EP-vita – Tabajdi: Orbán Viktor visszavonulót fújt

Brüsszel, 2012. január 18., szerda (MTI) – Orbán Viktor visszavonulót fújt – vélekedett Tabajdi Csaba, az MSZP európai parlamenti (EP-) delegációjának vezetője újságírók előtt szerdán Strasbourgban, miután az EP plenáris ülésén a magyar miniszterelnök részvételével vitát folytattak az elmúlt időszak magyarországi törvényalkotási folyamatáról.

Tabajdi szerint Orbán a vitában “a két arca közül az európai, az együttműködő, a megegyezésre kész arcát mutatta”. Hangot adott azonban a szocialista politikus annak a feltételezésének, hogy a kormányfő “hazatérve előveszi ismét a szabadságharcos arcát”.

A szocialista EP-képviselő nagyon fontosnak nevezte a vitát, amely szerinte az Európai Bizottság esetében bizonyos értelemben fordulatot jelzett a Magyarországgal kapcsolatos magatartásban.

“Egészen idáig a Bizottság jogászkodott mindösszesen, (…) itt viszont egyértelmű volt, hogy nemcsak a törvények betűje, hanem a szelleme is fontos” – mondta Tabajdi.

Szerinte ennek a fordulatnak nagyon fontos eleme, hogy a brüsszeli bizottság bevonja a Magyarországgal kapcsolatos tevékenységbe az Európa Tanácsot (ET), illetve annak a Velencei Bizottság nevű jogi szakértői testületét. Felhívta a figyelmet arra, hogy az ET-nek “sokkal szélesebb eszköztára van”, és így szerinte olyan kérdéseket is lehet mérlegelni az európai jogállamiság kritériumrendszerének való megfelelés szempontjából, amelyek esetében az uniós joganyag esetleg nem ad lehetőséget.

Tabajdi fontosnak nevezte, hogy az Európai Néppárt sem vonta kétségbe az Európai Bizottság jogát a vizsgálatok lefolytatására. Kiemelte emellett annak fontosságát, hogy figyelemmel kísérjék a magyarországi helyzetet. Megjegyezte, hogy Szájer József volt az első olyan néppárti személyiség, aki “lényegében rábólintott arra”, hogy “igenis állunk elébe a monitoringozásnak”. Úgy vélekedett, hogy az EP következő, február elején esedékes plenáris ülésén hasznos lehetne, ha a magyarországi fejlemények folyamatos figyelemmel kísérésének feladatát parlamenti állásfoglalásban is megerősítenék.

Advertisements
Post a comment or leave a trackback: Trackback URL.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: