EP-ülés – Tabajdi: a nemzetközi bírálat nem a magyar nép ellen irányul

Strasbourg, 2012. január 17., kedd (MTI) – Az elmúlt hónapok során megfogalmazott nemzetközi bírálat az Orbán-kormány ellen, nem a magyar nép ellen irányult – írta keddi közleményében Tabajdi Csaba, az MSZP európai parlamenti (EP-) delegációjának vezetője.

Az EP szerdai strasbourgi plenáris ülésén vitát folytatnak Magyarországról. Az ülésen felszólal Orbán Viktor miniszterelnök, aki – szóvivője, Szijjártó Péter közlése szerint – arra hivatkozva kezdeményezte ennek lehetőségét, hogy “a nemzetközi baloldal újabb támadást akar indítani Magyarország ellen”.

Tabajdi szerint azonban a bírálat nem pártpolitikai indíttatású. Ezt igazolja – írta közleményében -, hogy “az európai jobboldal meghatározó politikusai is elfordultak az Orbán-kormánytól“.

A magyarországi válság olyan súlyos, hogy a demokratikus politikai erőknek össze kellene fogniuk az ország megmentése érdekében. Új politikára, új stílusra, a nemzeti összefogás minimumára van szükség. E fordulat végrehajtása a kétharmados parlamenti többség feladata és felelőssége. Ehhez őszinte szembenézésre és az eddigi önámítás megszüntetésére lenne szükség” – hangsúlyozta Tabajdi.

A magyar szocialista EP-képviselő úgy vélte, ha a magyar miniszterelnök szerdán is abban a szellemben fog beszélni az Európai Parlament előtt, hogy “nemzetközi balliberális összeesküvésnek” tulajdonítja a bírálatokat, “azzal csak olajat önt a tűzre, és a magyar nép érdekei ellen cselekszik”.

Egy másik magyar szocialista EP-képviselő, Herczog Edit szintén nyilatkozatot tett közzé, és abban így fogalmazott: Magyarországon látványos “szabadságharcot” vív a kormány, miközben a magyar miniszterelnök pontosan tudja, hogy a gazdasági válságból kivezető forrásokhoz Brüsszelen keresztül vezet az út.

Advertisements
Post a comment or leave a trackback: Trackback URL.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: