Elsődleges a termelés: Demján-Orbán–VOSZ párbeszéd

Miközben a végsőkig kiéleződött a szoclibek és néppártiak közötti antagonisztikus küzdelem (ld. Nemzethez köthetők-e a nemzetek küzdelmében elért sikerek?), az európai társadalmak mindennapjait átható válság nem, hogy megoldódna, hanem egyre inkább mélyül. Ezen közben egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a megoldás nem politikai szinten, hanem a termelés szintjén keresendő. Ezt a felismerést legtömörebben az ATV múlthavi (2012. július 19.) híradása jelenítette meg:

„Herék és dolgozók” Demján szerint kínlódással teli periódus jöhet

Dolgozni kell és csökkenteni az államadósságot, lényegében ezt üzenték azok a szakemberek, akik a válság okairól és következményeiről tanácskoztak a Magyar Tudományos Akadémián.

Demján Sándor egy hónappal azelőtt, egy sajtótájékoztatón még érdekesebb dolgokat mondott:

Bucsú a Prímától [Dali László beszámolója a Mix Online-on, 2012. június 16.]

Demján Sándor is megérezte a válságot, az utóbbi években több üzleti kudarcot is elszenvedett. Talán nem is meglepő, hogy tartotta a szavát és tíz évig fizette a Príma Primissima díj számláját, ám egy perccel sem tovább. És ha csak annyi érdeme volna, hogy 3 milliárdot kifizetett a magánvagyonából, s megannyi művész, tudós, sportoló e komoly pénzjutalommal is megtetézett díjat átvehette, már akkor is többet tett Magyarországért, mint sok újkori ünnepelt hazafi.

Demján úgy búcsúzott a sajtótájékoztatón, hogy sikerült hidat verni a hungaro siiták és szunniták között, s egy megosztott országban politikától függetlenül díjaztak kiváló embereket. Demján szerint a jobb- vagy baloldali kurzus 4 évente eldöntötte, hogy ki tud hegedülni.

Magáról és a cégeiről nem beszélt, csak azzal indokolta a búcsúzást, hogy ő tíz évre vállalta a díj menedzselését. A két végpontról viszont volt egy-egy súlyos mondata. Az egyik a 2002-es kormányprogramra vonatkozott, hogy “aki tudott számolni, az tudta, hogy gazdasági tragédiába szalad bele az ország”. A másik mondat előtt megjegyezte, hogy ezt ne írják meg, de “a következő tíz évben Kelet-Európában és az Európai Unióban Magyarország lesz a legszegényebb ország“.

A VOSZ elnöke, Demján Sándor ezért ma a legradikálisabb szószólója a kialakulóban lévő, a termelés elsődlegességét hírdető, új társadalmi hangnak. Egy héttel a fentiek előtti sajtókonferenciáján (2012. július 13.) ezt halhattuk tőle:

Rogán Antal, Demján Sándor, Harrach Péter a munkahelyek teremtéséről, megtartásáról …

[2:25] Rogán Antal frakcióvezető úr is elmondta azt, hogy ők tudják, hogy nem ez [a Munkahelyvédelmi Akcióterv] a végső megoldás, hanem a végső megoldás–amivel egyetértünk–a gazdaság beindítása. Ahhoz, hogy a gazdaság beinduljon, ahhoz pénz kell, beruházás, tehát invesztálni kell, ennek a forrását meg kell tudni teremteni, aztán hozzáértés kell, ugye a pénz az önmagában nem elég, jó célok és hozzáértés. És abban egyeztünk meg, hogy fogunk tenni ilyen irányú javaslatokat. Alapprobléma természetesen, hogy van-e piac, ha invesztál valaki. Véleményünk szerint van, tehát meg vannak Magyarországon azok az adottságok, amin keresztül lehet olyan fejlesztéseket csinálni, amelyek hosszú távon eredményesek lesznek. Ha igazán egy felelős gazdaság van, akkor szükség van a munkakezdőre is, tehát a 25 év alattira is, meg az 55 év felettire is. De addig is ez [a Munkahelyvédelmi Akcióterv] egy jelentős lépés. Ezt a konzultációt folytatni fogjuk, a frakcióvezető urakkal a Vállalkozók [Országos] Szövetsége nevében. Tehát én azt gondolom, hogy ez mindenkinek érdemi mértékű … (?)
Változatlanul gondolom viszont a magamét. Azt tessék megint megérteni, termelés nélkül, bővitett újratermelés nélkül nem működik a társadalom, abból csak egy visszaesés van. Én tudom, hogy nagyon jó, sok kultúrantropológust teremtenek, meg egyebek, de a társadalom foglalkoztatási arányait muszály helyre állítani. És a társadalom gazdasági alapon működik, ez lényeges, és ezt az alapot nem fogyasztani kell, ezt növelni kell. És ennek egyes számú prioritása van, bárhogy megsértődik mindenki. Tehát nem a kultúra, ismétlem, vagy a humánszféra ellen mondjuk, hanem szeretnénk, ha visszatérnénk a normális arányokhoz. Ahhoz, hogy egy társadalom működjék. Itt fölborultak az arányok. Ezért, amikor megszólalunk, akkor a termelővállalkozások prioritását hangsúlyozzuk a kereskedelmi, meg a média, meg rengeteg kisvállalkozással szemben. Tudjuk, hogy csak ez lehet a gyógyulás útja Magyarország versenyképessége tekintetében is. Ebben elvi egyetértés van köztünk. Ehhez az kell, hogy nem kell lenézni azt, aki segédmunkás, mert egy társadalom segédmunkás nélkül sem működik. Meg utcaseprő nélkül sem működik. Tehát minden munkának adott helyen teremtődjön meg a tisztelete. Nincs különbség, az én szememben, az ácsmester munkája és az egyetemi adjunktus munkája között. Mind a kettőre szükség van, de nem kell különbséget tenni. Nem kell felsőbbrendűnek tekinteni az egyetemi adjunktus munkáját, mert ha nem tudja valaki megjavítani a vízvezetéket abból nagyobb probléma keletkezik, mint az egyetemi adjunktus hiányából. Tehát én ezt szeretném mondani, tehát ezért a termelés, mezőgazdaság, ipari termelés, addicionális bevételt hozó logisztika, az addicionális turizmus segít azon, ami a bővített újratermelést, a versenyképességet erősíti. És akkor ez egy megoldás.
De azt szereteném mondani, hogy példaadó gyorsaságú és hatékony döntés született az első felvetéstől kezdve, és nagyon szeretnénk, ha a kormányzati munka valós parlamenti kontrollja ott megjelenne, hogy döntőképes és határozottan cselekvő kormányzatra, a bürokraták ösztökélésére van szükség ahhoz, hogy Magyarország kikerüljön a krízisből és előnyt szerezzen magának ebben. Ennyit szerettem volna elöljáróban mondani. … átadom a szót [Rogán Antalnak]…[7:22]

Roppant tanulságos ugyanakkor, hogy a felvételt közzétevő Közéleti Gazdasági Krónika kísérő beszámolója Demján Sándor mondanivalójának mindössze első, a fenti videót kísérő saját leiratunkban általunk—mint kevésbé lényegest—nem is szerepeltető részt summázta:

DEMJÁN SÁNDOR a VOSZ elnöke kérte, hogy a frakciók gyakoroljanak nyomást a kormányra, hogy gyorsabban döntsön és cselekedjen! A magyar bürokrácia több évtizedes hibája, hogy lassú, de a gazdasági válság közepette a döntéseket nem nyújtani, hanem gyorsítani kell! A meghirdetett munkahelyvédelmi akcióterv véleménye szerint a lakossági szolgáltatások terén teremt új munkahelyeket és abban bízik, hogy 100 ezer új adózó léphet be a közteherviselésbe. De ez, nem a végleges megoldás, a gazdaságot kell beindítani, amihez beruházások szükségesek. A VOSZ ilyen irányú javaslatokat is tesz majd — mondta a VOSZ elnöke.

és csak a legvégén tartott szükségesnek ennyi kiegészítést tenni:

Hangsúlyozta, bővített újratermelés nélkül nem működik a társadalom, amelynek foglalkoztatási arányait helyre kell tenni, többen kell hogy részt vegyenek a termelésben. Úgy gondoljuk ebben teljes mértékben igaza van!

Ugyanakkor jóval terjedelmesebben tartotta szükségesnek megjelentetni Rogán Antalét (pedig a felvételen legalább dupla annyi a Demján által mondottak terjedelme, hogy annak fajsúlyosságáról ne is beszéljünk):

ROGÁN ANTAL, a FIDESZ parlamenti frakciójának vezetője – elmondta Orbán Viktor miniszterelnök úr által meghirdetett akcióterv célja a kisemberek foglalkoztatásának segítése és hogy a magyar kisvállalkozók, illetve a kisvállalatok meg tudják tartani a piacaikat, meg tudják védeni a munkahelyeiket, és ha lehet, akkor plusz munkahelyeket is tudjanak teremteni! Ez a tíz pont közvetlenül a legalacsonyabb keresetűek, a pályakezdők, a képesítés nélküli fizikai dolgozók, a tartósan munkanélküliek, a szülésről visszatérő nők és az 55 év feletti dolgozók munkahelyeinek megtartását segíti. Fontosnak nevezte a döntéshozatali folyamatok felgyorsítását is. Nyomás alá fogják helyezni a kormányt – mondta, hogy minél hamarabb induljon be az uniós pénzek kiosztásának egyszerűsítési folyamata, minél hamarabb jelenjen meg a 30 százalékos előleg a magyar vállalkozásoknál, amire az EURÓPAI UNIÓ lehetőséget teremt. Megtudtuk azt is tervezik olyan önerő alap létrehozását, amely az önkormányzati és állami beruházásoknál is fel tudja gyorsítani az uniós pénzek lehívását.

illetve szerepeltette a felvételen nem is hallható Harrach Péterét:

HARRACH PÉTER, a KDNP frakcióvezetője szintén hangsúlyozta, hogy a gazdaság élénkítése az egyik legalapvetőbb feladat. Mellette a magyar emberek és családok helyzetének javítását tűzte ki kiemelt célként. Nem véletlenül mondják azt, hogy a jó gazdaságpolitika a legjobb szociálpolitika!

Ezután:

Megkérdeztük Demján Sándort, Harrach Pétert, Rogán Antalt – a Közéleti Gazdasági Krónika nevében – július 13-án, egy Kormány – Vállalkozók közötti konczultációt követő sajtótájékoztatón -, látnak-e lehetőséget arra, hogy Magyarországon a Kormány és az Ellenzék között létrejöjjön egy hasonló megállapodás a “Nemzeti Minimumról” mint Írországban, Finnországban vagy Spanyolországban – és mi a véleményük erről?

írja a következő videófelvétel (megjelent 2012. július 15-én) bevezetőjében a Közéleti Gazdasági Krónika, a felvételen pedig ismét hosszasan Demján Sándor fejti ki alaptéziseit:

Demján Sándor, Harrach Péter, Rogán Antal – a Nemzeti Minimumról …

[0:00] konzultációnk a hatalmon lévő pártokkal, de igazában véve azért mély csalódás ?? Most, ezután a konzultáció után, szeptemberben fogunk konzultálni minden parlamenti párttal. Tehát szeretnénk abba az irányba vinni, hogy Magyarország bizonyos kérdésekben egységes legyen. Ebben, úgy gondolom, hogy a foglalkoztatás az ilyen lehet, a gazdasági növekedés az ilyen lehet. Már csak azért is, szeretném mondani, mert—azért ezt mondhatom negatívan is—hogy sajnos a magyar ember az nem az érdekei alapján szavazik, hanem az érzelmei alapján. Tehát akármilyen csodás makro szintű mutatók meg egyebek keletkeznek a szavazás érzelmi oldalról fog bekövetkezni.
Fogunk konzultálni, szeptemberre van kitűzve a szocialista frakcióval, de minden frakcióval, mert szeretnénk, hogy ha ebben lenne ????. Az említett ír példa az többször, vagy volt Spanyolországban, Finnországban, tehát hogy legyen valamilyen irányú nemzeti megegyezés és egység az irányokat tekintve, ennek mi mindig szószólói voltunk, és kezdeményezői. Úgy, hogy mi szeretnénk a hungaro siiták és a hungaro szunniták között lenne valamilyen irányú megegyezés, de mi nem politizáló szervezet vagyunk. Tehát a kisvállalkozás az nem engedheti meg magának, hogy azt mondja, nem nyírom a fideszes haját, mondja egy borbély, vagy a pék azt mondja, hogy én nem adok szocialistának kenyeret. Tehát a vállalkozás az semleges. Tehát van ilyen célunk is. Még, az én istenem az Széchenyi. Tőle való az idézet, hogy “csak ott mennek jól a dolgok, ahol a szabómester, a cukrász, az X, a Z, úgy érzi, hogy a haza sorsa rajta múlik”. Nem a püspököket említette, nem a főnemeseket említette, nem az állami alkalmazottakat említette, hanem a kisembereket. Ez a lépés [a Munkahelyvédelmi Akcióterv] valóban a kisvállalkozásokon segít, és a haza sorsa—én úgy érzem—a tömegében, a foglalkoztatás többségét adó, hazai kis- és középvállalkozásokon múlik. És azokat becsülni kell és tisztelni kell. [2:48]

amit imígyen tálalt a Krónika:

Örültünk a kapott válaszoknak. Demján Sándor, a VOSZ elnöke hangsúlyozta mindig szószólói voltak a politikai együttműködésnek. Ezután a konzultáció után találkoznak szeptemberben minden parlamenti párttal. Szeretnék, ha az ország bizonyos kérdésekben egységes lenne, ilyen lehet a foglalkoztatás, a gazdasági növekedés. A fodrászok és a pékek vállalkozóként, politikailag semlegesek, egyformán kiszolgálják a jobb és a baloldali vendéget, megrendelőt. Széchenyit is idézte, hogy csak abban az országban mennek jól a dolgok, ahol a mesteremberek úgy érzik rajtuk múlik a haza sorsa. Úgy érzem a haza sorsa a kis- és középvállalkozókon múlik.

Harrach Péter a KDNP frakcióvezetője szerint is szükség van alapvető kérdésekben az együttműködésre [Nemzeti Együttműködésre] … ugyanakkor nyilvánvaló, hogy vannak értékbeli különbségek! Mint mondta a KDNP részéről nyitottak a konzultációra.

Rogán Antal, a Fidesz frakció vezetője szerint az ellenzékkel sikerült több kérdésben is már közös álláspontot kialakítani . . . a megvalósítás ugyanakkor a kormánypártok felelőssége . . . az elmúlt két évben a kormány minden tervét megvalósította.

Ezt követően került sor Orbán Viktor látogatására a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének csütörtöki kibővített elnökségi ülésén 2012. július 26-án, ahol Orbán a következőképpen reagált Demján felvetésére beszédének [44:25]-től kezdődő, befejező részében (a teljes beszéd felvételéhez való hozzáférést majd lejjebb lehet megtalálni):

Demján Sándor beszélt az összefogásról. Nagyjából a vége felé vagyok már. Elnézést, hogy a kelleténél talán hosszabban beszélek, de kétévente látjuk egymást, ez némi felmentést ad a számomra. Azt tudom mondani a VOSZ tisztelt jelenlévő képviselőinek, hogy a kétharmadnál nagyobb összefogást nem fogunk tudni összehozni. Először is becsüljük meg azt, ami van. Ma a magyar társadalompolitikai értelemben az elmúlt húsz évben tapasztalt legszélesebb összefogás állapotában van. [MTI]

[Demján Sándor beszélt az összefogásról. Nagyjából a vége felé vagyok már. Elnézést, hogy a kelleténél talán hosszabban beszélek, de kétévente látjuk egymást, ez némi felmentést ad a számomra. Azt tudom mondani a VOSZ tisztelt jelenlévő képviselőinek, hogy a kétharmadnál nagyobb összefogást nem fogunk tudni összehozni. Először is becsüljük meg azt, ami van. Ma a magyar társadalompolitikai értelemben az elmúlt húsz évben tapasztalt legszélesebb összefogás] állapotában van. Persze jobb lenne a 100 %, mint a kétharmad, a három harmad jobb, de ennyi van: kétharmad. Ezért én azt kérném a VOSZ-tól, hogy persze, mindig tartsa életben a vágyálmát a 100 %-os összefogásnak, de inkább arra szorítsa rá a kormányt, hogy most, hogy van kétharmadja, csináljon meg bizonyos dolgokat. Hiszen ez az összefogás mérték ez már elegendő ahhoz, hogy olyasmiket hajtson végre a kormány, amit egyébként senki sem hajtott végre az elmúlt húsz évben, mert nem volt meg neki ilyen széles összefogást jelentő háttere. Én kérem, hogy a mostani állapotot tekintsük egy sikernek az összefogás szempontjából, ha nem is abszolút és nem is teljes, és inkább kényszerítsük az összefogásból fakadó hatalom gazdáit arra, hogy végezzék el azt a munkát, amit kisebb összefogás mellett nem lehet elvégezni.
Ugyanakkor, mint ahogy lenni szokott – majd ezt később jól megbánom, ha elolvasom a lapokat –, Demján Sándor hozzászólásai rendszeresen kicsiklandoznak belőlem olyan mondatokat, amelyek kockázatosak, és nem biztos, hogy kell róluk beszélni. De ha már így magunk között vagyunk: az én filozófiám és fölfogásom szerint az összefogás nem szándék kérdése; az összefogás erő kérdése. Az összefogás első föltétele az erő. Ha van erő, van összefogás. Ha nincs erő, hanem széttagoltság van, összefogás sincsen. Ez nem minden kultúrában igaz talán; lehet, hogy vannak olyan országok, ahol ez nem így működik, mondjuk, a skandinávoknál el tudom képzelni. De ilyen félázsiai származékoknál, mint amilyenek mi vagyunk, egész biztosan, hogy így van. Ha van erő, amely jó irányba tart, akkor van összefogás. Ha nincs erő, mindenki szanaszét megy. Mindenki okos, mindenki jobban tudja, mindenkinek van egy jobb ötlete, és mindenki személyes büszkeséget csinál abból, hogy véletlenül sem az összefogás mentén haladjon, hanem valahogy külön. Ilyenek vagyunk. Ezért én Magyarországon azt tanultam meg a politikában, hogy Magyarországon akkor van összefogás, ha van egy politikai erő. Lehet, hogy nem centrális erőtérként kell leírni, mert akkor az értelmiségiek ezen fölizgulnak, hanem valahogy másképpen, de az összefogásnak egy vezérerővel való megvalósítása az egyetlen forma. Ez nem zárja ki a demokráciát, nem zárja ki a vitát, a konzultációt, még a hatalomváltást és a politikaváltást sem zárja ki, de a mindennapi működéshez a két választás között erőre van szükség. Azért halad és azért reagál szerintem Európa többi országánál jobban Magyarország a válságra, mert van egy ilyen erő, amely képes működtetni az alkotmányos intézményeket. Majd ha eljön az ideje, most még nem itt vagyunk, akkor is azt fogom mondani a magyaroknak, hogyha összefogást akarnak, akkor hozzanak létre egy erős központi akaratot, mert egyébként nem lesz összefogás. Magyarországnak a történelme szerintem erről szól. Ennek az értéke, ezt a „társadalmi béke” kifejezéssel írta le az Elnök úr és mások is használtak ilyen szóösszetételt, ez lesz a legnagyobb értékünk.
A következő tíz évben, ha igaz, amit az európai, különösen a nyugat-európai gazdaságról gondolunk, és ha nem hamisak a tudósítások, amiket Spanyolország utcáiról látunk, és ha nem képzeljük el rosszul, amit hamarosan majd Olaszországból fognak majd nekünk mutatni, és amit időnként már Franciaországból is már látunk, tehát ha nem értjük félre a világot, akkor a legnagyobb problémája számos európai országnak az lesz, hogy a szükséges gazdasági változásokhoz nem tudja megtartani és fönntartani a társadalmi békét. Azért az egy példátlan feladat az összes nyugat-európai demokratikus kormány előtt, hogy egyszerre kell államadósságot csökkenteni és versenyképességet javítani. Ezt ha a mindennapi élet szintjére fordítom le, ez nagyon nagy teher az embereknek. Ez egy komoly kihívás. Ennek a végigvitele, elfogadtatása, levezénylése, azt kell mondanom, hogy a nyugat-európai politikai rendszerek számára különlegesen nagy kihívást jelent. Közép-Európa jobban áll ebből a szempontból, mert mi már levezényeltünk ennél már nehezebb dolgokat is. Ez az igazság. Ez is nehéz, amit most kell megcsinálnunk, no de hát a rendszerváltáskor egy év alatt elveszítettünk másfél millió munkahelyet. És itt vagyunk, és arról beszélünk, hogy a sikeres közép-európai térséghez szeretnénk kapcsolódni. Mi a társadalmi béke megőrzése a reformok, átalakítások, megújítás összefüggésében több tapasztalattal rendelkezünk, mint egyébként az elmúlt 40-50 évben a jóléti társadalmat fölépített országok. Ez versenyelőny. A társadalmi béke megőrzése, függetlenül attól, hogy ki milyen párttal szimpatizál és ki milyen kormányt szeretne, a társadalmi béke megőrzése gazdasági versenyelőny. Ezért szerintem a választások legutolsó pillanatáig, amikor elérkezünk oda, arra kell törekedni, hogy megmaradjon a társadalmi béke. A kampány vége mindig olyan, amilyen, ezt Önök is tudják. Ott leesik a lánc, és mindenki teker, mint a bolond. De ezt az időpontot, ezt lehetőleg ki kell tolni, a társadalmi béke és egyetértés vagy elfogadottság állapotát meg kell nyújtani, ameddig csak lehet, annak érdekében, hogy a szükséges átalakításokat el lehessen végezni.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Ebből a szempontból köszönettel tartozom a magyar vállalkozóknak, mert nyilván a magyar vállalkozók is emberek, van nekik ideológiai nézetrendszerük, rendelkeznek politikai szimpátiákkal, és rendelkeznek politikai kapcsolatokkal, mert nem tegnap születtek. Mindenki benne él a világban. Én hálás vagyok azért, amikor ilyen nehéz időket kell a kormányzatnak vezényelnie, akkor a politikailag egyébként nem szimpatizáló vállalkozók nem lázításra használták a nehézségeket. Ez nagy dolog. Ez az összefogás irányába visz bennünket. Én szeretném megköszönni azt, hogy akik velünk szimpatizálnak, azoktól, túlzás, amit most mondani fogok, de szinte természetes, hogy a nehézségeket nem a kormánnyal szemben fordították és fogalmazták meg. A baloldali vállalkozók vagy ilyen világhoz tartozók esetében kifejezetten gesztus, amit szeretnék a köszönetemmel viszonozni, hogy az ország érdekét fontosabbnak tartották, mint a rövidtávú zavarkeltéssel okozható meg lázítással okozható politikai károkat, amit a kormánynak okozni lehet. Ez egy sokkal nagyobb dolog annál, mint azt talán ma itt a teremben a többség gondolja. Nagyon remélem, hogy ez megmarad a következő másfél-két évre is.
Végezetül a takarékszövetkezetekről annyit kellene mondanom Önöknek, hogy – mert arról külön beszéltünk körülbelül két évvel ezelőtt, ezért kell ezt most ismét megtennem – a javaslatokat értjük, van az asztalunkon egy nagyobb csomag, de addig nem akarunk a takarékszövetkezetek szabályozásához hozzányúlni, amíg az a mozdulat be nem fejeződik, hogy a magyar állam a Takarékbank 38 %-át, ha jól emlékszem, magához szólítsa és megvásárolja. Amint ez megvan, és kerítésen belül vagyunk, azonnal jelentkezni fogunk. Üljünk le, és immáron akkor ebből a pozícióból beszéljük meg, hogy akkor most itt mit is kellene csinálni úgy, hogy mindenki boldog legyen. Ez a rendszer valóban, mert a célokat tekintve egyetértünk, a mai, nem tudom, 4-5 %-ról el tudjon menni a 20-25 %-ig a magyar bankpiac, ahogy az egyébként a nyugati országokban, az ilyen típusú szövetkezeti rendszerek egyébként képesek megnőni és szolgáltatni. Itt teljes szándékegybeesés van, reményeim szerint szeptemberben lesz miről érdemben is tárgyalnunk egymással. +++ Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Még egyszer elnézést kérve az udvariatlanságért, hogy hosszabban beszéltem, mint az előttem szólók, de engedjék meg, hogy lezárásképpen még egyszer megköszönjem személyesen Demján elnök úrnak, a VOSZ elnökségének, a magyar vállalkozóknak, a VOSZ tagjainak, hogy sikeresen végigcsinálhattuk a mögöttünk hagyott két évet. Biztatni szeretném Önöket, hogy a javaslataikat juttassák el hozzánk. Átalakítottuk a Miniszterelnökséget, átalakítottuk a gazdaságirányítási rendszer néhány fontos szegmensét, jobb hatékonysággal térülnek meg a javaslataik a jövőben, mint ahogy az eddig történt. Az eddigieket sem becsüljék le, kérem. Én nem vagyok olyan tapasztalt, mint Demján Sándor, habár még egy kicsit kormányzok, és egyáltalán ez a különbség nem fog látszani – mármint a korbeli különbség. De a dolog mégiscsak úgy fest, hogy azért mindannyian arra vagyunk szocializálva, hogy a vállalkozó az definíciószerűen elégedetlen, és folyamatos támadás alatt tartja a kormányt. Ez helyes. De ki kell egészíteni azzal, ami viszont újszerű, és a VOSZ-szal való együttműködésünknek ez az értéke, hogy miközben természetesen egy önálló egzisztenciától elvárható élességgel fogalmazza meg a kifogásait, kritikáit, ellenérzéseit, aközben, miután a magyar társadalom önálló gondolkodásra, önálló életvitelre, önálló kockázatvállalásra leginkább képes társadalmi részéről beszélünk, ezért javaslatokat is letesz a kritikai észrevételei mellé abban reménykedve, hogy azokat közösen meg is tudjuk valósítani. Ezt a jó szokását, kérem, hogy a VOSZ, a VOSZ elnöksége és a VOSZ tagsága tartsa meg a jövőben is.
Köszönöm szépen, hogy türelmesen meghallgattak!

Az MTI beszámolója egyébként a következőképpen foglalta össze Demján Sándor beszédét:

Demján: jó irányba tett lépéseket a kormány

Jó irányba tett lépéseknek tartotta a foglalkoztatást segítő adócsökkentéseket, különösen a munkahelyvédelmi akciótervet Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) ügyvezető elnöke a szervezet csütörtöki, kibővített elnökségi ülésén, amelyre kéthetes konzultációsorozatának zárásaként ellátogatott Orbán Viktor miniszterelnök.

Demján Sándor ugyanakkor azt is mondta: van filozófiai különbség a vállalkozók és a kormány gondolkodása között, és arra célzott, hogy a termelőberuházások elindításának a kormánynál nagyobb fontosságot tulajdonítanak.

A VOSZ ügyvezető elnöke úgy vélte: teljesen felül kellene vizsgálni az infrastrukrúra-fejlesztést, és a termelésbe kellene tőkét fektetni.

Az elmúlt egy évtizedet nézve Magyarország alapvető nehézsége ott kezdődött, hogy látszat GDP-növekedést preferált azzal, hogy hitelt vett fel és azt szétosztotta – mondta az ügyvezető elnök, hangsúlyozva: csak a termék-előállítás hoz növekedést és teremt jólétet.

Hozzátette, hogy ha a termelés dominál, az megoldja a foglalkoztatási problémát is. Ehhez azonban megfelelő oktatásra, a szakképzés és a felsőoktatás megfelelő arányára is szükség van – jegyezte meg. Úgy vélte, hogy ha a foglalkoztatás szerkezete is megváltozik, akkor “meggyógyul” a magyar társadalom, és meg lehet teremteni az egymillió új munkahelyet.

Demján Sándor helyeselte, hogy a kormány megváltoztatta álláspontját és meg akar állapodni az IMF-fel. Véleménye szerint a tőkeáramlást elősegítené, ha a megállapodással a befektetők megkapnák a hosszú távú jogi garanciákat a fejlődésükhöz.

Beszélt arról is, hogy mély hiányérzete van a kisvállalkozások piacra jutását segítő lépések miatt, például a közbeszerzések területén. Emlékeztetett arra is: a két évvel ezelőtti megállapodás része volt, hogy az uniós forrásokból a kis- és középvállalkozások 60 százalékban részesedjenek. Úgy vélte, ebben sokat tett a kormány, de a vállalkozásoknak nincs pénzük az önrészhez sem. Véleménye szerint az uniós pénzek lehívásának teljesítése továbbra sem megfelelő, ezért a rendszert felül kell vizsgálni.

Felvetette egy beruházási alap létrehozásának lehetőségét is.

Demján Sándor nagy problémaként említette, hogy a bürokrácia döntésképtelen, sőt szavai szerint “sportot űz” abból, hogy ne döntsön. Álláspontja szerint kisebb, hatékonyabb és cselekvőképes államra van szükség.

Nagyra értékelte ugyanakkor, hogy a nyugdíjrendszer, a közigazgatás és az oktatás területén a kormány elindította a reformokat.

A VOSZ ügyvezető elnöke azzal fejezte be beszédét, hogy Magyarország vészhelyzetben van, ezért összefogást sürgetett.     Véleménye szerint társadalmi békére van szükség ahhoz, hogy az ország a jelenlegi helyzetből kilábaljon. Fel kell adni azt, hogy Európával együtt fogunk növekedni, ehhez Európának kellene megváltoznia – tette hozzá.

Demján Sándort követően mások is felszólaltak, amiről az MIT így számolt be:

Konzultáció – Vállalkozók a bürokrácia csökkentését, a növekedés beindítását kérik

Vállalkozók a bürokrácia csökkentését, a növekedés beindítását sürgették a kormánytól a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) csütörtöki, budapesti kibővített elnökségi ülésén, amelyen – konzultációsorozata zárásaként – részt vett Orbán Viktor miniszterelnök is.

Tolnay Tibor, a Magyar Építő Zrt. elnök-vezérigazgatója az építőipari szakma javaslatait ismertetve azt mondta: az uniós fejlesztési pénzek területén át kell alakítani az intézményrendszert, az állami gépezettől elkülönített, motivált közreműködő szervezetre és számon kérhető intézményi és személyi felelősségre van szükség, mert a jelenlegi rendszerben “csak a vállalkozóknak van kötelességük és felelősségük”. Tolnay Tibor egyebek között bankgarancia és az euróalapú szerződéskötés bevezetését is javasolta.

Wáberer György, a Waberer’s Holding Zrt. elnök-vezérigazgatója üdvözölte a kereskedelmi gázolaj intézményének két évvel ezelőtti bevezetését, és úgy vélte, ennek is köszönhetően a fuvarozók a válság nyertesei lettek Magyarországon. A nagyvállalkozó azt javasolta a kormánynak, hogy az iparűzési adót vezessék ki folyamatosan, mert ez sokat segítene a magyar kis- és középvállalkozásoknak. Szerinte ennek a lépésnek a bürokrácia csökkentése lehetne a fedezete.

Turi Dénes, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) alelnöke a bankadóért köszönetét fejezte ki a jelenlegi pénzügyi kormányzatnak. Köszönetet mondott azért is, hogy az első Orbán-kormány elengedte az 1994-es konszolidációban kapott visszterhes állami tőkejuttatás felét, ugyanakkor kérte a többi rész elengedését is, hogy azt tőkenövelésre és a biztonságos működés feltételeire is fordíthassák. Támogatta a kötelező uniformizált szövetkezeti intézményvédelmi rendszer megvalósítását is Turi Dénes aki szerint egyébként a pénzintézeti bürokrácia csökkentésével 100 milliárdos megtakarítást lehet elérni.

Beck György, a Vodafone Magyarország Zrt. elnöke pozitívnak tartotta a Magyarországra érkezett külföldi befektetéseket, az Audi és az Opel, valamint a Bosch fejlesztésbővítését, továbbá a Coca-Cola és a Huawei beruházását. Ugyanakkor fájó pontnak tartotta a különadókat, valamint azt, hogy ezeket csak néhány iparágra vetették ki, és nem egyenletesen osztották el. Fontosnak tartotta a növekedés megindítását, a bürokrácia csökkentését, a távközlési iparági konzultációk felerősítését.

Czomba Csaba, a VOSZ soros elnöke hozzászólását úgy kezdte: “bírálni jöttem, nem dicsérni”. Úgy vélte: a magyar kis- és közepes vállalkozások helyzete 2007-től romlik, és évről évre rosszabb a helyzet. Czomba Csaba szerint a kiszámíthatatlan gazdasági környezet elbizonytalanítja a vállalkozásokat, amelyek nem tudnak tervezni, miközben a csalókkal szemben nem eléggé erőteljesen lépnek fel a hatóságok. A kis- és közepes vállalkozások napi gondokkal küzdenek, többségüknél egyetlen cél a túlélés. Orosz rulettet játszik, aki ma vállalkozik – fogalmazott. A vállalkozások indokolatlannak tartják a minimálbér és a garantált bérminimum növekedését, szerintük az adó- és járulékterhek csökkentésére lenne szükség – mondta. Czomba Csaba azt javasolta, hogy ne legyen 30 napnál hosszabb fizetési határidő, és az állam, az önkormányzatok ezen a területen járjanak elöl jó példával azzal, hogy nem 180 napra, hanem 18 napra fizetnek.

Gablini Gábor, a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetsége (Gémosz) elnöke azt javasolta, hogy a kormány 2013 elején léptessen életbe úgynevezett beruházásvédelmi törvényt a magyar vállalkozások és a munkahelyek védelme érdekében. Ezt azzal indokolta, hogy az elmúlt években a kkv-szektorból sok vállalkozás azért ment tönkre, mert beszállítóként, termékforgalmazóként partnerüknek egyoldalú szerződésekkel kiszolgáltatva törvényi védelemben nem részesültek. Példaként említette, hogy Ausztriában több mint tíz éve működik ilyen törvény, amelynek egyik legfontosabb eredménye, hogy a válság alatt nem került sor ilyen típusú szerződések egyoldalú felmondására, a törvény értelmében ugyanis felmondás esetén kártérítési felelősséggel tartoznak.

Orbán Viktor válaszát az elhangzottakra ekként összegezte az MTI:

Konzultáció – Orbán a közfoglalkoztatásról: ne kapjon segélyt, aki munkaképes

A kormányfő 2013-re szeretné elérni, hogy 300 ezer embert foglalkoztassanak közmunkában, a végső cél pedig az, hogy ha mindenki számára elérhető a közmunka, akkor ne kapjon szociális segélyt az, aki fizikailag munkaképes – Orbán Viktor a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének csütörtöki kibővített elnökségi ülésén – kéthetes konzultációsorozata záró állomásán – emellett beszélt a hitelezési helyzet kilátásairól, az államadósságról és a bürokrácia csökkentéséről is.

A miniszterelnök közölte: idén 200 ezer embernek adnak közmunkát, és szeretné ezt 2013-ban 300 ezerre felvinni. “Sőt a végén odáig szeretném elvinni a dolgot, hogy azt tudjam mondani (…) nem kapsz szociális segélyt, ha egyébként fizikailag munkaképes vagy, viszont mindenki számára van elérhető közmunka” – jelentette ki.

Hangsúlyozta: nagyban segítené az országot, ha el tudnának jutni odáig, hogy kimondják, egy fizikailag munkára képes ember egy adott hónapban nem kaphat több szociális segélyt egy bizonyos összegnél, és ez nem haladhatja meg a munkabért, talán még a közmunkabért sem. Közölte: szeretné, ha el tudnának jutni odáig, hogy a parlament ezt ki tudja mondani a következő évben, és azt is szeretné, hogy az összes szociális segélyt, a gyerekeknek juttatott támogatásokat is a “munka rendszerén” keresztül juttatnák el. Orbán Viktor ebben a VOSZ segítségét is kérte.

A hitelezési helyzetről a kormányfő azt mondta: az anyabankok bajban vannak, viszik kifelé a pénzt, és bár a kormány keresi a folyamat lelassításának módját, a tulajdonosi jogon történő forráskivonás mindig erősebb jog marad, mint egy közvetett kormányzati eszköz. Ezért úgy véli: a magyar gazdaság akármit csinál a következő két évben, akármilyen “bank-loving politikát” folytatna a kormányzat és még ha sikerülne is “szerelmetes viszonyba” kerülnie a bankrendszerrel, akkor sem tudja megállítani azt a folyamatot, hogy a bankrendszeren keresztül elérhető források csökkenni fognak az országban. Ez rossz hír, mert hitelezés nélkül nem lehet növekedést csinálni, de nincs ok a kétségbeesésre, minden rendelkezésre álló forrást fel kell használni – mondta.

Az EU-s fejlesztési forrásokkal kapcsolatban megismételte, hogy 2015-ig kell minden fillért ki kell fizetni. Mint mondta, Németh Lászlóné fejlesztési miniszter szerint még van arra esély, hogy ez megvalósuljon. Hangsúlyozta: személyes felelősségének érezné, ha nem valósulna meg a 90 százalék feletti eredmény.

Az államadóságról szólva kifejtette: Magyarország akkor mondhatja el, hogy önmaga ura, amikor 50 százalék körüli sávba kerül az államadósság. Az jó jel, hogy az elmúlt másfél hónapban 100 milliárd forintért vásároltak magyar magánszemélyek állampapírt, összesen pedig magyar kézben 600-700 milliárd forintnyi hazai állampapír-állomány. Úgy vélte, ha megtalálnák a módját, hogyan lehetne immár nem államdósság-finanszírozásba, hanem fejlesztésbe, beruházásba bevonni a jövedelmek egy részét, az nagy lökést jelentene a nemzetgazdaságnak.

Az adórendszerről szólva hangsúlyozta: nem javasolja, hogy visszalépjenek az arányos egykulcsos adórendszertől. Arról azonban érdemes elgondolkodni, hogy miként lehet a magas jövedelmű rétegeknél kitalálni egy olyan szabályt, ami nem az államkasszába, hanem befektetési alapba vonná a pénzüket, akár úgy, hogy választhatnak két-három alap közül, és így tulajdonrészt szerezve majd 8-10 év múlva eldőlne, hogy kiveszik-e a pénzüket vagy tulajdonrészt akarnak szerezni egy sikeres állami fejlesztési alapban.

A miniszterelnök a VOSZ fórumán elhangzottakra reagálva elfogadta azt a kritikát, hogy a magyar állami intézményrendszer nem nyújt kellő segítséget a magyar vállalkozásoknak a piacra jutáshoz. Szerinte ez a intézményrendszer “tohonyasága”, “lassúsága”, okozza, és bár tettek lépéseket, valóban nem történt meg a hibák kijavítása 2010 után.

A kormányfő elismerte, hogy a magyar bürokrácia működésében is számos bosszantó jelenség van, de jelezte, nem akarja ezért a bürokratákat “pocskondiázni”, mert ez vezetési kérdés. A bürokrácia lassú működése kormányzati probléma, “amiért végső soron mégiscsak én viselem a felelősséget” – fogalmazott. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy 2010 óta a kormány most szeptemberben tart majd ott, hogy tudja, mennyien dolgoznak a magyar közigazgatásban, az oktatásban, az egészségügyben. Ahhoz, hogy az állam versenyképes szolgáltatást nyújthasson, első lépésként meg kell állapodni arról, hogy Magyarország a következő tíz évben mennyi pedagógussal, egészségügyi dolgozóval, közigazgatási alkalmazottal vagy rendőrrel működjön. Hozzátette: erről a VOSZ-szal egyeztetni akar ősszel.

Az adóbeszedés hatékonyságával kapcsolatban a kormányfő közölte: jövő héten konzultál az adóhivatal vezetőjével, mert vélemény szerint túlságosan sok áfa maradt kint. Ahhoz képest, hogy az adókat csökkenteni akarjuk, nem elég pozitív a válasz az adó elkerülés szempontjából a magyar társadalom részéről – vélekedett a miniszterelnök, aki szerint az adóhivatalnak ebben “komoly tartalékai vannak”, de fontos, hogy a vállalkozók ezt ne érezzék zaklatásnak. A miniszterelnök ezért egy szigorúbb, korrektebb, zaklatásmentes adóbeszedési rendszert működtetését tartotta fontosnak.

A Demján Sándor által szorgalmazott összefogással kapcsolatban Orbán Viktor hangsúlyozta: a kétharmadosnál nagyobb összefogást nem tudnak létrehozni. Az összefogás nem szándék, hanem erő kérdése, ha van erő, van összefogás, de ez nem zárja ki a vitát és a demokráciát – fogalmazott. A kormányfő gazdasági versenyelőnynek nevezte a társadalmi béke megőrzését, amelyben szerinte Magyarországnak több tapasztalata van, mint a nyugati országoknak. Egyben köszönetet mondott a baloldali vállalkozóknak, amiért nem lázításra használták a nehézségeket.

A takarékszövetkezetekről Orbán Viktor azt mondta: addig nem akarnak az erről szóló szabályozáshoz hozzányúlni, amíg be nem fejeződik az a projekt, amelynek során a magyar állam a 38 százalékot megvásárolja.

A kormányfő arról is beszélt, hogy szerinte “csak a vak nem látja, hogy olyan mélységű áterendeződés történik most a világgazdaságban és azon belül az európai kontinensen, amely következményeiben és súlyában – habár jellege más – nyugodtan összevethető az 1990-es nagy átalakulással.”

“Akkor új politikai és gazdasági rendszereket kellett fölépíteni. Egyelőre most még nem kell új politikai rendszereket fölépíteni, de föl kell építeni új gazdasági rendszereket Közép-Európában, és reméljük a Jóisten megsegít bennünket, hogy a demokrácia helyett nem kell kigondolnunk más típusú politikai rendszereket, amelyeket a gazdasági túlélés érdekében aztán be kelljen vezetni” – mondta.

A kormányfő szavai szerint a nyugati világ ma inkább egy hanyatló pályán látszik haladni, de Közép-Európának óriási felívelési esélyei vannak. A következő 10-15 évben az európai kontinensen belül a gazdasági súlypontok átrendeződnek, a tőkeerő át fog alakulni – vélekedett. Ennek mi nem vagyunk automatikusan részei, ma ott tartunk, hogy sereghajtók vagyunk a térségben – mondta a kormányfő. Kiemelte: ha nem sikerül a magyar gazdaságot új alapokra helyezni, akkor ebből a történelmi felívelési esélyből Magyarország kimarad. Meg kell érteni hogy a világ megváltozott, más részei lesznek erősek, mint amelyek korábban voltak, Magyarország nem maradhat ki a fölemelkedő világokkal való üzleti és kereskedelmi kapcsolatok előnyeiből – mondta, utalva a keleti nyitásra és a kínai kapcsolatokra.

A felelősség kérdéséről szólva Orbán Viktor kijelentette: az ország irányításáért a kormány viseli a felelősséget, de az országot nem a kormány működteti. Véleménye szerint az országot inkább a gazdasági élet szereplőinek kell működtetniük, az együttműködésben pedig mellőzni kell a pártpolitikai szempontokat.

Megismételte azt is, hogy a közelgő választások ellenére nem szabad engedni annak, hogy az egyébként lassan növekvő magyar gazdaság tényleges lehetőségeit meghaladóan hitelből emeljék a közszféra béreit.

A pártelnök-miniszterelnök beszéde végén köszönetet mondott Demján Sándornak, a VOSZ ügyvezető elnökének, a VOSZ elnökségének és tagjainak, amiért sikeresen végigcsinálhatták az elmúlt két évet.

Orbán Viktor a Fidesz választási szövetségeseivel és együttműködő partnereivel múlt hétfőn kezdett konzultációsorozatának állomásain elsőként találkozott a KDNP vezetőivel, majd a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökségével, részt vett a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnek az Új Széchenyi Terv eredményeit összegző tanácskozásán, konzultált a Nemzeti Fórum vezetőivel, közös nyilatkozatot írt alá Jakab Istvánnal, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnökével, és tárgyalt a Magyar Gyógyszerészi Kamara vezetőivel is. Hétfőn az Országos Roma Önkormányzat, kedden pedig a Fidelitas vezetőivel, illetve borászokkal konzultált a pártelnök-miniszterelnök. Szerdán szakszervezeti vezetőkkel folytatta konzultációsorozatát, Gaskó Istvánnal, a LIGA elnökével és Palkovics Imrével, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnökével tárgyal a munkavállalókat érintő aktuális ügyekről.

A kéthetes konzultációsorozata zárásaként, Demján Sándor, a VOSZ ügyvezető elnöke meghívására vett részt a miniszterelnök a VOSZ kibővített elnökségi ülésén, amelyen részt vett még Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára, Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár, valamint Dávid Ferenc, a VOSZ főtitkára, Lits József, a VOSZ ellenőrző bizottságának elnöke és Czomba Csaba, a VOSZ soros elnöke.

Orbán Viktor teljes beszéde visszanézhető a kormányzati portálon elhelyezett felvételen:

Ne kapjon segélyt, aki munkaképes

image

Elérhető egyúttal a beszéd leirata Orbán Viktor honlapján, amiről a Demján Sándor összefogási felvetésére vonatkozó választ megelőző részeket idemásolnám, hogy Orbán Viktor és kormánya teljes “Magyarország megújul” filozófiája (ami honlapjának szlogenje) világosan és teljes egészében megjelenjen az összefogási koncepció minden szempontot kielégítő megértését elősegítendő módon (egyébként teljesen félreértelmezhető és félremagyarázható, ld. például Orbán téved: a magyar nem szolgalelkű nép [2012. július 27.]):

Ne kapjon segélyt, aki munkaképes

2012. július 26.

Orbán Viktor beszéde a VOSZ kibővített elnökségi ülésén, Budapesten.

Tisztelt Demján Sándor elnök úr! Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Engedjék meg, hogy formálisan is megköszönjem a VOSZ-nak a mai találkozóra való meghívást. Megköszönjem azt a jó szándékot, együttműködési készséget, talán nem lövök túl a célon, ha azt mondom, hogy időnként bátorítást, amelyet a 2010-es parlamenti választás után megindult kormányzati munka esetében érezhettünk. Természetesen volt nekem egy jó kis beszédem, amit a mai találkozóra írtam, de a hozzászólásokból rögtön kitűnt, hogy más a táncrend. Tehát azzal, hogyha ezt itt fölolvasnám, nagy nyulat nem lőnék. Következésképpen ezért engedjék meg, hogy az itt elhangzott gondolatokra, elsősorban természetesen Demján Sándor úr javaslataira válaszoljak, illetve azokhoz kapcsolódjak – megemlítve, hogy az utána következő hat hozzászólás néhány javaslatát is szeretném majd érinteni, de miután ott részleteibe menő szakmai kérdéseket is érintettek az előadók, arra szeretném őket kérni, hogy juttassák el hozzánk ezeket a javaslatokat. A szünetben beszélgettem Önök közül egy-két vállalkozóval, és azt mondtam, azt hiszem, hogy nem tévedtem, hogy tíz beérkező javaslatból általában hármat – még azon a nehezített akadálypályán is, amit Demján Sándor bürokráciaként írt le, tehát tízből hármat – általában be tudunk fogadni. Én örülnék, hogyha tíz olyan javaslatból nem hármat tudna befogadni a magyar közigazgatás, hanem öt fölé tudna menni, de a realitás ma nagyjából ez. Ugyanakkor három nem kevés. Például hárommal több, mint a nulla. Ezért arra szeretném Önöket biztatni, hogy minden javaslatot juttassanak el hozzánk, mert van egy bizonyos százaléknyi esély arra, hogy azok meg is valósuljanak. Hallhattak itt olyan beszámolót is, amely szerint egy-két, tulajdonképpen makrogazdasági szempontból nem túl fontosnak látszó változás befogadása a kormányzati gazdaságpolitikába, egész ágazatok számára tudott új lehetőségeket teremteni. Tehát biztatni szeretném Önöket, hogy az időnként kudarcok, nehézségek, hivatali ridegség ellenére is legyenek kedvesek, és ne adják föl a velünk való konkrét szakmai kérdésekben való együttműködést.

Először szeretnék kapcsolódni ahhoz, amit Demján Sándor úr Magyarország jövőjéről mondott. Volt a beszédjének, előadásának egy olyan része, ahol Magyarország Európán belüli helyéről kialakított gondolatait ismerhettük meg. Ez a legizgalmasabb kérdés, amiről ma a nemzete iránt aggódó embereknek érdemes gondolkodniuk. Ugyanis csak a vak nem látja, hogy olyan mélységű átrendeződés történik most a világgazdaságban és azon belül az európai kontinensen, amely következményeiben és súlyában, habár jellege más, nyugodtan összevethető az 1990-es nagy átalakulással. Akkor új politikai és gazdasági rendszereket kellett fölépíteni. Egyelőre most még nem kell új politikai rendszereket fölépíteni, de föl kell építeni új gazdasági rendszereket Közép-Európában, és reméljük a Jóisten megsegít bennünket, hogy a demokrácia helyett nem kell kigondolnunk más típusú politikai rendszereket, amiket a gazdasági túlélés érdekében aztán be kell vezetni. Tehát remélem, hogy a mostani időszak hasonlósága 1990-cel megmarad az új gazdasági rendszerek kigondolásának és megalkotásának területén. Ugyanakkor sajnos egyet kell értenem Demján Sándornak azokkal a szavaival, amelyek Ady Endrét hozzák hangulatában, legalábbis ide, a terembe az önostorozó, a saját felelősségünkre rámutató megjegyzéseivel. Ugyanis Magyarország egy szörnyű helyzetbe és egy súlyos dilemma elé került. Ha az európai átalakításokat és a gazdasági kényszerekből fakadó európai átalakulásokat tanulmányozzuk, akkor azt láthatjuk, hogy Nyugat-Európa valóban nagyon kétséges pályán halad. Épp az előbb mondtam itt az elnökségben ülőknek, hogy a ma reggeli egyik hír, amit a szünetben átnéztem, éppen arról szólt, hogy Európa vezető közgazdászai szerint Európa a vesztébe rohan. Ezzel a szóhasználattal, ami jól mutatja – minden túlzásával együtt is – a hangulatot; a közgazdászok körében uralkodó hangulatot. Tehát kétségkívül, hogy a nyugati világ ma inkább egy hanyatló pályán látszik haladni, de közben Közép-Európának óriási felívelési esélyei vannak. Itt hallottunk olyan előadást, amely arról szólt, hogy egy európai válságban hogyan lehetett egy ágazatból egy közép-európai országnak a saját maga számára nem válságot, hanem lehetőséget kialakítani és megerősödni. És figyeljék meg, a következő tíz-tizenöt év arról fog szólni, hogy az európai kontinensen belüli gazdasági építmény, a súlypont, tőkeerő át fog alakulni.

Azt gondolom, hogy Közép-Európa egy fölívelő pályán lesz, nagyon meg fog erősödni. Ez önmagában egy jó hír. A tragikus hír az, hogy ennek mi nem vagyunk automatikusan a részei. Tehát 2002-ben még nem volt kétség afelől, hogyha Közép-Európára jó idők jönnek, az a magyarokat nem kerülheti el, hiszen Magyarország Közép-Európa éllovasa volt. 2010-ben, 2011-ben pedig ott tartunk, hogy sereghajtók vagyunk, és ma azért harcolunk, hogy a történelem részéről a lengyelek, csehek, szlovákok számára fölkínált eséllyel mi is élhessünk, beletartozzunk abba a körbe. Lengyelország államadóssága 55 % környékén van, a cseheké valahol 40-nél, a szlovákoknál harmincegynéhány, a bolgároknál 16 %, és itt, Magyarországon mi Önökkel azért harcolunk, hogy 80 % alá tudjuk hozni, és lépésről lépésre tudjuk a 75 % felé vinni. Ez jól mutatja, hogy másik ligában futballozunk ebben a pillanatban. És hogyha nem sikerül Önökkel közösen a magyar gazdaságot új alapokra helyezni, akkor ebből a történelmi fölemelkedési esélyből Magyarország kimarad, és szarkasztikusan kell mondanom, de csatlakozni fog a Nyugathoz, ami jó lett volna húsz évvel ezelőtt, de nem tűnik különösebben szerencsés fejleménynek, ha az előttünk álló évekre gondolunk.

Örülök annak, tisztelt Hölgyeim és Uraim, hogy a mai találkozón itt kínai cégek képviselői is jelen vannak. El tudom mondani azt, hogy történtek fontos dolgok Magyarországon; hallhattunk erről szóló adatokat. Meg kell értenünk, hogy a világ megváltozott. Más részei lesznek erősek a következő tizenöt-húsz évben, mint amelyek korábban voltak. Magyarország nem maradhat ki a fölemelkedő világokkal való üzleti és kereskedelmi kapcsolatok előnyeiből. Az kell mondanom, hogy a nyugatiak, Németország, Franciaország hamarabb jöttek erre rá, mint a mi gazdaságpolitikánk a kettőezres években. Hamarabb nyitottak Kelet felé. Az a keleti nyitás, amely Magyarországon politikai unikumnak számít, hogy kiáll valaki, különösen én a magam antikommunista múltjával, és azt mondom: uraim, keleti nyitás: Oroszország, Kína. A kínai kommunista párt hivatalos vendége vagyok – csak hogy érzékeltessem az én szakmám szépségét. Ez ma itt politikai unikumnak tűnik Magyarországon, de Európában már réges-régen ez a külpolitika egyik meghatározó iránya. örülök, hogy csatlakozhattunk ehhez az irányhoz, és hogy nem dolgoztunk fölöslegesen sem Demján Sándor, sem én, jól mutatja, hogy a kínaiak ma itt vannak, és úgy látom, hogy jó esélyünk van arra, hogy hosszabb távon is maradjanak, és jó együttműködést alakítsunk ki.

Demján Sándor úr többször beszélt a felelősség kérdéséről. Ebben az ügyben szeretnék egyértelműen fogalmazni, hogy az együttműködésünk keretei jól és világosan láthatóak legyenek. Egy országot mindig a kormány irányít. Az irányításáért is ő viseli a felelősséget, de nem a kormány működteti. Egy céget is a cégvezetők irányítanak, de hogyha a műhelyekben nincsen rend, ha a műhelyekben dolgozók nem azt teszik, amit egyébként tenniük kell, ha nem abban érdekeltek, hogy az történjen meg, ami jó a vállalatnak, akkor hiába irányítják azt a céget jól, tönkre fog menni. Szeretném világossá tenni, hogy a magyar kormány tudatában van annak, hogy az ország irányításáért a felelősséget mi viseljük, de az országot együtt, de inkább Önöknek mind, nekünk kell működtetni. Egy kormány nem tud gazdaságot működtetni, a kormány el tudja rontani a gazdaság működésének föltételeit. Szerencsés esetben tud valamit segíteni vagy javítani, de működtetni magát a gazdaságot – a vállalkozóknak és a gazdasági élet szereplőinek kell. Ezért értek egyet avval, hogy továbbra is mellőzzük az együttműködésünkből a pártpolitikai szempontokat. Megmondom őszintén, hogy engem különösebben nem érdekel, hogy a velem szemben ülőknek a szíve bal- vagy jobboldalon dobog. Az érdekel, hogy itt vagyunk együtt egy teremben, mert mindannyian egy sikeres magyar gazdaságot akarunk fölépíteni, és nekem ez éppen elég ahhoz, hogy egy légtérben tartózkodjunk fizikai és szellemi értelemben egyaránt. Szeretném azt is megerősíteni, hogy hiába közelednek a választások, nem szabad engednünk annak a csábításnak, hogy az egyébként lassan növekvő magyar gazdaság tényleges lehetőségeit meghaladóan hitelből emeljünk béreket. A hitelből történő béremelés megfojtja ezt az országot. Ebbe a folyóba egyszer már beleléptünk, örüljünk, hogy az aligátor nem vette el a lábunkat, és azt javaslom, hogy még egyszer ne próbáljunk ezen a ponton átkelni, mert abból baj lesz. Hiába lassú a növekedés, hiába közelednek a választások, szembe kell néznünk azzal a ténnyel, hogy a közszférának bért emelni hitelből nem szabad. Ha a gazdaság kitermeli az ehhez szükséges forrásokat, akkor vitassuk meg, hogy az így megtermelt források mekkora százalékát fordítsuk a bürokrácia működésének javítására, iskolákra, egészségügyre, de ha nincs növekedés által megtermelt pluszjövedelem, akkor arra kérem Önöket, hogy ne csak a mostani kormányt, hanem a magyar politikai élet minden szereplőjét folyamatosan tartsák nyomás alatt, nehogy véletlenül visszatérjünk arra a pályára, ami egyébként 2002-ben leszakított bennünket a sikeres közép-európai országok csoportjáról. Tehát ne engedjük, hogy bárki komolyan vehető módon a politikai programjának részévé tegye, hogy az államadósság növelése, vagyis hitel rovására akarjon bért növelni. Ebben szerintem a kormány és minden felelősen gondolkodó vállalkozó érdeke egybeesik. Hogy ez mennyire fontos, azt jól mutatja, hogy itt most arról beszélgettünk, illetve arról szóltak javaslatok, hogyan lehetne néhány százmilliárd forintból a gazdasági növekedést elősegíteni.

A munkahelyvédelmi akcióterv, amit meghirdettünk, a költségvetési kiadási költsége mintegy háromszázmilliárd forint. Demján Sándor beszélt arról, hogyan kellene befektetési alapokat létrehozni állami részvétellel. Ebben az összefüggésben kellene értékelnünk azt, hogy a 2002-es államadósságszint éves kamatteher-szolgálata ötszázmilliárd forinttal volt kevesebb, mint az a kamatteher-szolgálat, amit ma kellett kifizetnünk, a mai szint mellett. Ha tehát nem lett volna hitelből béremelés meg mindenfajta költekezés, abban az esetben ma, minden évben a mostani körülmények közepette is, tehát válsággal, alacsony növekedéssel, csak az alacsonyabb államadósságból fakadó kamatmegtakarítások miatt több száz, körülbelül négy-, de inkább ötszáz milliárd forint állna rendelkezésünkre évente, hogy, mondjuk, a gazdaság fejlesztésére fordítsuk. Ezért mondom, hogy bűn a nemzettel szemben hitelből szociális juttatásokat és béreket fizetni. Kérem Önöket, hogy ennek ne legyenek hívei.

Fontos dolog, amit arról hallottunk, és régóta hallok én is, hogy az emberek úgy általában a vállalkozások lényegét, fontosságát nem ismerték fel a rendszerváltás után, és inkább hajlamosak ellenségnek tekinteni a vállalkozókat. Nekem ettől eltérő véleményem van. Én úgy látom, hogy nagyon sok, sokkal több ember esetében, mint ’90-ben volt ez így, igenis szimpatikussá lettek a vállalkozók. Nem feltétlenül személy szerint, hanem az a fölfogás, hogy felelősséggel tartozunk mindannyian a saját életünkért, és vannak, akik ezt a felelősséget úgy vállalják, hogy nem valahova bejelentkeznek munkáért, hanem ők maguk próbálják magukat, sőt a többi családot is munkahelyteremtés révén megélhetéshez juttatni. Ennek szerintem van becsülete Magyarországon. Nem annyi, mint kellene, de a helyzet sokkal jobb mint 1990-ben volt. Az is igaz, hogy persze az emberek úgy gondolkodnak, hogyha a vállalkozások működtetik a gazdaságot, a gazdaság meg nem sikeres, akkor azért a vállalkozóknak is lehet azért ebben valamilyen felelőssége, de ha a gazdaság sikeres volna, higgyék el nekem, mint ahogy én hiszek is abban, hogy lesz, akkor a vállalkozók reputációja a siker arányában növekedne. Az azt mutatja, hogy jó vállalkozóink vannak, mert jó gazdaságot tudnak működtetni.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A beruházások és az EU-s pénzek kérdése. Van itt egy szomorú szám. Ez a szám arról szól, hogy Magyarországon az összes megvalósuló fejlesztés 90 %-a európai uniós pénz és ahhoz kapcsolódó önerő, vagyis a magyar költségvetésnek az európai uniós pénzekhez rendelt önerőn túl lényegében nincsen saját költségvetési, magyar bevételre támaszkodó fejlesztéspolitikája; egész egyszerűen nincsen rá pénz. Ez aláhúzza azoknak a megjegyzéseknek a fontosságát, amelyek itt arról hangoztak el, hogy jól kell fölhasználni az európai uniós pénzeket. Mert amikor az európai uniós pénzekről beszélünk, akkor arról beszélünk, hogy van-e egyáltalán, és ha igen, jó vagy rossz fejlesztéspolitikája van-e Magyarországnak. Éppen ezért nekem az a meggyőződésem, hogy egyetlen forint sem maradhat bent az európai uniós forrásokból az államkasszában. Ebben eléggé eltökéltek vagyunk. 2013-ban jár le ez a hétéves szakasz, amelynek most az éveit koptatjuk. A kifizetésekre nem 2013 a végső idő, hanem, ahogy az unióban mondják n+2, tehát 2013 plusz 2 év. Tehát 2015-ig kell minden fillért kifizetnünk. Én minden héten megkérdezem a miniszter asszonyt, hogy van-e erre még esélyünk. A tegnapi kormányülésen is elhangzott ez a kérdés: „Miniszter asszony, engem csak az érdekel, hogy van-e még arra esélyünk, hogy 10 %-ig kifizessük a pénzeket 2015-ig?” Azt mondta, hogy még mindig van. Tehát érdemes dolgozni, érdemes ötleteket befogadni és gyorsítani. Tettünk néhány dolgot, ami ugyan nem változtatja meg az egész kihelyezési rendszer nehézkességét, de valamit javít rajta. Először is mi elrendeltük a 30 %-os előleget. Generálisan a már futó programokra is. Ez valamit segít. Elrendeltük azt, mert a vállalkozóknak nem tudunk a költségvetésből ilyen formában pénzt juttatni, de az önkormányzatoknál beragadt beruházásoknál fölállítottunk egy ötvenmilliárdos alapot, és ezzel mintegy háromszázmilliárd forint értékű beruházást mozgásba tudunk hozni, ami egyébként befagyott. Összeszedtük ezt az ötvenmilliárdot a költségvetésben. Ez is jó, mert kivitelezői oldalon a vállalkozók előbb vagy utóbb kapcsolódni fognak majd ezekhez a beruházásokhoz. A határidőket lerövidítettük egy példátlanul koncentrált, sok esetben egyesek ízlését nem ok nélkül sértően koncentrált döntéshozatali rendszert alakítottunk ki. Nincs idő gatyázni, hogy ha szabad így fogalmaznom. Ülünk ott négyen, jönnek az előterjesztések és hozzuk, hozzuk a döntéseket, mert egyébként el fogunk akadni ezekkel a pénzekkel. Én személyes felelősségemnek is érezném, hogyha nem valósulnának meg, jó, a 100 %-ot kell célul kitűzni, de ha a 90 % fölött vagyunk, az már egy jó eredmény, de azért a 100 %-ot kell kitűzni, hogy a 90 % meglegyen. Tehát ha ezt az eredmény elérjük, az szerintem rendben lenne.

A „független-e Magyarország?” kérdése, amit Demján Sándor vetett föl. Először is én nem vagyok makroközgazdász természetesen, sőt végzettségem szerint inkább csak jogász volnék, de hát gazdaságpolitikát kellett már irányítanom miniszterelnökként, vagy ha nem is én irányítottam, akkor felelősséget kellett érte viselni, aminek a minimum föltétele, hogy az ember megértse, hogy miről van szó. Ezért annyit biztosan mondhatok Önöknek, hogy én azt tanultam meg az elmúlt húsz évben, kellő szerénységgel mondhatnám, hogy a nemzetközi gazdaságpolitikában, hogyha egy európai ország eléri az államadósság 90 %-os szintjét, tehát a nemzeti össztermék 90 %-os szintjét eléri az államadósság, szinte nincs esélye, hogy meg tudja fordítani az államadósság trendjét. Amíg nem volt euró, addig egy-egy ország, amely korábban is megközelítette ezt a szintet, a saját valutájának a leértékelésével tudott korrigálni, és még magas államadósságban is vissza tudott fordulni, de most azok az országok, akik bent vannak az eurózónában, nincs saját árfolyam-politikájuk, nem tudják változtatni, le- és fölértékelni a valutájukat, ezt az eszközt elvesztették, ha elérik a 90 %-ot, én aligha hiszem, hogy van közöttük bárki, aki meg tudna fordulni, mármint a tendenciát meg tudná fordítani. Ha van ilyen ország, az talán a németek – a különleges fegyelmezettségük miatt, ezt mindannyian ismerjük, képesek ilyen bravúrokra, de ez egészen kivételes eset Európában. Amikor persze a forint árfolyam kicsit mindig változtatja a magyarországi államadósságnak a hivatalos szintjét, de 80 % fölötti tartományban voltunk, amikor 2010-ben én a kormányrúd mögé álltam, engem az a történelmi súly nyomasztott 2010-ben, hogy valamit csinálnunk kell, mert egyébként ezek a tendenciák elvisznek bennünket a 90 %-ig. És ugyan van saját valutánk – most a nemzeti bankhoz fűződő szerelmetes viszonyunkról nem mondanék semmit, tehát van ugyan saját valutánk –, de erősen kétséges, hogy így, saját valutával is a 90 % fölötti tartományból vissza tudunk-e jönni az ország csődje nélkül a 90 % alatti, tehát a normális, kibírható és finanszírozható, fönntartható adóssági szintre.

Szeretném kérni Önöktől, hogyha úgy érzik, hogy időnként nem mindenre voltunk tekintettel, hogy időnként nem mindenre volt nyitva a fülünk, azt részben tudják be annak is, hogy nagyon erősen kellett összpontosítani arra a feladatra, amit a mi politikai nyelvünkön úgy hívunk, hogy a szakadék széléről vissza kellett fordítani az országot, hogy valahogyan a 80 % alá tudjuk hozni az államadósság szintét. Ez ma valahol a 77 % és a 80 % között van, inkább talán 78 % – attól függ, hogy a forint árfolyam mit mutat. Ezért indokolt Demján Sándor kérdése, hogy vajon független ország-e Magyarország, ilyen körülmények között. Anélkül, hogy untatnám vagy fölizgatnám Önöket a részletekkel, hogy mit jelent egy ország függetlenségéért harcolni, azt tudom mondani Önöknek, hogy a modern világban szerintem egy ország függetlensége nem egy statikus helyzet, hanem inkább úgy kell azt elképzelni, hogy minden ország folyamatos nyomás alatt áll, hogy mások befolyást és érdekérvényesítő képességet tudjanak fölötte és vele szemben szerezni. Időnként aztán a saját mozgástér szűkebb, máskor meg szélesebb, de sosem abszolút. Én azt gondolom, hogy Magyarország akkor mondhatja majd magáról, hogy ebben az összefüggésben, amikor a függetlenség csak relatív módon értelmezhető, ura saját magának, akkor lesz, mikor az 50 % és az 55 % közötti sávba megy az államadósságunk.

Jó jel, és azt mutatja, hogy Demján Sándornak az a javaslata, amit szolidaritási békekölcsönnek nevezett, ha jól értettem, hogy az nem egy elvetélt gondolat az abból látszik, hogy egyébként az elmúlt másfél hónapban százmilliárd forint értékben vásároltak magyar magánszemélyek állampapírt. Összességében a magyar állampapír-állomány magyar kézben lévő összege valahol a hat- és hétszáz, talán a hétszázmilliárd forintnál van. Igaza van Demján Sándornak abban, ha megtalálnánk a módját, hogyan lehetne immáron nem államadósság-finanszírozásba, hanem fejlesztésbe, beruházásba, növekedésbe bevonni a jövedelmek egy részét, az nagy lökést jelentene a magyar nemzetgazdaság számára. Én nem tartom a megközelítésem rossznak, Sándor, mert én elkötelezett vagyok az arányos, átlátható adórendszer mellett. Semmit sem szeretnék jobban, mint hogy végre beálljon majd az a pillanat, ami majd a 2014. tavaszi adóbevallásnál áll be, amikor az embernek már nem kell tulajdonképpen semmit sem mondania, mert minden jövedelmén, amikor megkeresett, kifizette a 16 %-ot, és jó napot kívánok… És végre az összes ezzel foglalkozó hivatalnokot az szja-részlegről át tudnám terelni az áfa-részlegre, hogy az itt elhangzottakkal megfelelően végre kellő szervezeti erőt tudjunk fölmutatni az adócsalásokkal szemben. Én nem lépek vissza ettől, hacsak a magyar választók nem fogják rákényszeríteni az országot, én nem javaslom, hogy visszalépjünk ettől az arányos, egykulcsosnak mondott adórendszerből, de azzal egyetértek, Sándor, hogy gondolkodjuk arról, hogyan lehetne a magas rétegű jövedelmeknél kitalálni egy olyan szabályt, ami valóban nem bevonni akarná a pénzüket az államkasszába, mert ez ellen volnék én, hanem be akarná vonni a pénzüket valahogyan egy befektetési alapba akár úgy is, hogy választhatnak 2-3 között, és itt tulajdonrészt szerezve majd valóban nyolc-tíz év múlva eldől, hogy kiveszik-e a pénzüket, vagy pedig inkább tulajdonrészt akarnak szerezni egy reményeink szerint talpon maradó és sikeres állami fejlesztési alapban. Erről szerintem érdemes gondolkodni. Ez egy olyan irány, ami nem ellentételes filozófiailag azzal, amit egyébként én az egyszerű, átlátható és arányos adórendszerről gondolok.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Sajnos a kritikák közül azzal kell egyetértsek, vagy azt kell befogadnom, amely a piacra jutás segítésének elégtelen voltáról szól. Azt mondta talán nem csak Elnök úr, hanem mások is, hogy a magyar állami intézményrendszer ma nem nyújt nemhogy elegendő, hanem lényegében semmilyen érzékelhető mértékű segítséget a magyar vállalkozóknak a piacra jutáshoz. Ez szerintem egy komoly hiba, és ez az állami intézményrendszer tohonyaságának, lassúságának, lassú reflex idejének vagy hosszú reflex idejének köszönhető. Ezért tettünk is néhány változást. Az Eximbankot nem véletlenül mozdítottuk el az MFB irányából, a hitelgaranciát nem véletlenül hoztuk ki onnan. Megpróbáljuk különválasztani a „nagy dögök” finanszírozásával foglalkozó, következésképpen lassú és nehézkes intézményrendszert a gyors reagálású intézményrendszertől, aminek kisebb összegeket is észre kell vennie, kisebb vállalkozókat is meg kell látnia, és gyorsabban kell reagálni a hitel, illetve finanszírozási igényekre. Tehát igyekszünk javítani ezen a területen, mert egyetértünk Önökkel, hogy ebből a szempontból nem történt meg a hibák kijavítása 2010 után.

A következő dolog, tisztelt Hölgyeim és Uraim, amiről szeretnék néhány szót szólni, az a bürokraták problémája. Természetesen én egyetértek azzal, hogy a magyar bürokrácia működésében számos bosszantó, sőt időnként erősebb kifejezésekre is okot adó jelenséget tapasztalunk. Én azonban most itt a bürokratákat nem hibáztatnám, mert ők az én munkatársaim, az én katonáim, ha úgy tetszik, és miféle hadvezér az, aki úgy akar csatát nyerni, hogy közben a saját katonáit állandóan pocskondiázza? Tehát ez távol álljon tőlem. Másfelől azért sem fogadom be automatikusan a bürokratákat ért kritikát, vagy nem terelem ezeket a bürokratákhoz, mert ez egy vezetési kérdés. Ha az Önök munkatársai nem jól dolgoznak, annak két oka van. Egy: mert nem akarnak esetleg jól dolgozni, második: Önök nem jól vezetik a cégüket. Sajnos be kell látnom, hogy a bürokrácia lassú működése egy komoly kormányzati probléma, amiért végső soron mégiscsak én viselem a felelősséget. A magam részéről azonban egy olyan rendszerrel kell dolgoznom – nem tudom, hogy ez érdekli-e Önöket egyáltalán –, de azért róla mondanék néhány szót, mert ide ritkán tud betekinteni az ember, ritkán beszélnek erről őszintén beszélni, és nekem nincs okom arra, hogy másképp tegyek. Én egy olyan nehézséggel szembesültem 2010-ben, amivel Önök vállalatvezetőként szerintem sohasem szembesültek. Ha azt az egyszerű kérdést tette föl az ember, hogy és tessék mondani, mennyien dolgoznak a magyar közigazgatásban? És mondtak egy számot, és azt megnéztem, az sosem stimmelt. Kiderült, hogy az nem is az ember, hanem inkább a státuszok száma, ami nincs föltöltve, ami el van térítve. Egy normális ember számára megérthetetlen bonyolult rendszerrel szembesültem. De ugyan ez volt a pedagógusok vagy az egészségügyben dolgozók esetében is. Az a helyzet, hogy Magyarország 2010-ben egy olyan ország volt, amelynek becslései voltak arról, hogy az Önök adóforintjait körülbelül mennyi ember és körülbelül milyen szerkezetben veszi föl. Viszont kiépültek azok a ravaszkodó és a státuszokat tulajdonképpen elfedő, pufferként rejtve tartó, a valóságos fizetéseknél tulajdonképpen sokkal több pénz kifizetésére módot adó rendszerek, amelyeknek a megértése is meglehetősen hosszú időt vett igénybe. Én most ott tartok, illetve a kormányzat ott tart, tisztelt Hölgyeim és Uraim, hogy szeptemberben világos számaink lesznek. Ehhez kellett, hogy az oktatási rendszert állami irányításba vegyük, mert hogyha az önkormányzatoknál van, akkor a létszámbevallás is, hogy mondjam: demokratikus. Kellett az egészségügyet is bevonni egy állami rendszerbe, és a közigazgatásnak is vissza kellett állítani a régi struktúráját: központ, megye, járás, település. És akkor meg tudom mondani, hogy mi mennyi.

Miközben Demján Sándorral mélyen egyetértek atekintetben, ha egyébként azt akarjuk, hogy versenyképes szolgáltatásokat kapjanak Önök, vagy kapjunk mindannyian az államtól, ahhoz tisztességesen megfizetett alkalmazottakra van szükség, ezzel mélyen egyetértek, miközben az persze nem lehetséges, hogy hitelből emeljünk bért, de mégis a céllal egyetértek, ahhoz első lépésként meg kell állapodjunk arról, hogy Magyarország a következő tíz évben mégis hány pedagógussal kíván működni? Mit gondolunk arról, hogy a következő tíz évben mennyi egészségügyi dolgozóra van szükségünk, hogy működjön az ország? Mennyi közigazgatásban dolgozó ember kell? Hány főnyi rendőr, hány rendőrkutya, hány katona, hány teherautó? Ha ezt nem tudjuk, akkor én ugyanúgy nem tudok gazdálkodni racionálisan, mint ahogy Önök sem tudnak a saját cégeiknél, ha ilyen alapvető tényeknek nincsenek a birtokában. Most egyelőre ott tartunk, hogy ez nemsokára – még egyszer mondom: szeptemberre – talán meglesz. És majd kérek is egyébként lehetőséget a VOSZ-tól, hogy az így kialakult számok természetéről: sok-e, kevés, csökkentésének átalakításának, racionalizálásának irányairól szót tudjunk váltani egymással. Ebben a helyzetben leszünk hamarosan. Ilyen a magyar közigazgatásban nagyon régen nem volt. Nem elvesztegetett idő szerintem, még a bürokrácia átalakítása szempontjából sem az elmúlt két év, hanem úgy fognám fel, hogy megteremtette az értelmes beszéd előföltételét és a jó stratégiai döntések előföltételét az elmúlt kétéves munka. Nem untatom Önöket azokkal a vitákkal, amelyek arról szólnak egy kormányülésen, hány hivatalnokkal lehet működtetni egy gyámsági rendszert, és így tovább, de önmagában, hogy itt tartunk, hogy ilyen számokat tudunk rögzíteni, jól mutatja, hogy az értelmes állami gazdálkodás létszámgazdálkodásának a közelébe jutottunk. Ezért is került elő a 62 éves nyugdíjkorhatár kérdése az államigazgatásban, ami nagy vita és nagyon nehéz politikai és szakmai kérdés is. Na, de ha most számokat mondanék arról, hogy hány olyan ember van a közigazgatásban, aki elment nyugdíjba, majd mások visszafoglalkoztatták, és én nem is tudom, hogy egy ember most két fizetés, vagy… Értik a problémámat, hogy mennyibe kerül is nekem egy dolgozó ember. Itt tízezres nagyságrendekről beszélek. Itt megértem, hogy ezek politikailag érzékeny kérdések, de elképesztő és kezelhetetlen állapotok jöttek létre az elmúlt nyolc-tíz évben. Ezeket a hibákat ki kell javítanunk.

Euró. Kedves Demján elnök úr, azt a töredelmes vallomást kell tegyem itt előtted és a nyilvánosság előtt, hogy Neked volt igazad 2010-ben, amikor a megállapodásunk pontjai közé akartad beemelni az euróval szembeni távolságtartást, amit én akkor számos okból nem támogattam. Nem is szerepelt végül is azok között a pontok között, amire kezet fogtunk, ha emlékszel még arra. De eltelt két év, és azt kell mondanom, hogy az az elemzés, amelyből kiindulva a VOSZ erre a következtetésre jutott, bizonyult érvényesnek. Valóban az a mondat, ami akkor hangzott el, ha jól emlékszem, talán azt mondtad, hogyha még nem éri el a nemzeti össztermékünk a 80 %-át az eurózónának, addig szó sem lehet belépésről. Attól tartok, hogy ez a mondat egy érvényes mondat. Nem látom az akadályát, hogy miért ne emeljük be pótlólag a 2010-es közös pontjaink közé.

IMF ügye, amit szintén szóba hoztál. Én szeretném azt világossá tenni, hogy az IMF a kormány számára nem érzelmi kérdés. Az IMF-fel való viszonyunk sem érzelmi kérdés. Az a kérdés, hogy mire van szüksége az országnak. Ha az országnak arra van szüksége, hogy miután magas az államadóssága, és folyamatosan új hitelekkel váltjuk ki a régieket, hogy alacsony kamattal jussunk pénzhez, akkor az IMF-fel meg kell állapodni. Föltéve, ha az IMF nem kér olyasmit, ami egyébként másik oldalon nagyobb kárt okoz, mint amit pénzügyi oldalon nyerünk. Ennek a mérlegelése, eldöntése, ha véleménykülönbségek vannak, egy elfogadható pozíció kialkudása a kormány feladata az IMF-fel. Én így végzem a munkámat. Csak a vashideg logika, csigavér mentén lehet jól tárgyalni. Hozzá kell tennem persze ehhez azt is, hogy viszont örülök annak, hogy nem voltak itt az elmúlt másfél-két évben, mert az is biztos, hogy a gazdaságpolitikánknak több olyan elemét, amit meg tudtunk valósítani úgy, hogy nem voltak itt, nem tudtunk volna megvalósítani, ha itt vannak. Nagyon izgalmas kalkuláció az, Sándor tett is ez irányba lépéseket, illetve az ellenzék is rendszeresen fölhozza ezt a gondolatot, hogy ha az IMF itt maradt volna, akkor persze évente körülbelül százmilliárd forinttal olcsóbban lehetett volna finanszírozni a magyar államadósságot, de ha itt van az IMF, akkor nem tudok évente kétszázmilliárdot a bankszektorból bevonni a válságkezelésbe. Az három év alatt hatszázmilliárd forint. Akkor nem tudok bevonni a válságadón keresztül évente százhatvanmilliárdot, az három év alatt négyszáznyolcvanmilliárd forint, és nem tudom úgy visszaalakítani a nyugdíjrendszert, hogy havonta harmincmilliárd ne ki menjen, hanem bejöjjön a nyugdíjkasszába, ami csak egy évben háromszázhatvanmilliárd forint. Ez mind nem volna. Ha racionálisan, érzelmektől mentesen végiggondolom, hogy az IMF-politikánk az elmúlt időszakban ésszerű volt-e, vagy sem, akkor azt kell mondanom, hogy ésszerű volt. Most ezeket már mind megcsináltuk. Most ezeket már úgyis kivezetjük. Most már csak az a kérdés, hogy a tranzakciós illeték problémáját, amivel a munkahelyvédelmi akcióstervet meg akarjuk finanszírozni, e fölött megegyezésre tudunk-e jutni, vagy sem. Én azt akarom mondani, hogy összességében szerintem az az érzelmi, gondolati keretrendszer, amelyen belül értelmezzük az IMF-fel való kapcsolatunkat és Magyarország kapcsolatát az IMF-fel, egy racionális keret.

Közfoglalkoztatás. Én mélyen egyetértek azokkal a mondatokkal, amelyeket Önök itt többen is elmondtak, hogy az igazi munkahely az, amit a piac teremt. A kérdés, és szerintem erre törekednünk is kell a munkahelyvédelmi akcióterv ebbe az irányba mutat, de marad itt azonban egy kérdés:mindannyian tudjuk, hogy van a magyar népességnek egy olyan része, nem elhanyagolható létszámú része, amely tizenöt éve nem dolgozott. Esetenként nem tud írni, olvasni. Esetenként a társadalmi, szociális képességei arra elegendőek, hogy bemenjen segélyért. Az a kérdés, hogy miután az Önök vállalkozásai aligha fognak rövid távon ezeknek az embereknek munkát adni, mit kell tenni. Hagyni kell, hogy továbbra is segélyért jöjjenek, vagy miattuk, vagy leginkább a gyerekeik miatt mégiscsak munkába kell-e őket állítani? Miután Önök nem fogják tudni őket munkába állítani rövid távon, talán hosszabb távon igen, ne zárjuk ezt ki, segédmunkás kapacitások is fognak nőni ebben az országban, és oda talán akkor majd kellenek. De most rövid távon 1 %-os ’13-ra jelzett vagy 1,6 %-os ’13-ra jelzett gazdasági növekedés mellett tömegesen Önök nem fogják őket munkába állítani. Akkor nekem kell, a kormánynak kell, a közmunka rendszernek kell. Hogy legalább a dologtalanság világából kihozzuk őket, a munka világába hozzuk át abban a reményben, hogy majd onnan talán tovább tudnak lépni: a szociális szövetkezet, a foglalkoztatási szövetkezet vagy a tényleges, igazi piaci munkahelyeknek az irányába. Én arra kérem Önöket, hogy – elfogadom azokat a megjegyzéseket, amelyek azt mondják, hogy a közfoglalkoztatásban létrejövő munkahelyek nem olyan értékesek gazdasági szempontból, mint a piacon létrejött munkahelyek, de – ne mondják azt, hogy nem érdemes erőfeszítéseket tenni a közmunka növelése érdekében, mert ha jobb nincs, akkor ezt kell. Ebben az évben kettőszázezer embert fogunk így munkába állítani. Már százezer fölött vagyunk. S én szeretném 2013-ra háromszázezerre fölvinni, sőt a végén odáig szeretném elvinni a dolgot, hogy azt tudjam mondani minden magyar állampolgárnak, hogy nem kap szociális segélyt, ha egyébként fizikailag munkaképes. Viszont mindenki számára van elérhető közmunka. Ezt a pontot el kell érnünk. Ha ezt a pontot nem érjük el, akkor az a megosztottság, Sándor, ami nagyobb, mint a politikai megosztottság Magyarországon, a dolgozók és a nem dolgozók között, a romák és a nem romák között, a képzettek és a nem képzettek között. Ez az igazi megosztottság, s ez fönn fog maradni. Ha ma valaki egységesíteni akarja az országot, akkor én azt gondolom, hogy nem az ellenzékkel kell parolázni. Ha jól esik, az sem árt, nem kell attól viszolyogni, van annak haszna is. De igazából az országot egyesíteni, az országot leginkább fenyegető megosztottságot orvosolni, nem a politikában kell, hanem itt, amiről beszélek. Több százezer ember segély helyett munkából történő talpra állításával. S ezt szerintem el kell végeznünk. Az érintettek is akarják. Erről nem szoktak Önök beszélni, mert nyilván Önök a saját dolgukról beszélnek. A leginspirálóbb élményem az elmúlt két évből az, hogy a közmunka-rendszerről kapott kétheti jelentésekből az derül ki, hogy az emberek sorba állnak a közmunkáért. Igaz, segély nincsen, tehát valamiből meg kell élni, de akármiért is, akármi is az oka, sorba állnak a közmunkáért. Kis túlzással veszekedés van azért, hogy ki tud belépni legalább a közfoglalkoztatásba. Ha még el tudunk innen jutni oda – Sándor, ehhez kell politikai bátorság, és kell támogatás is a VOSZ részéről –, hogy kimondanánk, hogy egyébként egy fizikailag munkára képes ember egy adott hónapban nem kaphat több szociális segélyt, mint egy bizonyos összeg, és az értelemszerűen nem haladhatja meg a munkabért, talán még a közmunka bért sem, ha ide el tudnánk jutni, akkor nagyot segítettünk az országon. Én szeretném, ha képesek lennénk arra, hogy a parlament ezt ki tudja mondani a következő évre.
Szeretném, hogyha az összes szociális segélyt, mint ahogy a gyerekeknek juttatott támogatásokat is, a munka rendszerén keresztül juttatnánk el az emberekhez. Ebben a vállalkozók világától, mint első számú adófizetőktől nekünk támogatásra van szükségünk. És kérünk Benneteket, nem akarunk Nektek munkát adni, mert van épp elég bajotok a kormányzati ügyek nélkül is, de ha ez a vita előkerül, akkor a VOSZ ne maradjon semleges ebben az ügyben, hanem támogassa azokat a lépéseket, amelyek a munka felé próbálják terelni az országot, és a munkabért mindenképpen fölé akarják helyezni az egy hónapban segélyből megszerezhető összegnek és életformának. Ma az az igazság, hogy még nem vagyunk ott. Sokat javult a helyzet, de még mindig vannak olyan speciális életstratégiák, amellyel körülbelül kétszer akkora összeget lehet szerezni szociális segélyből, mint egy közmunkából. Még mindig. Ezzel most nem is untatom Önöket, csak szeretném jelezni, hogy még megvan bennünk az eltökéltség, és szeretnénk, ha ebben támogatnának bennünket.

Hitelállomány, hitelezési helyzet Magyarországon. Szeretnék Önöknek jó híreket mondani, de nem tudok, ha egyenesen és őszintén beszélünk egymással. A dolog úgy fest, hogy az anyabankok, amelyeknek a leánybankjai vannak itt, Magyarországon, bajban vannak, és viszik kifele a pénzt. Keressük az útját-módját, hogy a folyamatot lassítsuk, de be kell látnunk, hogy bármilyen eszközöket is használunk, a tulajdonosi jogon történő forráskivonás mindig erősebb jog marad, mint bármilyen indirekt kormányzati eszköz. Ugyan az osztrákok meg mások is azt mondják, hogy 110 %-os szintre akarják magukat beállítani, tehát a Magyarországon begyűjtött forrásaikhoz képest 110 %-ot akarnak kihelyezni, de én nézem a többi közép-európai országot, ez 100 % alá fog menni itt, Magyarországon is. Őszintén kell beszélnünk arról a kérdésről, tisztelt Demján elnök úr, kedves VOSZ, hogy a magyar gazdaság akármit is csinál a következő két évben, akármilyen „bank loving” politikát csinál a kormányzat, ami nem lesz könnyű az ő számára, de még ha sikerülne is neki egy ilyen szerelmetes viszonyba kerülni a bankrendszerrel, akkor sem tudja megállítani azt a folyamatot, hogy egyébként az anyabankok állapota miatt a bankrendszeren keresztül elérhető források összege csökkenjen Magyarországon. Ez egy nagyon rossz hír mindannyiunk számára. Hitelezés nélkül nem lehet növekedést csinálni, viszont nem is ok a kétségbeesésre. Azokat a javaslatokat, a Gránit Banktól kezdve a Széchenyi Kártyán keresztül minden, ami rendelkezésre áll, és forrásokat tud teremteni, ezeket az eszközöket mind használnunk kell. Ha nem is tudjuk velük pótolni a hiányzó banki forrásokat, de legalább részlegesen enyhíteni kell a hiány okozta bajokat vagy károkat. Úgyhogy tisztelettel kérem a VOSZ-t, hogy minden ilyen, a magyar gazdaság finanszírozására bevethető módszer, javaslat, ötlet az kerüljön asztalra, mint ahogy egyébként a Széchenyi Kártyát is, első szóra a kormányzat hajlandó volt a lehető legmesszebbmenőkig támogatni.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Multik kérdése. Abban a szerencsében van részünk, hogy Beck úr itt van velünk, és autentikus véleményt hallhattunk a multik részéről, ami egy kicsit kedvezőbb is annál, mint amit én gondolok. Ugyanis a tények mindig azok, amiket mondott. De szerintem azt a skizmát, ha szabad így fogalmaznom, amely egy liberális gazdaságfilozófia esetében skizmának minősül, hogy egy állam vagy egy kormány veszi magának a bátorságot, és szektorálisan különbséget tesz a gazdasági szereplőik között, a multik nagyon sérelmezik, és meg is szenvedték. Erre tettél is utalást, ugye, ha jól értettem a szavaidat. Ugyanakkor itt van egy másik bölcsesség, amelyet Demján Sándor egyik előadásából írtam föl magamnak, és vezettem be a kormányzati politikába, valahogy úgy fogalmazott, hogy válság idején nincs normativitás. Ami egy magamfajta jogvégzett ember számára a bálványimádással egyenlő vagy a legsúlyosabb kereszténység elleni bűnökkel esik egy megítélés alá ez a mondat, hogy nincs normativitás. De az is igaz, hogy a mondat első fele igaz: a válságban nincs. Nincs annyi pénz. Mondok egy példát. Ha a munkahelyvédelmi akciótervben elköltendő háromszázmilliárd forintból normatív módon, minden munkaadót érintően csökkentettünk volna járulékot, az 2-3 %-os csökkentést hozhatott volna. Így, hogy célzottan csináljuk, 50, meg van, ahol 100 %. Tehát, válságban nincs normativitás, ezt kell mondanom a multiknak is, és én tudom, hogy nagyon sokan multiellenességet olvasnak ki abból, ha egyes szektorokat megterheltünk, másokat meg nem. És még abban is lehet igazság, hogy egyik szektorban több volt a magyar a másikban meg kevesebb és így összességében nem mindig jártunk rosszul mi, magyarok, még ezt is hajlandó vagyok elfogadni. Azt nem, hogy ez volt az egyetlen elv, ami alapján elkezdtük ezt az adókérdést. És igazuk van a multiknak, amikor kifogásokat támasztanak, de nem tudom csak normatív alapon működtetett adórendszerrel a válság orvoslására szükséges forrásokat előteremteni. Tehát ezek a szektorális jellegű adókivetések nem tudnak eltűnni teljesen a magyar adórendszerből, és inkább azon dolgozok, hogy a multiknak az a része, aki nyer ezen, akik termelőkapacitásokat működtetnek, inkább nyernek ezen, velük próbáljunk meg az országimázsépítés, meg az ország megsegítése érdekében partneri kapcsolatot kialakítani úgy, ahogy ezt hallhattuk is.

A használatarányos útdíjról is szólt Beck elnök úr. Tegnap a kormányülés foglalkozott ezzel. Még mindig van esélyünk – engedjék meg, hogy ezt a nagyon óvatos, mértéktartó megfogalmazást használjam –, még mindig van esélyünk arra, hogy a kitűzött határidőt tartsuk, s a következő évnek valamikor a közepén be tudjuk vezetni a rendszert. Ennek az esélye még nem ment el.

Az adóbeszedés hatékonyságára vonatkozó megjegyzésekre azt szeretném mondani, hogy most a következő hónapban lesz egy nap, amikor csak olyan kérdésekkel fogunk foglalkozni, amikor az adóhivatal elnökével fogunk konzultálni, mert szerintem is túlságosan sok áfa marad kint. Ahhoz képest, hogy az adókat csökkenteni próbájuk. 10 % a társasági nyereségadó egy bizonyos szint alatt, 16 %-os az szja, szerintem még nem elég pozitív a válasz az adóelkerülés szempontjából a magyar társadalom részéről. Tehát továbbra is szükséges az erő, amely kikényszeríti az adó befizetését ebben a világban. Úgy gondolom, hogy itt az adóhivatalnak komoly tartalékai vannak, de ezt úgy szeretném végrehajtani, és azért szeretném Önöket bevonni ebbe az adóigazgatási egyeztetésbe, hogy ne érezzék a vállalkozók ezt zaklatásnak. Valóban ott és úgy kell ellenőriznünk, olyan típusú ellenőrzéseket kell gyakoribbá tenni, ahol tudjuk, hogy problémák vannak. Mert egyébként az történik, ami egyébként a magyar bürokrácia történetében nem lenne példátlan, hogy van egy helyes kormányzati irányszabás, abból a valóságban meg az valósul meg, hogy a kicsiket zargatják, a törvénytisztelőkből megint levesznek valami pénzt, egyébként a nagy halak lubickolnak illetve ahova kellene, oda nem ér oda az adóhatóság. Itt nagyon szeretnék Önökkel együttműködve egy szigorúbb, korrektebb, zaklatásmentes adóbeszedési rendszert működtetni.

<az összefogásra vonatkozó, zárógondolatokat korábban, a külön ezzel foglalkozó beágyazott videó lábjegyzet formájú leiratában lehetett olvasni>

Reklámok
Post a comment or leave a trackback: Trackback URL.

Trackbacks

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: