 26., hétfő (MTI) – A korrupció elleni harc fontosságára és sürgősségére hívta fel a figyelmet, egyben a feladat melletti kitartásra szólított fel a Kínai Kommunista Párt fegyelmi ellenőrző bizottsága hétfőn.

    Az illetékeseknek jobban meg kell érteniük, melyek a tisztakezű
hivatalnokokkal és vezetéssel szembeni követelmények, és
"határozottan ragaszkodniuk kell a korrupcióellenes munka kínai
sajátosságú útjához" – mutatott rá a bizottság közleményében,
amelyben egyaránt fontosnak nevezte a megelőzést, a büntetést és az
embereket sértő gyakorlatok megszüntetését.
    A pártvezetés elítéli a középszerűséget, a lustaságot és az
extravagáns jelenségeket, fellép a felesleges külsőségek, a
formalizmus és a túlzott bürokrácia ellen. A korrupt tisztviselőket
meg kell büntetni, azokkal szemben, akik megsértik a pártfegyelmet
és az állami törvényeket, szigorúan – zéró toleranciával – kell
eljárni – hangoztatta a bizottság.
    "A párt nem lehet rejtekhely korrupt alakok számára" –
figyelmeztettek, s egyben a hatalom működésének átláthatóvá tételére
hívtak fel.
    A Kínai Kommunista Párt (KKP) nemrég zárult kongresszusán a
központi bizottság beszámolójában úgy fogalmazott, hogy ha nem jár
sikerrel a korrupcióellenes harc, az végzetes lehet a párt számára
,
sőt az állam bukásához vezethet. Az új főtitkár, Hszi Csin-ping
ugyancsak nyíltan figyelmeztetett az elharapózó korrupció
veszélyeire.
    Az utóbbi öt évben, ez év júniusáig, a tisztakezű párt és
kormány kampány jegyében több mint 660 ezer hivatalnokot vontak
felelősségre korrupció miatt.
    Az új pártvezetés eddigi megnyilvánulásai alapján komolyan
gondolja az országot behálózó korrupció elleni az átfogó harcot, még
ha a végrehajtásban minden bizonnyal nem számíthat mindenütt
partnerre a helyi vezetők részéről.
    A nyilvánosság, az internet azonban a jelek szerint jó terepnek
bizonyul a leleplezésekhez, a bloggereknek köszönhetően már több
eset főszereplői vesztették el állásukat, mert kiderültek és
bizonyítást nyertek az általuk elkövetett visszaélések.

Szakítana a formalitások nagy részével az új kínai pártvezetés

2012. december 4.

    Peking, 2012. december 4., kedd (MTI) – Csökkenteni akarja a hivalkodó és hivataloskodó látogatásokat, tanácskozásokat és tárgyalásokat a kínai felső vezetés, amely azt hangsúlyozza, hogy közelebb kell kerülni az emberekhez – derült ki a Kínai Kommunista Párt (KKP) politikai bizottságának keddi üléséről kiadott közleményből.

    A 25 tagú testület ülését Hszi Csin-ping pártfőtitkár vezette, s
ő volt az, aki korábbi megnyilatkozásaihoz hasonlóan most is
megerősítette, a felső vezetés minden tagjának tisztában kell lennie
a társadalmi valósággal, s ehhez – mondta – alapos, vidéki
tapasztalatokra, ellenőrzésekre van szükség. A magas szintű és a
helyi vezetőknek a legalacsonyabb szinteken meg kell hallgatniuk az
emberek bajait, mindennapos gondjait, és gondoskodniuk kell azok
megoldásáról. Abban is egyetértés született, hogy a vezetők
látogatásai alkalmával csökkentik a közlekedési korlátozásokat, hogy
az útlezárásokkal kevesebb kellemetlenséget okozzanak az embereknek.
    A politikai bizottság döntött arról, hogy csökkentik a vezetőket
hazai és külföldi útjaikon kísérő személyzet számát, szigorítják az
állami tanácskozások és nagy események szervezésének szabályait,
javítják a konferenciák hatékonyságát, körültekintőbben ítélik meg a
hivatalos dokumentumok kiadásának szükségességét.
    A résztvevők helyeselték, hogy a jövőben ne engedjenek teret a
vezetők munkáját és tevékenységét bemutató "értéktelen híradásoknak
és kiadványok megjelentetésének".
    A múlt hónapban pártfőtitkárrá választott Hszi Csin-ping már
első megnyilatkozásaiban az emberközeli politizálás szükségességét,
a korrupció elleni sokkal határozottabb fellépést szorgalmazta
összhangban a pártkongresszuson elhangzottakkal
. A kongresszusi
beszámoló a tömegeket megbotránkoztató, kiterjedt korrupciót a párt
és az állam létét veszélyeztető jelenségként említette.

Kínai hírügynökség: csak a nyilvánosság lehet hatásos a korrupció ellen

2012. december 6.

    Peking, 2012. december 6., csütörtök (MTI) – A helyi kormányzati vezetők vagyonának nyilvánosságra hozatalát szorgalmazza kommentárjában a kínai Hszinhua állami hírügynökség, s utal a dél-kínai Kuangtung tartományban kísérleti jelleggel bevezetendő átvilágításra, valamint emlékeztet arra, hogy a Ming-dinasztiában elevenen megnyúzták a kenőpénzt elfogadó hivatalnokokat.

    A Hszinhua az utóbbi idők botrányai nyomán arról ír, hogy az
online közösség egy része kifogásolja: a kormányzati vezetők
vagyonbevallása nem nyilvános, azt csupán feljebbvalóiknak kell
benyújtaniuk. Amíg azonban ennek a rendszernek nem lesz nyilvános
kontrollja, nem válhat igazán hatásossá – véli a szerző.
    Az ellenállás ugyanakkor meglehetősen nagy, az érintettek sok
helyütt a magánéletükbe való beavatkozásnak tekintenék vagyoni
állapotuk közszemlére tételét. Ez azonban nem fogja megakadályozni
az internetezőket abban, hogy a világhálón leplezzék le a
megkérdőjelezett jövedelemből szerzett, drága órákkal vagy
ingatlanokkal rendelkező, gyanúsnak tartott tisztségviselőket.
    A Hszinhua megjegyzi, hogy Jü Cseng-seng volt sanghaji
párttitkár, akit a közelmúltbeli pártkongresszuson a legszűkebb
csúcsvezetésbe választottak be, közölte, hogy ha szükséges, ő
nyilvánosságra hozza vagyoni helyzetét
. A cikk arra is emlékeztet,
hogy a kommunista párt új vezetése világossá tette: a korrupciót
olyan veszélyes jelenségnek tartja, amely a párt összeomlásához és
az állam bukásához vezethet.
    A hírügynökség felidézi a hétszáz évvel korábbi Ming-dinasztia
korszakát, amikor a megvesztegetett hivatalnokokat elevenen és a
nyilvánosság előtt megnyúzták. Hozzáteszi: az elrettentés
hiábavalónak bizonyult, s a "nemzet kórjának" nagy szerepe volt
abban, hogy a dinasztia végül elbukott.
    Ezért is – érvel a Hszinhua – egyedül a más országokban is
alkalmazott módszerrel, a vagyoni helyzet nyilvánosság elé tárásával
lehet a korrupciónak gátat szabni. Kritikus lépésről van szó, de meg
kell tenni – vélekedik a hírügynökségi kommentár szerzője.

Miniszteri szintű pártvezetőt váltottak le Kínában

2012. december 13.

    Peking, 2012. december 13., csütörtök (MTI) – Korrupció gyanúja miatt leváltották Szecsuan tartomány párttitkárának miniszteri rangú helyettesét – derült ki a Hszinhua hírügynökség csütörtöki jelentéséből.

    Az ország egyik legnépesebb tartományának felső vezetője, Li
Csun-cseng ellen a hivatalos bejelentés szerint "komoly
fegyelemsértés" miatt indítottak nyomozást. A központi kormány
egyben megfosztotta Lit minden kormányzati tisztségétől.
    Sajtóértesülések szerint hivatali befolyással való üzérkedéssel
és zavaros ingatlanügyletekben való részvétellel gyanúsítják. A
helyiek közül sokan Csengtu régi városrészének önző szempontok
alapján történt lerombolásáért tartják felelősnek.
    Lit egyelőre a megszokott sorrend szerint a kommunista párt
ellenőrző szervei vizsgálják
, s bizonyított fegyelmi vétsége után, a
pártbéli szankciókat követően adják át – szükség esetén – az állami
igazságszolgáltatásnak.
    Az 56 éves férfi tavaly szeptember óta töltötte be jelenlegi
pozícióját, előtte a tartomány székhelyén, Csengtuban építette a
karrierjét. A nagyvárosban 1998-ban polgármester-helyettes, később
polgármester, majd 2003-től nyolc éven át párttitkár volt
.
    Lit 2002-ben, majd az idei kongresszuson ismét póttagnak
választották a kommunista párt központi bizottságába.
    A szecsuani párttitkárhelyettes az utóbbi idők legmagasabb
beosztású, miniszteri szintű vezetője, akit utolért az országosan
meghirdetett korrupció ellenes harc.
    A lépés összhangban van a múlt hónapban pártfőtitkárrá
választott Hszi Csin-pingnek a korrupcióval szembeni határozott
fellépést ígérő szavaival és a párt fegyelmi és ellenőrző bizottsága
elnökének, Vang Csi-sannak hónap eleji kijelentésével, miszerint "a
bizalom sohasem helyettesítheti az ellenőrzést".
    Megfigyelők szerint várható, hogy az új kínai vezetés, amely azt
is hirdeti, hogy "nem lehetnek olyanok, akik a törvények felett
állóknak tartják magukat", több hasonlóan magas vagy még ennél is
magasabb szintű vezetőt is "elővesz".

Stílust vált a kínai legfelsőbb bíróság, nyitás a nyilvánosság felé

2012. december 13.

    Peking, 2012. december 13., csütörtök (MTI) – A kínai legfelsőbb bíróság munkastílusának megváltoztatására készül, aminek része lesz az is, hogy egyes bírósági tárgyalásokat az interneten élőben fognak közvetíteni – jelentette a kínai média csütörtökön.

    A bíróság a központi politikai akaratnak szeretne megfelelni a
változtatások bevezetésével – tájékoztattak az illetékesek. Mint
elmondták, új terveik célja, hogy közelebbi kapcsolatot építsenek ki
a lakossággal, átláthatóbbá tegyék az igazságszolgáltatást,
lehetőséget adjanak az embereknek a véleményalkotásra, továbbá
csökkentsék az ülések számát.
    A tervek között szerepel, hogy egyes esetekben online
közvetítéssel biztosítsák a nyilvánosságot, kiegészítve azzal, hogy
az ítéletek dokumentumait is feltöltik a világhálóra.
    A legfelsőbb bíróság megtiltja a gyűlések tartását luxus
szállodákban.
    Az intézkedések összecsengenek a kommunista párt politikai
bizottságának ülésén december elején elhangzott irányelvekkel. A
felső politikai vezetés akkor "az emberek bizalmának megszerzése
érdekében" a párt és az állami struktúrában előforduló hivalkodó
jelenségek és a bürokrácia ellen emelt szót.
    A 25 tagú politikai bizottság egyetértett például abban, hogy a
vezetők látogatásakor nem kellenek üdvözlő transzparensek, nincs
szükség vörös szőnyegre, virágkompozíciókra vagy nagy fogadásokra.
    A vezetők hivatalos utazásaira a költségvetést minimális szinten
kell meghatározni, az egyes látogatásokkal járó közlekedési
akadályok, útlezárások, biztonsági intézkedések mértékét ugyancsak
le kell szorítani.
    A politikai bizottság tagjai a maguk számára előírták, hogy nem
vesznek részt különböző szalagátvágási, alapkőletételi ceremóniákon,
vagy ünnepségeken, konferenciákon, kivéve, ha erre külön
felhatalmazást kapnak.

A hivatalos nyelvezetet gúnyolták a kínai pártlap honlapján

2013. január 11.

    Peking, 2013. január 11., péntek (MTI) – A hivatalnokok, vezetők és az ő ténykedéseikről beszámoló hírek bürokratikus, klisékből építkező nyelvezetét figurázta ki a Zsenmin Zsipao központi pártlap a mikroblogján azután, hogy Kína új vezetői hadat üzentek a megkövesedett hivatali formalitások egy részének.

    Nincs beszéd, amely ne lenne "fontos", nincs fogadtatás, amely
ne lenne "meleg" – írta egyebek közt a lap, arra buzdítva az
olvasókat, hogy egészítsék ki a panelek listáját. Így csatlakoztak
hozzá 4300 bejegyzéssel, és így került rá például az, hogy a vezetők
leginkább "nagyra értékeltek", a látogatások "barátiak", az
eredmények pedig "óriásiak".
    Az esetleg negatív hírekben főleg "illetékes osztályok"
megnevezéssel találkozni, míg a pozitívakban a szervezeti egység
pontos neve szerepel – jegyezte meg az egyik hozzászóló.
    Voltak, akik a különböző, ám szóhasználatukban mégis hasonlító
értekezleteken elhangzó vissza-visszatérő (jel)szavakkal
egészítették ki a felsorolást. Olyanokkal, mint "emeljük magasra",
"gyorsítsuk fel", "haladjunk előre", "őrizzük meg" vagy
"biztosítsuk". A "hivatalos, üres kifejezések" gyűjteményét több
internetes oldal, köztük a Hszinhua állami hírügynökség portálja is
átvette.
Kína tavaly novemberben megválasztott új pártfőtitkára, Hszi
Csin-ping
a kommunista párt politikai bizottságának első ülésén a
közembereket irritáló bürokrácia egyes elemeinek felszámolását
sürgette
. Elfogadtatta például, hogy a vezetők látogatásakor ne
legyenek üdvözlő transzparensek, virágkompozíciók, nagy fogadások,
és a vörös szőnyeget se gurítsák ki.
    Úgy döntöttek, hogy a hivatalos utazások és ellenőrző körutak
alkalmával a közlekedési akadályok, útlezárások, biztonsági
intézkedések mértékét le kell szorítani, a politikai bizottság
tagjai pedig nem vehetnek részt különböző szalagátvágási vagy
alapkőletételi ceremóniákon, konferenciákon, kivéve, ha erre külön
felhatalmazást kapnak. Határozat született arról, hogy külföldi
utakra csak indokolt esetben utazhatnak a vezetők, és az eddiginél
kisebb kísérettel. Megállapították azt is, hogy az esetek
többségében a vezetők reptéri fogadásához nincs szükség a külföldön
élő kínaiak, ott működő intézmények képviselőinek vagy diákoknak a
jelenlétére, zászlólengetésükre.

A rendőröket is megszorításokra kötelezik Kínában

2013. január 16.

    Peking, 2013. január 16., szerda (MTI) – A kínai rendőrséget is elérték a formalizmus és a bürokrácia elleni intézkedések – számoltak be szerdán a kínai lapok.

    A pártvezetők, bírók és katonák után elvben a rendőröknek is
búcsút kell mondaniuk a nagyszabású banketteknek, a felesleges
külföldi utaknak, a hosszú üléseknek, konferenciáknak – derült ki a
közbiztonsági minisztérium friss utasításaiból.
    A rendőrségi vezetőknek alapos ellenőrzéseket kell tartaniuk és
kutatást kell végezniük, hogy megismerjék a környezetükben élők
gondjait, tisztában legyenek a valós helyzettel – szólított fel a
rendőrséget felügyelő tárca.
    A rendelkezés külön is kitért arra, hogy a jövőben kevesebb hír
szólhat magas rangú rendőrtisztek különböző nyilvános rendezvényeken
való részvételéről. Sajtóbeszámoló csak akkor készülhet, ha az
eseménynek valódi hírértéke van, s a rendőri vezetők jelenlétét a
helyzet ténylegesen indokolja.
    A minisztériumi intézkedést a Kínai Kommunista Párt (KKP)
politikai bizottságának december eleji ülésén született döntéssel
összhangban adták ki. A kínai vezetés akkor határozott a
"munkastílus" javításáról és szakított maga is a korábbi
formalitások némely hagyományával
.
    A kínai hadsereget érintő hasonló rendelkezések egy részét már
szintén decemberben bejelentették. Ezek szerint például a katonákat
is eltiltották a luxus lakomáktól, s száműzniük kell a magas rangú
tábornokok tiszteletére tartott díszebédekről és vacsorákról a drága
kínai pálinkákat. A hivatalos fogadásokról el kell tűnniük a
köszöntő transzparenseknek, a vörös szőnyegeknek, a
virágkompozícióknak, a díszsorfalaknak, szórakoztató előadásoknak és
az ajándékozásnak – határozta meg a Központi Katonai Bizottság.
    A bizottság tagjai ellenőrző körútjaik alkalmával nem
szállhatnak meg a jövőben sem civil, sem katonai luxusszállodákban,
bel- és külföldi útjaik időtartamát le kell rövidíteniük, a
megkülönböztető jelzést az őket szállító autók csak indokolt esetben
használhatják.
    Valamennyi új iránymutatás, rendelet és parancs azt a célt
szolgálja, hogy a vezetőkről, a helyi és központi
kormánytisztviselőkről, a rendfenntartókról, tehát az államhatalom
különböző képviselőiről a közvéleményben általánossá vált negatív
képet, a protokoll rangjára emelkedett elburjánzó, visszatetsző
kivagyiságot és hivalkodó magatartást és külsőségeket "lefejtsék" az
apparátusokról.

Kínai sajtó: a háttérbe vonul Csiang Cö-min

2013. január 23.

    Sanghaj, 2013. január 23., szerda (MTI) – Két évtizeddel hatalomra kerülése után visszavonulhat a politika élvonalából Csiang Cö-min volt elnök, az elmúlt húsz év kínai belpolitikájának meghatározó személyisége.

    A hírt a héten korábban több kínai napilap is megszellőztette,
arra hivatkozva, hogy Csiang nevét a Kínai Központi Televízió (CCTV)
a múlt héten elhunyt Jang Paj-ping tábornok temetéséről szóló
híradásában Hu Csin-tao jelenlegi elnök, Hszi Csin-ping pártfőtitkár
és a legfelsőbb vezetés, a Központi Bizottság Állandó Bizottságának
(KBÁB) tagjai után említette.
    Ez most fordult elő először azóta, hogy a volt elnök 2002-ben
átadta a főtitkári posztot Hu Csin-taonak, majd két év múlva,
2004-ben a párt Központi Katonai Bizottságának elnöki székéből is
távozott. Nevét ezt követően is – rangjának és befolyásának jeléül –
másodikként, Hu után, de a KBÁB többi tagjának neve előtt említették.
    A hírt szerdán a Hszinhua állami hírügynökség is megemlítette,
hangsúlyozva: a döntés Csiang Cö-min "nemes karakterét és
nyitottságát" tükrözi.
    Az idén 86 éves korábbi elnök nyugdíjba vonulásáról a Kínai
Kommunista Párt novemberi kongresszusának kapcsán már megindult a
találgatás. Csiang ugyanakkor nyáron többszöri nyilvános
szereplésével is jelezte: még számolni kell vele. Biztosra vehető,
hogy a kulisszák mögött a politikus a leköszönő és az új vezetés
kialakításában is kulcsfontosságú szerepet játszott; a Hu Csin-tao
vezette KBÁB kilenc tagjából öt a Csiang nevéhez köthető, a
"kishercegeket" is magában foglaló "sanghaji klikk" tagjai közül
került ki
. A novemberben megválasztott új vezetés hét tagjából négy
szintén ezzel a tömörüléssel hozható kapcsolatba, maga Hszi
Csin-ping pártfőtitkár, Kína leendő elnöke is Csiang Cö-min védence
.
    Csiang hivatalos rangsorból való visszavonulása sem jelenti
feltétlenül azt, hogy teljes mértékben kivonná magát a politikából,
és erre karakteréből sem lehet következtetni. A hatalmi viszonyok
nagyító alá vételekor Csiang mellett a leköszönő Hu Csin-tao elnök
szerepe lehet a másik kérdés. Az elemzők túlnyomó többsége nem
valószínűsíti, hogy az erőtlennek tartott elnök elődjéhez hasonló
szerepre készülne, a legvalószínűbb, hogy terminusának lejártával,
idén márciusban végleg visszavonul
.

A "szabályok ketrecébe" szorítaná a hatalom gyakorlóit a kínai pártfőtitkár

2013. január 23.

    Peking, 2013. január 23., szerda (MTI) – A hatalomnak a szabályok, előírások alkotta "ketrec" falai között a helye – idézik a Kínai Kommunista Párt (KKP) főtitkárát címlapjukon a szerdai kínai lapok.

    Hszi Csin-ping, aki tavaly november óta a párt első embere, s
márciusban megkapja az államelnöki posztot is, a KKP központi
fegyelmi ellenőrző bizottságának plenáris ülésén immár nem az első
alkalommal ígért a korrupt vezetőkkel szembeni határozott fellépést.
    Hszi most is megerősítette, hogy határozottan kivizsgálják
azoknak a pártvezetőknek az ügyeit, akiket fegyelemsértésen, a
törvények áthágásán érnek, s hatékonyan fellépnek a törvénysértések,
a megvesztegetések ellen.
    Közölte, olyan rendszert kell kialakítani, amely kiszűri a
hatalommal visszaélőket, segít elejét venni a korrupciós folyamat
elindulásának
. Felszólította a helyi vezetőket, hogy tartsák magukat
a központi bizottság irányelveihez, s figyelmeztette őket, ne
próbálják az utasításokat megkerülni.
    A pártfőtitkár aláhúzta, senkinek és egyetlen hivatalnak sem
engedhető meg, hogy figyelmen kívül hagyja a párt központi
bizottsága által megszabott irányelveket. Ezt kiegészítette azzal,
hogy "a párt sosem fog eltűrni kompromisszumot" ezen a területen.
    "Egyszerre kell lecsapnunk a tigrisekre és a legyekre" – mondta.
Leszögezte: "Minden egyes korrupt hivatalnokot meg kell büntetni,
végérvényesen fel kell számolni a korrupciót tápláló környezetet, s
gyakorlati eredményekkel meg kell szerezni az emberek bizalmát".
Nincs kegyelem, bárki is legyen érintett – hangoztatta Hszi.
    A hongkongi South China Morning Post című lap szerdai számában
megkérdezett egyetemi kutató szerint a demokratikus ellenőrzés
működő rendszerének híján, a sajtószabadság kiterjesztése és a helyi
törvényhozó szervek nagyobb hatalommal történő felruházása nélkül
Hszi törekvése nem lehet sikeres
.
    Egy másik hongkongi elemző, Johnny Lau Yui-siu úgy vélte, a
gondok bonyolultsága miatt rövid távon nem várható lényegi áttörés
Kínában, de hosszabb távon, Hszi kitartása esetén, nem zárta ki a
sikert
.

Pártjuk "megtisztítására" készülnek a kínai kommunisták

2013. január 28.

    Peking, 2013. január 28., hétfő (MTI) – A párttagságra méltatlanná vált emberekkel szembeni szigorú fellépést szorgalmaz a több mint 82 milliós Kínai Kommunista Párt (KKP) központi bizottságának politikai bizottsága – derült ki hétfőn kiadott közleményükből.

    E szerint egyes párttagok "korrupttá váltak és elfajzottak",
"hitük megingott, a párt tanításait nem igazán értik és nem tartják
be a fegyelmi előírásokat"
– áll a Hszi Csin-ping főtitkár által
vezetett párt 25 tagú testületének üléséről kiadott dokumentumban.
    Egyes pártszervezetek nem elég szigorúak a tagok
kiválasztásakor, a felvett tagok "minőségét" javítani kell

sürgette a legfelsőbb pártvezetés. Úgy vélik, a problémák
következtében meggyengült a párt, romlott a róla alkotott kép,
csökkent a tekintélye az emberek előtt, s a negatív jelenségek
egyúttal rossz hatással voltak a párt belső összetartó erejére és
működésének hatékonyságára.
    A KKP azt is kifejezésre juttatta, hogy optimalizálni szeretné
tagságának struktúráját, létszámát pedig "megfelelő" szinten kívánja
tartani.
    A politikai bizottság tagjai egyetértettek abban, hogy növelni
kell a munkások számát, miközben folytatják a vidéki gazdálkodók
körében is a toborzást
. Körükben, ahogy az értelmiségiek esetében
is, a fiatalok felvételére fognak törekedni.

Hszi Csin-ping: Kína nem enged az alapvető érdekeit érintő ügyekben

2013. január 29.

    Peking, 2013. január 29., kedd (MTI) – Kína továbbra is a békés fejlődés útját kívánja járni, és aktívabb szerepre készül a nemzetközi porondon, de az alapvető érdekeit érintő kérdésekben nem köt kompromisszumot – derült ki Hszi Csin-pingnek, a Kínai Kommunista Párt (KKP) főtitkárának beszédéből, amelyet a párt felső vezetőinek körében mondott.

    A politikai bizottság ülésén elhangzottakról kedden számolt be a
Hszinhua hírügynökség.
    "Ragaszkodunk a békés fejlődés útjához, de sosem adjuk fel
törvényes jogainkat, és sosem áldozzuk fel alapvető nemzeti
érdekeinket" – idézi Hszit a Hszinhua. "Egyetlen ország sem
feltételezheti, hogy belemegyünk olyan alkukba, amelyek alapvető
érdekeinket érintik, vagy lenyeljük a szuverenitásunkat,
biztonságunk, vagy fejlődésünk érdekeit sértő +keserű gyümölcsöt+" –
húzta alá.
    Hszi hangsúlyozottan békeszerető kínai nemzetről beszélt, utalva
arra, hogy a "háborús rémtettek kitörölhetetlen emléket hagytak a
kínai emberekben", ami miatt vágynak a békés és stabil életre és
nagy becsben tartják azt.
    "A felfordulástól félnek a kínaiak, a stabilitást keresik és
várják a világ békéjét" – fogalmazott a pártfőtitkár, majd
megerősítette, országa sosem fog törekedni arra, hogy hasznot húzzon
szomszédjainak kára árán.
    Hszi nem mulasztotta el megemlíteni a KKP legutóbbi kongresszusa
óta általa többször is szóba hozott "kínai álmot", "a kínai nemzet
nagy megújítását"
, amelyhez – mint mondta – békés nemzetközi
környezetre van szükség. "A történelem megmutatta, hogy a fegyveres
agresszió és terjeszkedés mindig kudarccal végződik" – tette hozzá a
KKP első embere, aki tavasztól Kína államelnöke lesz vélhetően tíz
évig.
    Hszi Csin-ping üzenete egy olyan időszakban hangzott el, amikor
az Egyesült Államok stratégiai célokkal az ázsiai és csendes-óceáni
térség felé fordul, Kína pedig több szomszédjával is területi
vitában áll
. A konfliktus különösen elmérgesedett az ország egykori
megszállójával, az Egyesült Államok szövetségesével, Japánnal, s
megfigyelők szerint Peking és Tokió között fennáll a konfrontáció
veszélye.
    Mindezekkel párhuzamosan a világsajtó ismét egyre többet ír a
"kínai fenyegetésről", s erre vonatkozó állítását általában a
kelet-ázsiai óriás meghatározó gazdasági súlyával és haderejének
egyre látványosabban fejlesztésével támasztja alá.

Kiszivárgott beszéde szerint mégsem liberális reformer a leendő kínai elnök

2013. január 30.

    Sanghaj, 2013. január 30., szerda (MTI) – Bár sokan politikai reformokat is reméltek tőle, semmilyen, a Kínai Kommunista Párt(KKP) hatalmát gyengítő rendszerbeli változást nem támogat Hszi Csin-ping leendő kínai elnök egy kiszivárgott beszéde szerint.

    A beszédet a német Deutsche Welle kínai nyelvű internetes oldala
idézi: a portál az 1989-es demokratikus mozgalomban való
részvételéért kétszer is bebörtönzött újságírónő, Kao Jü tollából
közölt elemzést.
    A kiszivárgott beszéd Kao információi szerint decemberben
hangzott el
, azt a KKP tagjai számára is csupán a múlt héten tették
nyilvánossá
. A beszédben Hszi Csin-ping, a Hu Csin-tao jelenlegi
államfőt Kína élén márciusban váltó pártfőtitkár megcáfolja azokat a
korábbi véleményeket, amelyek liberális reformernek állították be.
    Hszi a kommunista ideológia fontosságáról beszél, mondván, ha
annak víziója elvész, irányt veszít a párt, ezért a
marxizmus-leninizmus, a Mao Ce-tung-i gondolatok és Teng Hsziao-ping
elméletének fenntartására is szükség van
. A kínai álom egy eszmény,
s ennél is magasabb eszmény a kommunizmusé – fogalmazott Hszi.
    A pártfőtitkár sürgette a párt tagjait, hogy tanuljanak a
Szovjetunió felbomlásából
. Annak egyik fő okaként Hszi az eszmék és
a hit megingását nevezte meg
, hozzátéve, a Szovjetunió történelmének
és kommunista pártjának, Leninnek és Sztálinnak elutasítása
"történelmi nihilizmushoz vezet és a párt szervezetét minden szinten
aláássa"
. A leendő elnök szerint a Szovjetunió felbomlását
tanulmányozva fontos tanulság vonható le a hadsereg szerepével
kapcsolatban is, amely azt erősíti meg: annak a párt vezetése alá
kell tartoznia. A Szovjetunióban a hadsereg depolitizált volt, azt
elválasztották a párttól, utóbbinak így végül nem volt eszköze a
hatalom gyakorlására. "Arányosítva a szovjet kommunista pártnak több
tagja volt, mint a kínainak, senki nem volt ugyanakkor elég erős
ahhoz, hogy felálljon és megakadályozza a felbomlást" – fogalmazott
Hszi.
    A változásokkal kapcsolatosan a pártfőtitkár úgy fogalmaz: Kína
nincs lemaradásban a reformok terén, kérdés az, mit kell és mit nem
kell megreformálni. Vannak olyan dolgok, amik még változtatásra
várnak, vannak olyanok, melyeket nem lehet és olyanok is, melyeket
sosem fognak megváltoztatni. A reformok nem a nyugat univerzális
értékeinek irányába, hanem a kínai sajátosságokkal kikövezett
szocialista úton való elmozdulást jelentik
– véli Hszi.
    Csak a szocializmus mentheti meg Kínát. Csak a reform és nyitás
eredményezheti az ország, a szocializmus, a marxizmus fejlődését –
tette hozzá a pártfőtitkár, liberális vagy politikai reformok
megemlítése nélkül.

Éhségsztrájkolt az egy éve fogva tartott Po Hszi-laj, volt csungkingi párttitkár

2013. február 21.

    Peking, 2013. február 21., csütörtök (MTI) – Az elmúlt évtizedek legnagyobb kínai politikai botrányának főszereplője, a volt csungkingi párttitkár, Po Hszi-laj állítólag nem működik együtt a nyomozó hatósággal, s kétszer is éhségsztrájkba kezdett – olvasható a South China Morning Post internetes oldalán csütörtökön közölt beszámolóban.

    Pót az után távolították el posztjáról, hogy volt jobb keze,
rendőrfőnöke a szomszédos Szecsuan tartomány székhelyén, Csengtuban
az amerikai konzulátusra menekült és ott egy napot töltött. A
fejlemények során kiderült, hogy Po felesége gyanúsítható egy brit
üzletember meggyilkolásával.
    A volt rendőrfőnököt és Po feleségét azóta bíróság elé
állították, az előbbit 15 év börtönre, utóbbit, akit szándékos
emberölés vádjában bűnösnek találtak, felfüggesztett
halálbüntetésre, vagyis életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték.
    A kommunista párt fegyelmi vizsgálata időközben megállapította,
hogy Po komoly fegyelemsértést követett el korábbi tisztségeiben,
így akkor, amikor Talien város első embere volt, amikor a
kereskedelmi minisztériumot vezette és Csungkingban is. Kiderült,
sokakat juttatott jogtalan előnyhöz, s maga és családja is jelentős
értékű illegális vagyonra tett szert. Hatalommal való visszaéléssel,
korrupcióval és többszöri házasságtöréssel is vádolják.
    Jó ideje csend van körülötte, tavaly októberben fosztották meg
utolsó hivatalos tisztségétől, parlamenti képviselőségétől. Ezzel
elhárult a formai akadálya is annak, hogy bíróság előtt felelhessen
tetteiért.
    Közel egy évvel az ügy kirobbanása után a Reuters hírügynökség a
családhoz közelálló forrásoktól megtudta, Po perére minden bizonnyal
a márciusi parlamenti ülést követően kerülhet csak sor. Ennek egyik
oka, hogy Po nincs jó egészségi állapotban. Úgy tudni, hogy a vele
szembeni "méltánytalan elbánás miatt" két alkalommal is
éhségsztrájkba kezdett és kényszerrel etették. Nem kínozták, de
beteg lett és kórházba kellett szállítani. Állítólag hosszú
szakállat növesztett.
    Az ismeretlen helyen tartott, egykor a legfelsőbb pártvezetők
közé jutásra is esélyesnek tartott 63 éves karizmatikus politikus
nem hajlandó a kérdésekre válaszolni, s egy magát megnevezni nem
akaró forrás szerint egy ízben öklével az asztalra csapva közölte
kihallgatóival, hogy nem alkalmasak vallatására, távozzanak.
    Ven Csia-pao miniszterelnök tavaly márciusban a parlament éves
ülésszakát záró sajtótájékoztatóján ígéretet tett arra, hogy a
Po-ügyben a törvények szerint járnak el, azok előtt mindenki
egyenlőnek tekintenek és megfogadta, hogy a közvéleményt
tájékoztatni fogják az eredményekről.

A bírósági rendszer reformját is sürgeti az új vezetés Kínában

2013. február 26.

    Peking, 2013. február 26., kedd (MTI) – Az igazságszolgáltatás intézményeinek nagyobb átláthatóságát szorgalmazta a társadalomtudományi akadémia Kínában, a kommunista pártfőtitkára pedig a bíróságok és ügyészségek önállóságát, a jogállamiság garanciáinak megteremtését hangsúlyozta a párt politikai bizottságának ülésén – jelentették a kínai lapok kedden.

    Az akadémiai jelentés szerint az igazságszolgáltatás
alkalmazottai nincsenek kellőképpen tisztában a bírósági ügyekre
vonatkozó információk közzétételének fontosságával. A bíróságok és
az ügyészségek nagy része nem is rendelkezik olyan rendszerrel,
amely összekötné őket a nyilvánossággal – tették hozzá.
    A jelentés megállapította azt is, hogy az igazságszolgáltatási
intézmények működését átható korrupció alapvetően hiteltelenné tette
a hatóságokat.
    Hszi Csin-ping pártfőtitkár – legfelsőbb szintű pártvezetők
körében – az igazságos bírósági eljárásokat akadályozó tényezők
elhárítására szólított fel, s a méltányos, átlátható működés
kialakítását sürgette.
    A rendszert, a törvények végrehajtását, a jogszerű működést
szigorúan kell ellenőrizni, a törvénytelen beavatkozási kísérleteket
meg kell akadályozni, a befolyásolásra törekvő helyi hatóságoktól
távol kell tartani az igazságszolgáltatás intézményeit – mondta.
    Hszi az alkotmány "mindenhatóságát" hangoztatta, amellyel
összhangban gyakorolhatják kizárólag jogaikat és kötelességeiket a
magánszemélyek és a szervezetek.
    A pártfőtitkár a kínai parlament éves ülésszaka előtt, amelyen
várhatóan államelnökké választják, arra is felhívta a figyelmet,
hogy a közvéleményben el kell terjeszteni "a jogállamiság
szellemét"
, s úgy fogalmazott: a párt szervezetei is – minden
szinten – kizárólag az alkotmány, valamint a törvények alapján
működhetnek
. Ennek alapvető szerepe van a jogállamiság
előmozdításában
– húzta alá Hszi.

Nyílt levélben kérik neves civilek egy nemzetközi emberi jogi dokumentum ratifikálását Kínában

2013. február 27.

    Peking, 2013. február 27., szerda (MTI) – Nyílt levélben kérte több mint száz ismert magánszemély – kutató, újságíró, ügyvéd, közgazdász és volt pártvezető – a kínai törvényhozást, hogy ratifikálja a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányát. A levelet nyilvánosságra hozták az interneten.

    Az ENSZ Nemzetközi Emberi Jogi Kódexének egyik fő elemeként
számon tartott dokumentum a ratifikáló feleket egy sor alapvető
egyéni polgári és politikai jog, így a szólás-, a gyülekezési, a
vallásszabadság és a mindenkivel szemben tisztességes bírósági
eljárás biztosítására kötelezi.
    A reformereknek nevezett "százak" terjedelmes levele kitér
azokra az eredményekre is, amelyeket Kína az emberi jogok terén
eddig elért, beleértve a Kínai Kommunista Párt kezdetektől
hangoztatott azon ígéretére is, miszerint "harcolni fog a az emberi
jogokért és a szabadságért".
    Sajtójelentések szerint a nyílt levelet szerzőik csütörtökön
készültek megjelentetni egy neves kínai lapban, de tervük
kitudódott, s ezért döntöttek az interneten történő közzététel
mellett.
    A Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányát
1966-ban írták alá, és 1976-ban lépett hatályba. A dokumentum
ratifikálása során több állam, így az Egyesült Államok is (1992-ben)
fenntartásait hangoztatta, és külön nyilatkozatot adott ki.

A kormányzati intézményrendszer reformjára készülnek Kínában

2013. február 27.

    Peking, 2013. február 27., szerda (MTI) – Napirenden a kínai kormányzati intézményrendszer átszervezése, a politikai irányítás egyszerűbb, decentralizált és hatékony működést szeretne – derül ki a Kínai Kommunista Párt (KKP) vezető szervének üléséről megjelent sajtójelentésekből.

    A hatalom részéről felmerült az igény bizonyos fokú
koncepcióváltásra, amely a gyakorlatban minden bizonnyal feladatok
összevonásával és újraelosztásával fog járni – véli Hszin Ming, a
központi pártiskola professzora, aki a Hszinhua hírügynökségnek
nyilatkozott. Példaként említette, hogy az élelmiszerbiztonságért
most kilenc osztály felel az államigazgatásban.
    A Cajcsing pénzügyi, gazdasági magazin információ szerint a
strukturális reform révén keletkező új "szuperminisztériumok" az
átfedések kiküszöbölése mellett a piacszabályozás megerősítését
szolgálják, továbbá az olyan fontos ágazatokban, mint például a
közlekedés, megszilárdítják az igazgatást.
    Megfigyelők megjegyzik: a Nemzeti Fejlesztési- és
Reformbizottság, amelynél jelentős hatalom koncentrálódik, a jövőben
is megtarthatja kiváltságos szerepét. Ez azt jelenti, hogy a reform
piacgazdasági törekvéseit továbbra is kontroll alatt tarthatja a
tervgazdasági szemlélettel működő szervezet.

Kínai pártvezető: a korrupció a pártot létében veszélyezteti

2013. március 6.

    Peking, 2013. március 6., szerda (MTI) – A párt életben maradása a korrupció elleni harc sikerén múlik – hangoztatta a Kínai Kommunista Párt (KKP) fegyelmi ellenőrző bizottságának vezetője, a politikai csúcsvezetés tagja, Vang Csi-san, a kínai parlament most folyó ülésszakán pekingi képviselők körében, szerdán.

    A párt munkastílusa, a tiszta kormány, a korrupció elleni harc
"élet-halál kérdés", a sikerhez az egész párt egységes fellépése
szükséges – húzta alá Vang.
    Úgy fogalmazott, hogy "a helytelen, kifogásolható magatartás a
korrupció melegágya", "a formalizmussal, a bürokráciával és a
hedonizmussal" határozottan le kell számolni. Egyúttal felszólított
a politikai bizottság által még tavaly decemberben kiadott, nyolc
pontba szedett irányelv-csomag "tényleges" végrehajtására.
    Az új összetételű politikai bizottság első ülésén szerény,
takarékos és visszafogott munkastílusra utasította a párt különböző
szintű szerveit, a kormányzati hivatalokat, intézményeket, s egyben
útmutatót adott konkrét kérdésekben.
    A parlament idei ülésszaka előtt végzett közvélemény-kutatások
szerint az egyik téma, amelynek napirenden tartására számítanak az
emberek, az éppen a korrupció. A tavaly őszi pártkongresszus óta,
miután Hszi Csin-ping kínai pártfőtitkár a korábbinál határozottabb
fellépést ígért, elsősorban a lakosságnak és az internet nyújtotta
nyilvánosságnak köszönhetően leleplezések sorozata indult meg az
országban
.

Hszi Csin-ping lett Kína új elnöke

2013. március 14.

    Peking, 2013. március 14., csütörtök (MTI) – Hszi Csin-ping lett a Kínai Népköztársaság, valamint a Központi Katonai Bizottság új, megválasztott elnöke – jelentette a kínai televízió a parlamenti képviselők szavazásának eredményét csütörtökön.

    Hszi a Kínai Kommunista Párt (KKP) tavaly novemberi kongresszusa
óta a párt főtitkára, és nyílt titok volt, hogy elődjét, Hu
Csin-taót nemcsak a párt vezetésében, hanem az államelnöki poszton
is váltani fogja.
    Az 59 éves Hszi Csin-ping 2008 óta volt a legfelsőbb
pártvezetés, a politikai bizottság állandó bizottságának tagja
,
alelnök. Elemzők az elmúlt hónapok alapján is úgy vélik, személye
garancia a kínai reformfolyamat folytatására.
    Pártfőtitkári megnyilatkozásai a korrupció elleni kíméletlen
fellépést sürgették, takarékosságra és a felesleges külsőségek, a
bürokrácia visszaszorítására hívott fel. A katonákat a tényleges
háborúra felkészülő erős hadsereg építésére biztatta.
    A nyilvánosságtól nem idegenkedő Hszi beszédeinek
vissza-visszatérő eleme a kínai álom, "
a nemzet nagy
megfiatalításának
" megvalósítása, amihez a maga részéről az
elkövetkező tíz évben mindent meg szeretne tenni.
    Eddigi politikusi pályafutása során végigjárta a ranglétrát.
Hopej tartományban megyei szinten kezdte, a délkelet-kínai Fucsien
tartományban tartományi kormányzóságig vitte. Csöcsiang tartományban
öt éven át állt a pártbizottság élén
, mielőtt 2007-ben Sanghaj első
embere lett fél évig
. Ezután a központi pártiskola vezetője volt.
    Édesapja, Hszi Csung-hszün kommunista forradalmár, az első
generációs kínai vezetés tagja volt. Felesége Peng Li-Jüan,
országszerte ismert és népszerű szopránénekes, tábornoki
rendfokozattal. Egy lányuk van.
    A parlament csütörtöki szavazásán korábban Csang Tö-csiang
személyében megválasztották a házelnököt, és ismertté vált az
alelnök kiléte is.
    Utóbbi, Li Jüen-csao a KKP politikai bizottságának tagja, de a
héttagú szűkebb vezetésbe a pártkongresszuson nem került bele.
2007-től tavaly novemberig a párt egyik fontos posztján, a
szervezési osztály élén dolgozott. A korábbi főtitkár, Hu Csin-tao
reformer támogatójaként jellemzik.
    A csütörtöktől szombatig zajló parlamenti szavazásokon,
amelyeken az ország legfelsőbb vezetését és kormányát választják
meg, csaknem háromezer képviselő vesz részt Peking központjában, a
Népi Gyűlés Házában.

Li Ko-csiang lett Kína új miniszterelnöke

2013. március 15.

    Peking, 2013. március 15., péntek (MTI) – A kínai parlament pénteki döntése alapján Li Ko-csiang, a korábbi első miniszterelnök-helyettes lett az ország új kormányfője – jelentette a kínai központi televízió.

    A miniszterelnök személyére Hszi Csin-ping csütörtökön
megválasztott államelnök tett javaslatot.
    Li biztos befutóként váltotta az idei parlamenti ülésszakon Ven
Csia-paót az államtanács (kormány) élén, miután tavaly a Kínai
Kommunista Párt kongresszusán a héttagú politikai csúcsvezetésbe
választották.
    Az 57 éves, angolul jól beszélő politikusról azt tartják, hogy
elődje nyomdokaiban elkötelezetten képviseli a gazdasági reform, a
korrupcióellenes harc ügyét
, s ebben partnere Hszi Csin-ping
pártfőtitkár-államelnöknek.
    Li a kelet-kínai Anhuj tartományból származik, onnan, ahonnan Hu
Csin-tao
jelenlegi elnök, s a jól értesült sajtó általában tényként
emlegeti, hogy Hu kiválasztottja
. Mi több, állítólag Hu néhány éve
még őt szerette volna Hszi pozíciójába
.
    Az új miniszterelnök a jó nevű Peking Egyetemen végzett jogi és
gazdasági szakon
, s eleinte a kínai kommunista ifjúsági szövetségben
tett szert vezetői tapasztalatokra
, 1993-tól öt éven át volt a
szövetség első tikára. Negyvenhárom évesen lett az egyik legnépesebb
tartomány, a közép-kínai Honan kormányzója
, majd később párttitkára.
    Kritikusai nem tartják elég erőskezűnek és határozottnak,
megfigyelők tartanak attól, hogy a gazdaságban elodázhatatlannak
tűnő reformok kivitelezésébe beletörhet a bicskája, ha ahhoz nem
talál partnerekre a tárcáknál, a tartományoknál.
    A tavaly őszi pártkongresszus végén felvonuló új legfelsőbb
vezetés sorrendje arról árulkodott, hogy a párthierarchiában a
miniszterelnöki poszt a második helyre került; korábban a parlament
elnöke állt ezen a helyen.
    Ez és az állandó bizottság kilencről hétfősre csökkentése,
valamint a kormányzati struktúra már megkezdett átalakítása is azt
sugallja, hogy Kína első két embere a reformok felgyorsítására, az
államgépezet és a kormányzat korábbinál hatékonyabb működtetésére
készül.
    Li Ko-csiang tavaly két napon át Budapest vendége volt,
találkozott Orbán Viktor miniszterelnökkel, s jelen volt hét
kétoldalú egyezmény aláírásán. Egyebek mellett kijelentette,
kormánya igen fontosnak tartja a kínai-magyar együttműködést, a
kétoldalú partneri kapcsolatok fejlesztését.

Megalakult az új kínai kormány

2013. március 16.

    Peking, 2013. március 16., szombat (MTI) – Megalakult szombaton a Kínai Népköztársaság új kormánya, miután az Országos Népi Gyűlés (parlament) megválasztotta az államhatalom legfőbb tisztségviselőit, az államelnököt, a parlament elnökét, a népfront első emberét és a kormányfőt.

    Az államtanács (kormány) tagjaira az új miniszterelnök, Li
Ko-csiang személyre szólóan tett javaslatot, majd a csaknem 3000
képviselő megválasztotta őket. Köztük a
miniszterelnök-helyetteseket, a velük egyenrangú államtanácsosokat,
a minisztereket, valamint a Nemzeti Fejlesztési és Reformbizottság
elnökét, a központi bank kormányzóját és a számvevőszék elnökét.
    A miniszterelnök helyettesei mind ismert, "kipróbált"
politikusok, közülük az első számú Csang Kao-Li, aki tagja a Kínai
Kommunista Párt (KKP) kongresszusán tavaly ősszel megválasztott
politikai csúcsvezetésnek, a politikai bizottság állandó
bizottságának.
    Kollégái közt van az őrségváltást megelőző időszakban sokat
emlegetett Liu Jen-tung, Kína legmagasabb poszton lévő nő
politikusa, aki 2007 óta a KKP politikai bizottságának tagja,
2008-tól államtanácsos volt. A kormányfő harmadik helyettese Vang
Jang, akihez a reformdrukkerek nagy reményeket fűznek. Ez év
januárjáig a dél-kínai Kuangtung tartomány pártbizottságának titkára
volt, korábban volt Csungking város párttitkára is. A vezető
gárdában a második legfiatalabbnak számít, 58 éves.
    Az öt államtanácsos sorába választották a korábban
külügyminiszterként megismert Jang Csie-cset. Helyére Vang Ji
került, akit ugyancsak tapasztalt diplomatának tartanak. Megfigyelők
úgy vélik, kiválasztásában szerepe lehetett, hogy korábban Japánban
volt nagykövet (beszél is japánul) és miniszter-helyettesként is
szolgált. Utóbb a tajvani ügyeket felügyelte államtanácsosként.
    Újraválasztották a jegybank, a Népi Bank kormányzóját, így a 66.
évében járó Csou Hsziao-csuan maradt a poszton; 2002 óta áll a
központi bank élén.
    Az új kínai kormány összetételéből is az sejthető, hogy az
átalakulás, vagy ha úgy tetszik a reform továbbra is "fokozatos"
lesz Kínában
, hiszen távolról sincs szó vadonatúj kormányról. A
kínai politikai élet változásait kritikusan szemlélők továbbra is
fenntartják, hogy az őrségváltással lényegében nem történt
generációváltás.
    A politikai csúcsvezetésben túlnyomó többségben vannak az
1940-es évek szülöttei
, ezért a politikai bizottság állandó
bizottságának hét tagjából öt csak egy terminusra számíthat. A
"második vonalban" nagyjából fele-fele arányban találhatók az
1940-es és 1950-es években születettek.
    A magyar-kínai kapcsolatok szempontjából fontos pozíciókban, így
a kereskedelem, a pénzügyek, az agrár, a tudományos és technikai,
valamint az igazságügyi területet felügyelő tárcák élén vagy nem
történtek változások, vagy olyan szakember került az élükre, aki
számára Magyarország nem ismeretlen – kommentálta az új kormány
összetételét az MTI-nek egy a kétoldalú viszonyt jól ismerő vezető
diplomata Pekingben.

Továbbra is kevés a női politikus Kínában

2013. március 18.

    Sanghaj, 2013. március 18., hétfő (MTI) – Bár az üzleti életben nő a számuk, a politikusok között még mindig elenyésző számú hölgy található Kínában, ezt a tényt a parlament hétvégén véget ért éves ülésszaka is jól tükrözte.

    A hivatalos statisztikák szerint a kínai népi kongresszus 2987
küldöttjének alig több mint egyötöde, mindössze 23,4 százaléka kerül
ki a gyengébb nem képviselői közül. Bár a szám alacsony, a kínai
sajtó rendre azt emeli ki, hogy 2011-hez képest 2,1 százalékos a
növekedés, és a hölgyek száma első alkalommal érte el az
irányadóként kitűzött 22 százalékos "női kvótát". A hosszú távú
trendeket tekintve ugyanakkor kiderül: míg Kína 1975-ben még a 12.
volt a nők politikában való részvételét vizsgáló globális
rangsorban, ma már csak a 64. helyen áll.
    A legfelsőbb vezetésnek, vagyis a Kínai Kommunista Párt Központi
Bizottsága Állandó Bizottságának tagjai között eddig még csak
férfiak voltak, a tágabb értelemben vett döntéshozói kör, a
politikai bizottság 25 tagja között is csupán két női politikus kap
helyet.
    Sokatmondó adat az is, hogy a kelet-ázsiai ország 31
közigazgatási egységének vezetői sorában mindössze egy női vezetője
található, mégpedig a keleti Anhuj tartományban, az elmúlt három
évtizedben pedig összesen csupán négyen töltöttek be ilyen magas
hivatalt az ország női lakosai közül. A tartományi párttitkárok
között is csak egy hölgy található, szintén keleti Fucsien
tartományban, ő a második a Kínai Kommunista Párt regnálásának
elmúlt 64 éve során.
    A jelenség okai sokrétűek. Hozzájárul a kínai politika jellege,
a hosszú évek alatt kiépített személyes kapcsolatokra és ismeretségi
körökre épülő rendszer, a komoly mennyiségű rizspálinka fogyasztását
magában foglaló többórás kapcsolatépítő ebédek és vacsorák
gyakorlata. Komoly változásra a közeljövőben sem lehet számítani. A
következő generációs hatalomváltás tíz év múlva várható, a
kötelezően előírt "női kvóta" kérdése pedig nem szerepel a
döntéshozók elsőrendű tervei között.
    Optimizmusra legfeljebb a politikai változások előtt járó
gazdaság területe adhat okot. A Kínai Vállalkozói Szövetség
statisztikái szerint a vállalkozók csaknem egyharmada a gyengébbik
nem képviselője ma az országban, az önmaga erejéből felkapaszkodott
kínai Forbes-milliomosoknak pedig fele nő. Egy idén nőnapra
időzített felmérés szerint a felső vezetői pozíciók 51 százalékát
nők töltik be ma az országban, miközben a globális átlag 21
százalék. A vezérigazgatóknak egynegyede hölgy, miközben tavaly még
csak 9 százalék volt ez az arány – derül ki a jelentésből.

Tovább szigorítják a kommunista párt vezetőinek reprezentációját Kínában

2013. március 18.

    Peking, 2013. március 18., hétfő (MTI) – Szállodák helyett kollégiumban kell majd lakniuk, a bankettek és lakomák helyett pedig menzán étkezhetnek ezután vidéki továbbképzéseiken a párthivatalnokok – szögezte le a Kínai Kommunista Párt (KKP) központi bizottságának szervezési osztálya hétfőn, újabb szigorú fegyelmi előírásokat hozva nyilvánosságra.

    Minden pártvezetőnek becsületesnek kell lennie, önfegyelemmel
kell rendelkeznie, s példát kell mutatnia – állapították meg a
pártapparátust irányítók közleményükben.
    A kádereknek arra is felhívták a figyelmét, hogy jelentéseiket
maguknak kell megírniuk
és nem a titkárnőiknek.
    A vidéki utak idején tilos fogadásokat adni és ajándékokat
cserélni, csoportos lakomákat tartani, sofőrt vagy rendőri
felvezetést igénybe venni
. Ugyanúgy szabályellenes a vendéglátóktól
szívességet kérni, vagy azt elfogadni.
    Akik nem tesznek eleget az új előírásoknak, azokat megbüntetik,
vagy felfüggesztik az előmenetelükhöz fontos képzésből, amelyet
gyakran különböző pártiskolákban, intézetekben szerveznek a számukra.
    A legutóbbi intézkedés jól illeszkedik abba a kampányba, amelyet
a KKP tavaly novemberben megválasztott új felső vezetése decemberben
indított a pazarló reprezentáció, a hétköznapi embereket irritáló –
hatalmat szimbolizáló – külsőségek, formalitások megszüntetésére.
    A frissen megválasztott kínai elnök és a kormányfő első
megnyilatkozásaik során is arra tettek ígéretet, hogy megtisztítják
mind a pártot, mind az állami hivatalokat a felesleges
bürokráciától, gátat szabnak a túlzó költekezéseknek, s megkísérlik
felszámolni a minden szintet behálózó korrupciót.

A pártvezetők vagyonnyilatkozatait követelő aktivistákat vettek őrizetbe Pekingben

2013. április 19.

    Peking, 2013. április 19., péntek (MTI) – A pekingi rendőrség őrizetbe vett egy ügyvédet és egy aktivistát, aki azt követelte egy utcai demonstráción, hogy hozzák nyilvánosságra a kommunistapárt vezető testületeibe választott tisztségviselők és családtagjaik vagyonnyilatkozatát – tudta meg a hongkongi South China Morning Post című lap.

    Az újság pénteki online kiadásában arról is beszámol, hogy nem
ez az első ilyen eset, s úgy tudja, legkevesebb nyolc embert
tartanak fogva "illegális gyülekezésért" vagy szervezkedés miatt.
    Legutóbb Ting Csia-hszi ügyvédet vezették el közterületről
szerdán este nyolc óra tájban. Ugyancsak szerda este Csao
Csang-csing aktivistát is bevitték a rendőrségre a hatóságok.
Mindkettőjük számítógépét, telefonjait lefoglalták. Az 1989-es
diáklázadás óta veterán aktivistának számító Csao feleségét
tájékoztatták férje hollétéről.
    A lap információi szerint mindkét férfi aktív részvevője és
szervezője a vezetők vagyonnyilatkozatának követelő kampánynak,
továbbá tagjai az Új Polgár elnevezésű mozgalomnak, amelyet egy
jogtudós indított el.
    A kampányban részt vevők tavaly december óta szervezik online
aláírásgyűjtésüket annak érdekében, hogy a Kínai Kommunista Párt
(KKP) központi bizottságának 205 tagja tegye közzé családja vagyoni
helyzetét
. Az erről szóló nyílt levél csaknem 7700 eddigi aláírója
ezt szükséges lépésnek tartja a korrupció elleni harc jegyében.
    A követelés elvben összhangban van a KKP tavaly novemberben
megválasztott vezetésének sokat hangoztatott céljaival – emlékeztet
a hongkongi lap.
    A cikkíró utal rá, hogy március végén négy aktivistát már
őrizetbe vettek, mert a városközpontban transzparensekkel követelték
a vagyonnyilatkozatokat
. Egyiküket óvadék ellenében szabadon
engedték.
    A kampány egyik kulcsemberét, Szun Han-hujt és egy társát
szintén ezen a héten vették őrizetbe – tudatta még elfogása előtt
Ting Twitter-üzenetében. Két további társuk hollétéről nem tudnak.

Megszabadítanák VIP-kártyáiktól a kínai pártfunkcionáriusokat

2013. május 28.

    Peking, 2013. május 28., kedd (MTI) – A szállodákban, klubokban, szalonokban érvényes, különleges elbánásra, szolgáltatásokra jogosító VIP-kártyáik leadására kérte a korrupcióellenes kínai hivatalnokokat legmagasabb pártbeli főnökük – számolt be a döntésről a helyi média kedden.

    Annak érdekében, hogy hatékonyan végre tudják hajtani azt a
nyolcpontos utasítássort, amelyet a Kínai Kommunista Párt (KKP) 25
tagú politikai bizottsága számára már kötelezővé tett Hszi
Csin-ping, a párt főtitkára a pazarlás, a hivalkodó stílus, a
felesleges bürokrácia ellen, a korrupció ellen hivatalból
fellépőknek is ellenőrzésen kell átesniük
.
    "Ez nem egy nagy feladat" – jegyezte meg egy országos
videokonferencián Vang Csi-san, aki tagja a hét legbefolyásosabb
kínai politikusból álló párttestületnek, és titkára a központi
bizottság fegyelmi ellenőrzőbizottságának. A bizottság által kiadott
körlevél szerint a különböző címeken szerzett tagsági kártyáktól
június 20-ig meg kell válniuk
.
    E kártyák kicsik ugyan, de a kicsapongásra utalnak, ami fontos,
a tisztviselők életvitelére utaló jelenség – állapította meg Vang,
aki az öntisztulási folyamat kézzelfogható lépésének nevezte a
döntést, és kifejezte abbéli reményét, hogy az érintettek megértik
azt és elfogadják. Mint mondta, a jövőben "önként ellen kell állniuk
a különböző kísértéseknek".
    Az akció egyértelműen a korrupció elleni fellépés újabb
állomása, a Hszinhua hírügynökség beszámolójában utalt rá, hogy a
VIP-kártyák elfogadása sokhelyütt az országban bevett gyakorlat. A
kártyát ajándékozóknak pedig megvan a maguk indítéka – tették hozzá.
    Az intézkedés egy újabb kampány bevezetője, amely a korrupció
elleni és ellenőrzőmunkában dolgozó hivatalnokok oktatását és
gyakorlati felkészítését szolgálja majd. Mint Vang kiemelte, ennek
célja "a tisztakezű és becsületes munkastílus elterjesztése, az
emberek szolgálatának tudatosítása".
    A KKP központi bizottsága hétfőn két olyan dokumentumot adott
közre, amely a vezetés és a szervezet belső rendjére vonatkozik,
valamint a párton belüli ellenőrzésre. A két szabály a ma 82 milliós
KKP 1921. évi alapítása óta az első, amely a szervezeti kérdéseket
érinti. Ezeknek része a pártszabályzatok közzétételének rendje is.

A fiatal egyetemi oktatók ideológiai nevelését tökéletesítené a kínai vezetés

2013. május 29.

    Sanghaj, 2013. május 29., szerda (MTI) – A túlságosan is "elnyugatosodott" felsőoktatási intézmények fiatal oktatói számára tett közzé irányelveket kedden a kínai vezetés, a tanárok ideológiai és politikai nevelésének tökéletesítése érdekében – olvasható szerdai kínai sajtójelentésekben.

    A Kínai Kommunista Párt (KKP) központi szervezeti irodája,
propagandaosztálya, valamint az oktatási minisztérium által közösen
jegyzett dokumentum a helyi pártszervezeteket és oktatási
intézményeket szólítja fel arra, hogy 16 irányelvet szem előtt
tartva figyeljék és erősítsék a fiatal főiskolai és egyetemi tanárok
kommunista ideológiai és politikai nevelését.
     Az oktatási minisztérium statisztikái szerint a felsőoktatási
intézményekben tanítók 60 százaléka 40 év alatti
a szárazföldi Kína
területén. Nekik kiemelt szerepük van a fiatal értelmiségiek
szemléletének formálásában – áll a dokumentumban -, mivel korban
közel állnak tanítványaikhoz, befolyásuk jelentős.
    Az irányelvek szerint az egyetemi pártszervezetek képviselőinek
minden lehetséges csatornát, beleértve az új szociális
médiaplatformokat és az internetet is, fel kell használniuk a fiatal
oktatók "helyes ideológiákkal való ellátására". A párt segít a
fiatal tanárok életszínvonalának emelésében, a gyermekeik oktatását
érintő problémák megoldásában és előrelépési lehetőségeik
kiszélesítésében, amennyiben a helyes kommunista ideológiát követik
– áll a dokumentumban.
    Az irányelvekkel kapcsolatos szerdai írásában a Global Times
című központi napilap arra hívja fel a figyelmet, hogy a kínai
egyetemek túlságosan is "elnyugatosodottak", a nyugati értékek
kifejezőjévé váltak
. A "terület visszaszerzése" a közvélekedés
jelentős javulását vonhatja maga után – írja a lap. Az egyetemeken
képviselt ideológia fő hordozójaként a fiatal tanárok hozzáállása
meghatározó, munkájuk javítása érdekében közös nevezőre kell hozni
egyéni érdekeiket és a kínai politikai fejlődési utat, ideológiai és
oktatási normarendszer kidolgozása szükséges – írja a lap.
    A fiatal oktatók ideológiai nevelésének erősítésére irányuló
irányelvek egy korábbi, szintén az egyetemi szféra szabadságát
szűkítő utasítást követnek. Május közepén a hongkongi South China
Morning Post az elsők közt számolt be arról, hogy informátorai
szerint – egy bizalmasnak minősített, s a felsőoktatási intézmények
szűk körű vezetéseinek szánt dokumentumban – a kínai kormány hét
témát kerülendőnek minősített az ország egyetemein
. A témák közt a
polgári jogok, a sajtószabadság, az egyetemes értékek, az
igazságügyi szervek függetlensége és a KKP korábbi hibáinak
ismertetése
is szerepel – írta a South China Morning Post a
fennmaradó két téma említése nélkül.

Új kampány indult Kínában a kommunista vezetők megtisztulásáért

2013. június 19.

    Peking, 2013. június 19., szerda (MTI) – Kínában a korrupció, a hatalommal visszaélés, egyes pártvezetők költekező életmódja manapság már nyilvános fórumok témája, a következménye pedig időnként az utcára vonuló tömeg. A jelenség kezelésére a "tömegekre támaszkodás" egyéves kampányát hirdette meg a Kínai Kommunista Párt (KKP) vezetősége.

    A köz támogatásának elnyerésétől vagy elvesztésétől függ a KKP
túlélése vagy elpusztulása – hangoztatta, már nem először, Hszi
Csin-ping pártfőtitkár egy pártvezetők számára tartott konferencián,
amelyről szerdán számolt be a kínai média.
    Hszi beszédében arra hívott fel, hogy üldözzék ki a pártból a
dekadencia megnyilvánulásának tartott formalizmust, a bürokráciát, a
hedonizmust és az extravaganciát
.
    Az elmúlt hónapokban a kínai média és az online közösségi
oldalak leleplezései révén tucatjával buktak le helyi vezetők
. Az
állami vagy a pártapparátusban dolgozók, a hadseregben szolgálók
megvagyonosodásáról, fényűző életmódjáról, kiváltságairól, kontroll
nélküli hatalmáról szóló jelentések, és terjedésük az interneten
arra figyelmeztették a kínai politikai csúcsvezetőket, hogy az amúgy
is komoly jövedelemkülönbségekkel terhelt társadalomban ez a
feszültség fokozódásához, végső soron a párt összeomlásához vezethet.
    Hszi ezért most is önvizsgálatra, a hibák kiküszöbölésére, a
tisztakezűségre és az önmegújításra szólított fel. Azoknak pedig,
akik nem vállalják a "tükörbe nézést", büntetést helyezett
kilátásba. Az ellenőrzések elsődleges célpontjai a megyei és
magasabb szintű vezetők lesznek.
    A világ legnagyobb – 82 milliós – pártjának alkotmánya szerint
"a párt legnagyobb politikai előnye a tömegekhez fűződő szoros
kapcsolatából származik, s a kormányzó párt számára a legnagyobb
veszélyt épp attól való elszakadása jelenti" – áll az állami
hírügynökség kommentárjában.
    A tömegek érdekeit szem előtt tartó politika lényege
fogalmazott az állami hírügynökség, a Hszinhua -, hogy a párt
mindent az emberekért tesz, minden feladatát rájuk támaszkodva
végzi, és a "tömegektől a tömegekig" elvet követi
.
    Mao Ce-tung néhai kommunista vezető 1943-ban A vezetési
módszerek néhány kérdése című munkájában már kifejtette ennek az
elvnek a lényegét, amely ott szerepel a Mao-idézetek ismert kis
piros könyvében is.

Súlyos börtönbünetést kapott a csungkingi szexvideós zsarolás főszereplője

2013. június 28.

    Peking, 2013. június 28., péntek (MTI) – Tizenhárom év börtönt kapott a csungkingi szexvideós zsarolási botrány főszereplője, a 23 milliós kínai metropolisz leváltott kerületi párttitkára, akit vesztegetés elkövetésében ítélt bűnösnek egy helyi bíróság – jelentette Délnyugat-Kínából pénteken az állami média.

    Lej Cseng-fut, a mára Kína-szerte közismert 55 éves férfit
mellékbüntetésként 300 ezer jüan (11 millió forint) bírság
megfizetésére kötelezték. Összesen 3,16 millió jüan (116 millió
forint) kenőpénz elfogadásában találták bűnösnek.
    Az elsőfokú ítélet indoklása szerint Li beosztásával visszaélve
segített helyi vállalkozásokat 2007 és 2012 között. 2008-ban pedig
egy Ming nevű üzletembert arra kért a párttitkár, hogy fizessen ki
helyette 3 millió jüant (110 millió forint) egy Hsziao Je nevű
férfinak, aki megzsarolta őt egy róla és alkalmi szeretőjéről
titokban készített videóval.
    Lej egy másik vállalkozótól 10 ezer dollárt és egy karórát
fogadott el 2011-ben, bár ez utóbbit később beszolgáltatta a Peipei
kerületi pártbizottságnak. 2012-ben pedig felesége közbenjárására
segítette egy orvos előléptetését, amiért az asszony – Lej tudtával
– 100 ezer jüant (3,6 millió forint) fogadott el.
    A lavinát elindító, Lejről és 18 éves alkalmi szeretőjéről
2007-ben készült felvételt először tavaly novemberben töltötte fel a
világhálóra egy szabadúszó újságíró, aki állítólag rendőrségi
forrásból jutott hozzá. A nagy visszhangot kiváltott eset után két
hónappal a rendőrség őrizetbe vette Lejt, de további két hónap
kellett hozzá, hogy a kommunista pártból kizárják.
    Később kiderült, hasonló felvételekből több is van, egy
ingatlanfejlesztő vállalat megbízásából készültek, zsarolási céllal.
Az idén májusban összesen 21 kormányzati és párthivatalnokot,
valamint állami vállalati vezetőt váltottak le vagy büntettek meg
első körben a csungkingi szexvideós zsarolási botrányhoz kapcsolódó
ügyek miatt
.

Világgazdaság-Kína-bank

FT: kínai pártutasítás tiltja a szűkös likviditás körüli "médiafelhajtást"

Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti:
    London, 2013. július 3., szerda (MTI) – A gazdasági sajtónak és a médiának körbeküldött utasításban tiltották meg a kínai propagandahatóságok a kínai pénzügyi rendszerben kialakult szűkös likviditás körüli "rosszhiszemű felhajtást" – írta a szerdai Financial Times.

    A londoni gazdasági napilap által megszerzett leirat szerint a kínai médiának arról kell jelentéseket közölnie – és ezt el is kell magyaráznia -, hogy a hazai piacokon "garantált" az elégséges likviditás, és a kínai monetáris politika "nem feszes", hanem "szilárd".
    A kínai médiának emellett mindenre kiterjedően ismertetnie kell a jelenlegi kínai gazdasági helyzet "kedvező aspektusait", erősítendő a piaci bizalmat.
    A hatósági utasítás előírja azt is, hogy a kínai médiának és a sajtónak "pozitív irányú útmutatást" kell adnia a közvélemény számára, "azonnal és pontosan, pozitív hangvételben" el kell magyaráznia a kínai jegybank által tett lépéseket – írta az általa látott hatósági direktíva alapján a Financial Times.
    A kínai részvénypiacok a múlt héten másfél nap alatt több mint 10 százalékot zuhantak a bankközi hitelpiacon kialakult szűkös likviditás híreire, bár később enyhült a hangulat, miután kínai központi bank bejelentette, hogy kész likviditásinjekcióval ellátni a szorult készpénzhelyzetbe került bankokat.
    A kínai pénzügyi rendszerben halmozódó kockázatokra mindazonáltal már jó ideje folyamatosan hívják fel a figyelmet nagy londoni elemző és befektetési házak is.
    A Moody’s Investors Service – a világ legnagyobb nemzetközi hitelminősítő csoportja – minap ismertetett helyzetértékelésében azt állapította meg, hogy egyre nagyobb kockázatokat jelent a kínai pénzügyi rendszeren belül az úgynevezett árnyékbankok növekvő súlya. A Moody’s szakértőinek becslése szerint a szabályozott kínai bankszektoron kívüli pénzügyi szolgáltatók által terjesztett hiteltermékek állománya – csak e szolgáltatók alaptermékeit tekintve – 2012 végén elérhette a 21 ezer milliárd jüant, ami a tavalyi kínai hazai össztermék (GDP) 39 százalékának felelt meg.
    A hitelminősítő szerint az árnyékbankok működése – mivel átláthatatlan, kevésbé szabályozott hitelfolyósítási gyakorlatról van szó – árfolyambuborékokat hozhat létre, és kockára teheti a pénzügyi stabilitást.
    Hasonló kockázati megfontolások miatt minősítette le nemrégiben egy másik nemzetközi hitelminősítő, a Fitch Ratings a hazai valutában fennálló kínai államadósság besorolását, azzal a véleményével indokolva a lépést, hogy a kínai gazdaságba kiáramló hitelmennyiség meredek emelkedése miatt nőttek a kínai pénzügyi stabilitást fenyegető kockázatok.
    A Fitch – amely az addigi "AA mínusz"-ról egy fokozattal "A plusz" szintre rontotta Kína szuverén belső adósságának osztályzatát – a leminősítéshez fűzött elemzésében kiemelte, hogy a kínai gazdaságba kiáramló hiteltömeg 2009 óta sokkal gyorsabban nőtt a hazai össztermék növekedési üteménél. A cég becslése szerint az árnyékbanki szolgáltatások különböző formáit is beleszámítva elérhette a hazai össztermék 198 százalékát a kínai gazdaságba 2012 végéig kiáramlott teljes hitelmennyiség.
    Carson Block portfolió-befektető, a Muddy Waters Research nevű, Kínára szakosodott gazdaságelemző csoport alapítója minapi helyzetértékelésében kiemelte, hogy a kínai bankrendszerben mára nagyobb mennyiségű "mérgező eszköz" – vagyis elértéktelenedéssel, nem teljesítővé válással fenyegető követelésállomány – halmozódott fel, mint amennyi a nyugati pénzügyi szektorokban volt a 2008-ban elhatalmasodott globális pénzügyi válság előtt.
    Az egyik legnagyobb londoni pénzügyi szolgáltató csoport, a Barclays – amelynek befektetési és elemzőrészlege rendszeresen méri a globális adósságfinanszírozás szempontjából alapvető fontosságú japán kötvényalap-kezelői kör hangulatát – legutóbbi vizsgálata során azt a kérdést tette fel a felmérésbe bevont japán intézményi kötvénybefektetőknek, hogy szerintük mely térségek jelentik a legnagyobb kockázatot a világgazdaságra. A válaszadók 79,4 százaléka Kínát nevezte meg.

Kína-bűnügy-korrupció

Újabb pártvezető bukott le korrupciós ügyek miatt Észak-Kínában

Trebitsch Péter, az MTI tudósítója jelenti:
    Peking, 2013. július 3., szerda (MTI) – Magas rangú, tartományi szintű pártvezető vesztette el állását az észak-kínai Belső-Mongóliában, a kommunista párt központi bizottságának illetékesei szerint "súlyos fegyelemsértés" következtében, vagyis korrupció és más vétségek miatt – jelentette a kínai média szerdán.

    Az 52 éves Vang Szu-ji leváltása az első lépés abban az eljárási folyamatban, amely rendszerint a bíróságon végződik. Vang az észak-kínai autonóm terület pártvezetésében az egységfront részleget vezette, elsősorban a párton kívüli szervezetekkel történő kapcsolattartásért volt felelős. 2001-ben az autonóm terület székhelyének, Hohhotnak a polgármester-helyettese volt.
    Lapinformációk szerint Vangot, csakúgy, mint az utóbbi időben több társát is az országban, szeretői buktatták le, azt állítva, hogy csúszópénzt fogadott el, visszaélt a hatalmával, rokonait, ismerőseit zsíros pozíciókba juttatta.
    A Honan tartományi napilap egy vezető szerkesztője, Ku Hua mikroblogján közzétette, hogy tudomása szerint Vangot 100 millió jüan (3,7 milliárd forint) kenőpénz elfogadásával vádolják, és azt állítják róla, hogy tekintélyénél, befolyásánál fogva körülbelül 30 rokonának szerzett jó állást. Állítólag három fiatal nőt megerőszakolt, s egyikük tiltakozó anyját bezáratta.
    Vang tehát egy újabb vesztese annak a kampánynak, amelyet a kínai pártvezetés a megtisztulás jegyében hirdetett meg, s ami csak fokozta a tékozló, fényűző életmódot folytató korrupt állami- és párthivatalnokokat leleplezni akaró polgárok internetes aktivitását.
    Az állami sajtóból tudható, hogy eljárás van folyamatban a kelet-kínai Anhuj tartomány helyettes kormányzója ellen is, májusban leváltották a befolyásos nemzeti fejlesztési- és reformbizottság igazgatóhelyettesét, s alig több mint fél éve Szecsuan tartomány pártbizottságának helyettes vezetője is elvesztette a pozícióját súlyos fegyelemsértés miatt. A volt vasútügyi minisztert a múlt hónapban találta bűnösnek a bíróság hatalommal való visszaélés, korrupció és hűtlen kezelés vádjában.
    A legfőbb ügyészség a korrupció elleni küzdelem jegyében egy honlapot és a lakossági bejelentések számára külön telefonvonalat is létrehozott. Ezek révén állítólag úgy nőtt a leleplezések száma, ahogy sikerült az információkat szolgáltatókat és a tanúkat a korábbinál jobban megvédeni. Kialakították a korrupciós esetek országos adatbázisát is.

Kína-belpolitika-bűnügy-jog-társadalom-internet

Felháborodás a kínai közterület-felügyelők egy újabb brutális fellépése miatt

Trebitsch Péter, az MTI tudósítója jelenti:
    Peking, 2013. július 18., csütörtök (MTI) – A közterület-felügyelők brutalitásától volt hangos csütörtökön a kínai online média, miután előző nap egy újabb, halálos kimenetelű eset háborította fel a közvéleményt, s közben a vezető kínai pártlap, a Zsenmin Zsipao éppen a felügyelők "kommunikációjának hiányosságairól" közölt cikket.

    A pártlap szerdán arról cikkezett, hogy az apróbb szabálysértések ügyében fellépő, csengkuannak nevezett egyenruhások sokszor erőszakba torkolló viselkedése főleg azért vált ki ellenérzést a közemberekben, mert úgy érzik, nem bánnak velük egyenrangúként. Civilizált, a törvényekre alapozott intézkedésekre van szükség – hangsúlyozta a cikkíró.
    A csengkuanok brutális fellépése következtében ugyanaznap életét vesztette egy Hunan tartományi dinnyeárus. A helyi illetékesek szerint a végzetes kimenetelű vita "a felügyelők szolgálatteljesítése közben" robbant ki, amikor az ötvenes éveiben járó Teng Cseng-csia falusi őstermelőt felszólították, hogy hagyja el alkalmi elárusítóhelyét.
    A médiabeszámolók szerint Tengnek és feleségének hiába mondták, hogy a turisták által látogatott folyó menti kilátóhelyen tilos az utcai árusítás, a szóváltás végül tettlegességig fajult, s az egyik közterület-felügyelő leütötte az árust a mérlege melletti súlyok egyikével. A férfi életét vesztette.
    Szemtanúk szerint az árus felesége a dulakodásban zúzódásokat szenvedett, jelenleg kórházban ápolják.
    A múlt hónapban a csengkuanok Senhszi tartományban egy biciklibolt elől több kerékpárt akartak elvinni, mondván, hogy zavarják a forgalmat, majd az eldurvuló vitában az egyik fiatal férfi fejére tapostak. A helyi kormányzat kénytelen volt bocsánatot kérni és az egyébként szintén fiatal járőröket elbocsátani.
    Áprilisban szemtanúk videóra vették, amint a szecsuani Csengtuban egy egyenruhás egy házalót fahusánggal vert. Egy hónappal korábban pedig a Jünnan tartományi Csaotungban azért kényszerült bocsánatkérésre a helyi kormányzat, mert alkalmazottja megvert egy világtalan hajléktalant.

Kína-belpolitika-párt-társadalom
Országos hivatalépítési stop Kínában

Trebitsch Péter, az MTI tudósítója jelenti:
    Peking, 2013. július 24., szerda (MTI) – Ötéves tilalmat hirdettek meg az új kormányzati épületek építésére a takarékosság jegyében és az elburjánzó, visszaélésgyanús költekezés megállításának érdekében Kínában.

    A legfelsőbb kínai párt- és kormányszervek közös utasítását szerdán ismertette az állami média.
    A már kész kormányzati hivatalok bővítése, újak építése, vásárlása vagy karbantartás címén való átalakítása tilos, csakúgy mint a várostervezésre való hivatkozás. A párt-, illetve az önkormányzati szerveknek nem szabad támogatást, adományt elfogadniuk, sem ingatlanfejlesztő vállalatokkal együttműködniük.
    Az országos rendelkezés a kormányzati hivatalok mellett például a továbbképzési központok vagy az önkormányzati tulajdonú szállodák építésére is vonatkozik.
    A már megépített luxusépületek, irodaházak kapcsán fel kell deríteni a visszaéléseket, beleértve a nem rendeltetésszerű használatot vagy túlzó méreteket. 2001-ben ugyanis már lefektették a különböző szintű kormányzati épületek tervezésére vonatkozó szabványokat, ám a helyi tisztségviselők megtalálták a kibúvókat. A monstre, drága és hivalkodó önkormányzati paloták sok helyütt keltettek visszatetszést a lakosság körében.
    A részletes rendelkezés szerint a több posztot betöltő vezetőknek csak egy helyen lehet irodája, a nyugalmazott tisztviselők irodahasználati jogát vissza kell vonni. A fogadásokat, szállást, konferenciákat szolgáló épületekre nem adható ki felújítási engedély. Az irodabérlet feltételeit megszigorítják.
    A központi vezetés a közpénzek takarékos és ésszerű felhasználására szólít fel, s szorgalmazza, hogy a forrásokat a gazdaság fejlesztésére és az emberek jólétének biztosítására fordítsák.
    Megfigyelők szerint az intézkedés a korábban meghirdetett "tiszta kormány" kampány része, amelynek célja a vezetők és a lakosság közötti kapcsolat szorosabbá tétele, és jól illeszkedik az új vezetés által kezdetektől hangoztatott, visszafogottságot, fényűzést kerülő munkastílus követéséhez, miközben a megszorítás jelzi a gazdasági korlátok megjelenését is.

Kína-belpolitika-USA-diplomácia

Ismét feltűnt Kína volt elnöke, Kissingerrel az oldalán

Trebitsch Péter, az MTI tudósítója jelenti:
    Peking, 2013. július 25., csütörtök (MTI) – Peking és Washington őszinte és nyílt párbeszéde esetén helyes irányban tartható Kína és az Egyesült Államok viszonya – hangoztatta Csiang Cö-min volt kínai pártfőtitkár, államelnök, amikor megbeszélést folytatott "Kína régi barátjával", Henry Kissinger egykori amerikai külügyminiszterrel – számolt be a kínai média.

    A közvetlen hangulatú találkozóról hírekben, jegyzetekben emlékeznek meg ezekben a napokban a sajtóban, miután a kínai külügyminisztérium közleményben tudatta, hogy a két idős politikus még július harmadikán, Sanghajban ült le egymással egy kis eszmecserére.
    A 87 esztendős Csiang ezúttal is méltatta a 90 éves Kissinger szerepét abban, hogy az 1970-es évek elején nemzetbiztonsági tanácsadóként, majd külügyminiszterként szerepet vállalt a két ország közötti kapcsolatok normalizálásában. Közreműködésével került sor Richard Nixon amerikai elnök 1972-es látogatására, s később, 1979-ben a diplomáciai kapcsolatok felvételére. Kissinger azon kevesek közé tartozik, akiknek a Kínai Népköztársaság politikai vezetéséből mind a négy generációval volt kapcsolata.
    Csiang ugyan "elvben" és deklaráltan is visszavonult a politikai élettől, ám sokan nem hiszik, hogy Kínában, ahol a formálisan hatalmukat vesztett vezetők továbbra is a színfalak mögül irányítanak, vagy legalábbis igyekeznek befolyást gyakorolni a belpolitikai folyamatokra, ez valójában megtörtént.
    Csiangot az 1989-es diáklázadások után Teng Hsziao-ping hozta Sanghajból Pekingbe, a párt élére és egészen a legutolsó pártkongresszusig az a hír járta, hogy a személyi kérdésekben kitartóan igyekezett akaratát érvényesíteni, "embereit" pozícióba hozni.
    A hatalmi harcok részletei nagy valószínűséggel sosem kerülnek majd nyilvánosságra, de minden jel arra mutatott, hogy a jelenlegi államfő és pártfőtitkár, Hszi Csin-ping a korábbinál nagyobb hatalmat kapott, erősebb pozícióban foghatott hozzá a munkához. Megfigyelők szerint ez azt is jelentette, hogy az előző generációk vezetőinek a szokásosnál kevesebb terük maradt, vagyis Hu Csin-tao pártfőtitkár, államfő és elődje, Csiang Cö-min korlátozott "beleszólási" jogot kapott.
    Csiang találkozóját Kissingerrel arra is felhasználta, hogy dicsérő szavakkal illesse Hszi Csin-pinget. Rátermett, tehetséges és bölcs vezetőnek titulálta, megjegyezve, hogy az 1,3 milliárdos népességű Kínának erős vezetőre van szüksége. A problémák nem félelmetesek, ami fontos, az a határozott fellépés – mondta. Amire amerikai partnere úgy válaszolt, hogy a vállalt reformok nehéz helyzetek elé állítják ugyan Hszit, de meggyőződése, hogy képes lesz azokon túljutni.
    A találkozóról megjelent híradások nyomán elemzők azt kezdték találgatni, vajon mi is volt a nyilvánosságra került idézetek üzenete? Vajon Csiang szavaival teljes támogatásáról akarta-e nyilvánosan is biztosítani Hszit és az általa követett irányvonat, s ez a jelenlegi elnök erejét mutatja-e? Esetleg a gyengeségét, s ezért volt szüksége Csiang kiállására? – tették fel a kérdéseket.

Advertisements
Post a comment or leave a trackback: Trackback URL.

Trackbacks

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: