Göncz Kinga: Magyarországot az Orbán-kormány áldozatának tekintik Európában

Budapest, 2012. január 24., kedd (MTI) – Göncz Kinga szocialista európai parlamenti (EP) képviselő szerint Magyarországot “a látszatdemokráciát építő Orbán-kormány áldozatának” tekintik Európában.

A politikus a KDNP hétfői közleményére reagált, amelyben a párt Göncz Kinga visszahívását követelte, mert véleményük szerint méltatlanná vált a magyar választók képviseletére, miután egy hírportálon megjelent nyilatkozatában kijelentette: “iszonyú rossz” Magyarország polgáraként jelen lennie Brüsszelben, “szeretne végre egy nagyon unalmas országot képviselni az EP-ben, amilyen például Luxemburg”.

Göncz Kinga az MTI-hez kedden eljuttatott válaszában kiemelte: azok a magyar választók, akik 2009-ben az uniós törvényhozásba juttatták, éppúgy aggódnak a magyar demokrácia állapota miatt, mint ő maga. “Azt várják, hogy képviselőik az európai értékeket tiszteletben tartva tevékenykedjenek Strasbourgban és Brüsszelben, és ne a magyar kormánypolitika propagandistáiként” – mondta.

Hangsúlyozta: a kormánypártoknak a szabad sajtó, a szabad és független intézmények, a független igazságszolgáltatás ellen viselt “szabadságharca” nem Magyarországot, hanem az Orbán-kormányt hozza “kínos és védhetetlen helyzetbe a nemzetközi színtéren”.

Magyarországot Európában “egy tekintélyelvű, látszatdemokráciát építő kormány áldozatának tekintik”, erről tanúskodik több nemzetközi szervezet, például az ENSZ, az Európa Tanács és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet a kormány politikáját bíráló állásfoglalása, és az EP-ben folytatott viták.

Utóbbival kapcsolatban Göncz Kinga azt írta: Orbán Viktor miniszterelnök szerdai beszéde súlyos ténybeli tévedéseket tartalmazott, ugyanis azt állította, egyetlen kritika sem szólt az alaptörvényről, holott a bírók nyugdíjkorhatárának az Európai Bizottság által is kifogásolt megváltoztatása az alkotmányban is szerepel.

Európában azt látják, hogy miközben Orbán Viktor Strasbourgban és Brüsszelben “európainak próbál látszani”, Magyarországon az EU-t használja fel arra, hogy “közös ellenség köré teremtsen egységet” – közölte a képviselő.

Advertisements
Post a comment or leave a trackback: Trackback URL.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: